Letört

a lekvárosüveg teteje kupakostul a bevásárlószatyorban, én meg persze gyanútlanul belenyúltam. A hároméves egy fél percen belül jött le egy ragtapasszal a kezében - hihetetlen talpraesett.
Ez persze azt jelenti, hogy pasim ment a nagylányért az edzés végére, én meg rendeltem egy kínai menüt.

Elpakoltam a telefonomat

Írtam a pasimnak, hogy csörgessen meg. A lányok hallották meg a 15. csöngetést az emeleten, a 16-nál a csörgést sikerült a hálószobára lokalizálni, majd a telefon előkerült a hálószobaszekrény legfelső polcáról. Ma oda pakoltam a tegnap kimosott ágyneműket. És a telefont. Én idióta.

felrobbanok

ez egy idióta, vagy mi?
az egy dolog, hogy nem válaszol egyik sem a leveleimre, basszák meg, nem érdekel, hiába küldtem el eddig bármit is, egy kurva válasz nem jött rá, de hogy ha már az én levelemre válaszol, akkor mi a faszért nem olvassa el, mi van benne leirva.

Dear all,

Ellen, thanks a lot for the summary!

Of course I agree with the work distribution, but I can only work tonight and tomorrow, as I will leave for Milan with SEC on Friday morning. I try to finish my part until tomorrow night, but probably I won't be able to answer any mails before Tuesday.

Eva

I have finished with the methods. It still contains subheadings so that you have an idea about the structure I was following through the writing.

If you miss something, have comments or want to change something, please do so, and on Tuesday I can continue on it further more.

I also started to work on the theoretical background, and Benjamin is busy writing it at the moment. The same is valid for this one, please let me know what should I add, rewrite etc next week.

Have a nice weekend,

Eva

Hi guys,

Benjamin and me worked on the results section this week and I wrote a conclusion. I also noticed that Eva rewrote the methods: did you finish, because then I can already review it?

...

Regards,

Ellen

Ezt vasárnap este irta. 

Akárhányszor ir egy emailt, rámjön a rángógörcs, idegbeteg vagyok már tőle. 

Ez a csaj egy kibaszott kontrollfreak eminens, nem fogadja el senki más véleményét, ezért aztán azt mondtam, oké, csinálja úgy, ahogy akarja, de nem, neki ez sem jó, basztat is hozzá, és megkérdőjelezi az eredményket, amiket én hoztam ki az SPSS-el. Minhta nem az én kibaszott nyakamba lőcsőlték volna az egész eredmény-feldolgozást, mintha más is vette volna a fáradtságot, hogy letöltse a programot, megnézte volna a kibaszott emialeket, amiket irtam, meg amiben elküldtem az eredményeket, vagy legalább megkérdezte volna az utolsó előtti pillanatig, hogy miről van szó. Le se szarták, aztán most én vagyok a hunyó, mert fingjuk nem volt, hova mennyi, és én meg ahelyett, hogy szart rágtam volna velük egy olyan alkalommal, amikor csak miattuk kellett volna Delftbe menni akkor, amikor Hanninak bemutató úszása volt, nem mentem be. Nem mentem, mert Hanninak az kurvára fontos volt, és persze nekem is, százszor fontosabb, mint egy rakás okoskodó mondtarágó tökéleteskedő mitugrásszal pocsékolni az időt.

Nagylevegő, leszaromtabletta, még irok valamit a bevezetéshez és aztán számomra ez a tárgy kész, vége, ennyi.

A kibaszott csoporttal együtt.

bosszú

Itt a nyár, meleg van, lehet a kertben az ülőgarnitúrán laptoppal az ölben dolgozni a napernyő alatt. Szuper! De sajna meleg van, ezért az ablakok  is mindenhol nyitva vannak, és a szomszédék tizeniksz éves lánya, akinek tanulnia kéne (persze nekem is nagy a pofám, nekem meg dolgozni kéne), hangosan énekelget a szobájában, de annyira hangosan és annyira szarul, hogy az agyamra megy.

És most elkezdte pengetni a gitárt is hozzá. Kész vagyok.

