Csakazértis bejöttem. Folytatni a tegnapit.
Amíg fut a gél, elmesélem azokat, amik a héten még történtek, de nem volt időm leírni, vagy kiestek a fejemből.

A szokásos négy kifli. A szokásos kérdés: Sssimát vagy sssósssat? A szokásos válasz: Sssimát.
A szokásos tejeskávé, a nemrég bevezetett pöttyös bögréből.
A kedvenc tejeskávés nénimtől. Nem tudom miért imádom őt ennyire. Valami anya-kisugárzása lehet, aminek nem tudok ellenállni.
Négyen szidjuk a valóságsókat. Ketten kávéval a kezünkben a pult innenső oldalán, ketten pedig a pult mögött. Cseh filmsorozatba illő jelenet. Imádnivaló.

Cicó nevet kapott. Mert hát most már egyre inkább hasonlít egy narancssárga meglett kandúrhoz. És hogy van az, hogy egy narancssárga meglett kandúrnak nincs rendes neve? Ha hívjuk, jön ő, ezért lett ő Jenő. Ijenő. Jenőke. Jenci. Jencike. Jencicó.

A múlt nélküli ember váratlanul ért. Megelőzés céljából ültem be rá kedd délután, a levél után. Hát annak aztán nem vált be. Kicsit úgy éreztem magam, mint egy kiskutya, akinek a pisibe nyomkodják az orrát.

Van abban valami vudielenes báj, enyhén fűszeres irónia, amikor az ember az expasijával véletlenül összefutva a laborajtóban, az őssejtkutatásból kiindulva, az elvesztegetett hímivarsejtekről folytat tudományetikai és - filozófiai diskurzust. Komolyan hiszem, hogy csípné az öreg a szitut.

Apropó vudielen, apropó expasi. Még egy dolog, ami miatt érdemes uszodába járni (nem strandra, szigorúan uszodába). A közös zuhanyzó és öltöző a leghatásosabban és leggyorsabban enyhíti a kisebbmellűségi komplexus összes tünetét.

Amióta nem szedem a bogyót, komolyan érezhetően csökkentek a depi-rohamaim. Tegnap este ugyan elkapott egy kisebb fajta, de nem viselt meg annyira, mint az elmúlt évben akármelyik.
Mondjuk a tegnap estin nem csodálkozom. Régen éreztem magam ennyire szarul a kultiban. Sőt egyáltalán, buliban. Egész aranyosan kezdődött az este, kicsit fáradt volt ugyan, meg beszélgetős, de aranyos. A csacsiban összefutottunk Csabiékkel, éppen biokémes sörözésről jöttek négyen.
- Tudtam, hogy itt leszel. - mosolyog Csabi. De sajnos díjé naggya (aki miatt összefutottunk) valahol máshol kavar.
Szóval már indultunk hazafelé, amikor Gábor elkapott egy szlávarcú dülöngélő leánykát, aki rábeszélt minket arra, hogy mégiscsak nézzük meg a kultit. Aztán amíg sorban álltunk, Ajnur eltűnt. Szőrén, szálán. Mi meg bementünk hárman egy tini nindzsa hiphopp szarságra. A dzesszt, ami a program címében szerepelt, nagy ívben vágták ki a szemetesbe. Hagyján. De az emberek! Túlzás nélkül egy jó tízessel dobtuk meg az átlagéletkort.
Még csak az sem tudott megvigasztalni, hogy Negro sem találta a helyét.

Akartam még írni Juditról. Nemtom, hogy kezdjem. Aszongya, hogy már, te jó ég, 12 éve. Belegondolni is iszonyat sok. Majdnem a fél életem. De rég voltak azok a vidámmadácsnapok, az ezerkilencszázkilencvennégy-öt-hat perces focik, a nagy kirándulások, a színjátszó versenyek, az amőbaversenyek, a filmforgatás az agresszióról, a diákpolgármesterkedéseink, a nagy tervek, a szép álmok.
Aztán voltak a pasik, akik miatt alig, majd kialakult a négyes nőci-míting szokásrendje. Amiből aztán lett a most is működő (többé-kevésbé, de idáig működő) hármas. Hetente egyszer-kétszer.
A december végi buli óta nem találkoztunk, amikor végülis feladtam. Nem tudok öt-tízperces telefonbeszélgetéses barát lenni. És Vera sem. Főleg, hogy azalatt csak ő beszél. Ez nem megy így. És ezt ő is tudja. Nagyon jól.
Egy hete éreztem meg a hangján, hogy tudja, neki kell lépnie, hogy újra legyen valami abból, ami régen volt.
Vasárnap Verának nem volt jó, hétfőn a Sredi-kaja húzódott el, kedden bealudtam, szerdán meg ő mondta le az öccse miatt. Csütörtökön Verával holt biztosra vettük, hogy megint egy szó nélkül nem fog eljönni a mozira. De eljöttek.
És tegnap pont akkor telefonáltam rá, amikor pasi véglegesen szakított vele.
A padlón van megint. Mint tavaly egy jó évig. És nem hagyja, hogy bárki kirángassa onnan.
Szóval kaki van.