Ezennel megfogadom, hogy ha kész leszek minden leadandó dolgommal, bosszúból a lányoknak a kertben adok ukule-leckéket. Jól megmutatjuk mindenkinek, kinél van a magasabb cé :)

te laat

Na basszus, pont ez hiányzott, hogy a 2, azaz kettő fokban, ködben biciklivel iskolába elszállított két gyerekemmel (akikre az új házban valahova elpakolt dolgok közül kellett kesztyűt, sapkát, anorákot keresni, hogy ne fagyjanak szanaszéjjel menet közben) két, azaz kettő perccel háromnegyed kilenc után a bejárathoz loholva egy pimasz kamaszfejű tanár tenyérbemászóan elkezdjen érdeklődni, hogy miért is késtünk, meg hogy tudjuk-e, hogy késés elleni kampány van a suliban.
Bakker, majdnem beszóltam ennek a csávónak, hogy egyrészt szedjél össze te két gyereket - felkeléssel, reggelivel, ebédpakolással, fogmosással és öltözéssel, öltöztetéssel úgy, hogy lehetőleg maximáld a nagyobbik alvásidejét, mert nem bír reggelente felkelni.
Egyébként meg csesszék meg a rendszerüket, hogy van kerek 15 perce annak az ezer gyereknek meg a szüleiknek, hogy beengedtessenek az oskola kapuin. Merthogy ha fél kilenc előtt érkezel, akkor a hidegben kinn dekkolhattok (hülye leszek kinn ácsorogni), de háromnegyedig mindenképpen tessék odaérni, mert ha nem, egy faszfej még ki is faggat, hogy miért késtek. Persze parkolóhely nincs, az autósok idegesen várják, hogy a tömött sorokban bicajozók előrébb haladjanak, és csak úgy a hangulat kedvéért éppen szedik fel a macskakövet azon az úton, ahol menni szoktunk, úgyhogy vagy kerül az ember, vagy ellavírozgat a gyalogosok között.
Amúgy éppen büszke voltam már mostanában magamra, hogy ha netalántán késve indulunk, nem ordítom szét az agyamat, hogy siessmááár,elfogunkkéééésni, hanem beletörödve mosolyogva csináltam, amit kell, ami azért tőlem, az örökös későtől, aki ettől persze idegbeteg, igazán szép teljesítmény.
Erre jön egy ilyen kis f@szfej, és nekiáll velem (nem a hat velem egyszerre érkező anyukával, nem, pont velem) szívózni.
Egyébként már lenyugodtam, semmi gond.

savanyú

olvasom a viccesebbnél ötletesebb blogokat, és most ez úgy csapódik le, hogy csak egyre rosszabb kedvem lesz, hogy én bezzeg csak így egyszerűen, puritánul naplózgatok, semmi kreativitás nem szorult belém. irigykedem, na.
most vasárnap volt a so you think you can dance döntője, jópár adást megnéztünk belőle, úgyhogy muszáj volt izgulni, ki nyeri meg. persze pont az a srác nyert, aki a négy döntős közül a legügyetlenebb volt, de hát ez van, ha a közönség szavaz.
nade a lényeg, hogy tévét néztünk, és mire végignéz az ember egy másfél órás műsort, addig fél-háromnegyed óra tiszta reklámidőt fogyaszt el, ami nemhogy feldobná az embert, de még pofán is vágja, hogy nincs kockahasa, szuper illata, tökéletesen fehér mosolya, csak egy gyereke, aki áprilistól három napos bölcsis lesz, de cserébe irtózatos ujjszopásba kezdett egy jó ideje (amiről minden vekerdyt olvasó szülő tudja, hogy jót nem jelent) és akit a bölcsis mikulásünnepségről haza kellett vinni, mert a délutáni alvás után úgy megfájdult a feje, hogy kitaccsolta az egész ebédjét.

Csak türelem

Mondtam már, hogy utálok várni?
Kivagyok,
hogy hetekig nem válaszolnak, hogy köszi, de te nem kellesz erre az állásra,
hogy (most éppen) 23 naponta várjak arra, hogy most végre hátha nem jön meg, hogy ha érzékeny a mellem, vagy émelygek és hüjeségeken sírok, rögtön tudom, most összejött, és két napra rá kiderül, hogy mégsem, hiába volt ott az a halvány második csík
hogy nem járok tornázni, mert mi van, ha pont most nem fog megjönni,
hogy úgy várom az estéket, a szerdákat és péntekeket, mint Ivy a szabadnapját a Csengetett, Mylord?-ban, pedig sokszor csak elbaszom az időmet üres aggyal.
Egyébként nem agyalok azon, hogy mi lett volna ha, de most régnemvolt rossz kedvemben a szivem szakad meg, hogyha eszembe jut, hogy most a kezemben fognám ketteskét, ha... Hüje hormonok...

piac

és azt meséltem már, hogy a pasim háromhetes intenzív hollandtanfolyamra jár, és hogy három héten át a délelőttjeit (többek között) a leiderdorpi kosárválogatott fiatal magyar tagjával, Ritával (akinek nem utolsó sorban kiváló barbiteste van, meglátszik az a sok edzés, na) tölti?
és hogy Rita pasija is magyar, meg van egy magyar szomszédcsaja, akinek négy év körüli gyereke van, és hogy Sosó szerint tök jó lenni velük összejönni?
meghogy Sosó szerint Rita vállalna bébiszitterkedést üres óráiban?
nem? biztos azért, mert nem vagyok egy féltékeny típus.
de az azért nem esik jól, hogy miután pasival megbeszéljük, hogy ma délután kettesben kinézünk a piacra, veszünk estére valami egzotikus hollandnyelvű halat, a hollandóra után felhív, hogy akkor ő most kinéz a csajokkal a piacra.
aztán megint felhív, hogy ja, ha már a piacon van, mit vegyen. mondom, hogy ha már úgyis ott van, nézzen ki egy halat, azt vegye meg.
- milyen halat?
- khm. tudod, azt beszéltük meg, hogy  (lásd fenn).
- tényleg?
- tényleg.
- ó. hát, izé. azon kívül kell valami? szép a barack.
- hát, vehetnél sárgabarackot, pár kilót, gombócnak, meg krumplit.
- krumplit azt nem veszek, nem cipelem azt a hátamon haza. a barack meg drága, veszek egy keveset, megkóstoljuk, és ha finom, veszünk még.
- kóstold meg meg most, és ha finom, vegyél sokat, ha már úgyis kinn vagy.
- na jó, szia.

otthon - munka

az ember lánya hallja meg olvassa a gyeses anyukák beszűküléséről a cikkeket a nőklapjában meg hasonlókban, hogy takarítás, főzés, gyerekkel való ünytipünyti, és már este van, és ez agyilag totál lefárasztja az embert. és ekkor az ember (még gyermektelen) lánya csendben mosolyog, hogy hát persze mások nem tudják beosztani az idejüket, meg hát minek ennyit takarítani - norbi anyukája is anno minden nap felnyalta hipós vízzel a lakást, allergiás is lett mindkét fia, hát kinek kell ez kéremszépen, velünk ez semmiképpen, ez nem rólunk szól.
aztán az ember lánya szépen lassan rádöbben, hogy azonkívül, hogy a fűtés- és villanyszámla megnövekszik, ha az ember otthon van a gyerekkel, megháromszorozódik a házimunka mennyisége is.
vegyük először is a konyhát. napi ötször kell a kölöknek kaját adni, ha már nem szopik, az legalább napi kétszeri (bölcsinapon csak reggeli és vacsi a mienk, és persze ha máshol eszünk) szöszmötölés gyümölccsel zöldséggel kenyérrel tejbegrízzel főzelékkel husival tojással és persze sütivel csokival nutellával fagyival - ergo két nap után a konyha kész disznóól. ja, és nálunk az étkező a nappaliban van, ergo a nappali is az.
ha jó az idő, vagy ha nem, az ember kiviszi a kölköt játszóra, tengerpartra, állatsimogatóba, erdőbe, parkba, ahol sok sok homok vagy állatkaka vagy föld van, a gyerek pedig leül, letérdel, homokban hempereg, játszik vagy csak belelép. ergo mosni is többször kell hetente, mert a kint összekoszolt ruhákhoz hozzájönnek a lekajált és összepisilt ruhák is. kiteregetni, leszedni a ruhákat, összehajtogatni, elpakolni heti háromszor, négyszer elég unalmas tud lenni. pláne, hogy mivel a homok meg a kaja egy része a padlóra és szőnyegekre is jócskán jut, porszívózni is kell, ahhoz meg összeszedni minden kacatot a játszószőnyegről, begyűjteni a kukacot a kacsát meg a kétcentis műanyagkanalakat a lakás különböző sarkaiból. és ezek után - heti kétszeri porszívózással - van olyan érzésünk, hogy a lakás egy hatalmas nagy mocskos lábtörlő.
ehhez jön hozzá minden egyéb extra dolog. számomra a vasalás is az, nem vagyok arra hajlandó, csak ha nagyon muszáj. az ablakmosás egy külön kunszt: itt a harmadikon a 2m x 3m-es nem nyitható ablakot lecsutakolni felér egy cirkuszi mutatvánnyal. múltkor megcsináltuk, de inkább rákérdeztem a közös költséget szedő nőcitől, hogy ha lehet, a mi ablakunkat is mossa le a házhoz jövő hosszúrudas ablakmosó srác, mert persze megint csupa sirály- meg csókaszar az ablak az elérhetetlen sarkokban.
most, hogy kisütött a nap, és leengedjük néha napközben a redőnyt, irtó büdös porszag van, úgyhogy nekiálltunk redőnyt mosni - ennek persze az lett az eredménye, hogy a hálóban az ágy alól ki kellett rángatni a pluszmatracot, mert hát hol máshol ömlene ki - szigorúan a redőnypucolás után - a halál mocskos pucolóvíz...
na, nem panaszképpen mondom mindezt, csak úgy ma reggel is ezen filóztam, hogy még jó, hogy megyünk a kölökkel babazenére meg úszni is, mert akkor legalább nem otthon vagyunk, és koszt sem viszünk vele haza, és ráadásul még mindketten élvezzük is. és legalább akkor nem tudok takarítani, mosni vagy kaját csinálni :)

Jószomszédi iszony

Amie mostanában üvölt. Mint a sakál. Most is. Szerencsére Hanna már jóideje alszik, erre nem kel fel. Bezzeg reggel. Múlt hétig csak én riadtam fel ijedten Amie hajnali hétkor előadott őrjöngésére, de most már hálistennek Hanna is. És mivel délután lehetetlen lerakni, marad a korai altatás. Jóesetben kifogjuk az esti fegyverszünetet - vacsora vagy video - , de van hogy Amie este hét és nyolc között kezd el dobolni. Na, azt külön pontozom.
Egyszerűen nem értem, hogy hallatszik minden fel az alattunk lévő lakásból. Hogy Amie üvölt, az hagyján, majdnem négy évesen persze hogy kiborítja az otthoni feszkó - iráni Mérnök apukát kirúgták a festéklaborból, és most keresi önmagát meg a melóját, múltkor már úgy volt, hogy Londonban próbál szerencsét, de aztán mégsem.
Csak az a nagy gáz, hogy ettől az üvöltéstől már annyira kiborulok, hogy utálom már őket, legszívesebben lemennék egy szál pizsiben meg szájszagban üvölteni, hogy miafaszért ordít már ez a gyerek egy órája, hogy mama, menjen már oda az anyja a gyerekszobába. De nem lehet, mert akkor ki eteti majd a halakat, ha elutazunk...

Kettős

Asszem sosem fogom igazán megérteni, de talán nem is kell. Csak elfogadni a háklijait, nem berágni minden egyes alkalommal. Vagy ha nem megy, akkor annyi. Még megy.
Szeret, sőt imád utazni, szeret kajáldában jókat enni, de legtöbbször ki van borulva, ha egy kisváros főterén sok a kajálda, mert tuti turistás helyek, és sokszor sajnálja rá a pénzt. De az a hely, ahol nincs senki, szintén nem jó, ott tutira nem jól főznek, meg romlottak az alapanyagok, hiszen nincs senki.
Az étteremválasztás szempontrendszerében még egy csomó elmagyarázhatatlan irracionális szempont van, amiről nem is igazán akarok már tudni, mert ekkor már vagy két térdem összeszorítva járok, annyira kell pisilni, vagy az ordibálós stádiumban vagyok az éhségskálán. Szóval ilyenkor vagy bemegyek az első kocsmába vagy előveszem a csomagolt szendvicset, és kivárom, mire ő is megéhezik.

Négy órás roham

Ma reggel korán keltünk, fél nyolckor már Hanna is kukorékolt. 8 körül kezdődött az a furcsa dolog: mintha a napba néztem volna, és a nap beleégett volna a retinámba, egy helyen a szememben nem láttam, aztán annak a "napfoltnak" elkezdett villódzni a széle. Ez kábé húsz percig tartott, gondoltam amint elkészülök Hanna tejbegrízével, és végre leülünk enni, meg beveszem a vitaminomat, elmúlik. A-vitaminhiány, egyértelmű. El is múlt, de szép alattomosan bekúszott a fejfájás, az az agyadon az abroncs-szerű, ami élénk hányingerrel és fénykerüléssel jár (népnyelven csak úgy hívják, migrén). Bevettem egy kvarelint, felvettem a napszemem, és bölcsi után beestem az ágyba, fejem felpolcolva, hogy ne hányjak, fejemre a takaró. Most keltem, 12 körül, enyhe fejfájással és sértődött gyomorral.
Nem esett jól, egy csöppet sem, pláne hogy így elment vele a délelőtt.

Sok

Most a pesti otthonlét alatt sikerült annyira besokallnom Sosó apjától, hogy ne nagyon akarjak többet náluk lakni, ha Pestre megyünk. Mondjuk karácsonykor nem is férünk majd el, mert Krisztiék kimennek Kanadába, és a házrészüket kiadják, és ők alszanak majd apóséknál, ha hazamennek. Bár a terv szerint mi is ott alszunk, egy szobában négy felnőtt és egy másikban meg apósék a három unokával, de inkább nem megyünk vagy max Andiékhoz. A húsvét hétfő annyira erőltetettre sikeredett ( a családi háttér ismeretében meg pláne érthetetlen is, hogy miért), hogy a családom is megirigyelte volna, nade az, ahogy ránk akaszkodtak az utolsó este, csak hogy még egyszer lássák Hannát, dühítő volt. Ezenfelül sikerült elérniük, hogy a szuperül evő gyerek a jelenlétükben alig egyen - nem is csoda, ha félpercenként rám szólnának, hogy egyek, rágjam meg a falatot, ne ezt egyem, hanem azt, én is hagynám az egészet a csudába. Sose bosszantottak fel ennyire, mint most, amikor ráadásul nem vették le, hogy anyám nem éppen vendégváró állapotban van - annyira rekedt volt, hogy nem volt semmi hangja. Na mindegy, majd elmúlik a dühöm, mint ahogy talán nyárra elfelejtem Berconka agresszivitását is, és megjön a kedvem vele együtt táborozni. Bár egyelőre keresztbeszervezett a korai hazaútnak az élet: Hannát el kell vinnünk szemészhez, mert a gyerekdoki szerint esélyes, hogy az egyik szemét kevésbé használja, és csak július 21-ére kaptunk időpontot a kórháztól. Ha már időpont, behülyített Sosó
meg a bölcsisnő, hogy valamit kezdeni kéne Hannával, nem igazán viselkedik okésan a többi gyerekkel. Szóval május 10-én elviszem az én hollandul nem beszélő, zárkózott szemlélődő kis mimózámat, hogy a védőnők gyöngye megmondja, mit tegyünk, hogy a gyerek társas kapcsolatait tisztába tegyük. Juteszembe, rákeresek a babazenés tanfolyamra, annak több esélyt adok arra, hogy hasznos legyen erre a problémára, mint ennek a beszélgetésnek.

esett

szarul esett, hogy nem jöttek tegnap, sőt, úgy kellett őket délben felhívni, hogy akkor most mi a helyzet, jönnek-e ebédre vagy koraesti vacsira, vagy mi. namindegy, nem megyek bele, csak sértődött picsogásnak hangzik az egész...
lehet, hogy tényleg csak az, csak a hüje hormonok tombolnak bennem, nyár óta most először jött meg.

ez csak nem akar összejönni

okt. 22-én nem mentem haza öt napra, mert pont a hisztihegyek közepén volt Hanna, Sosó meg előre félt ettől a pár naptól, jobbnak láttam megfutamodni.
hogy emiatt vagy sem, azóta alábbhagyott a dac, Hanna sokkal jobban kezelhetőbb, elfogadott néhány szabályt, és az apjával is hajlandó együttműködni - most már van pár dolog, amihez én nem vagyok jó, csak apa.
aztán anyámék unszolására hogy vettem jegyet nov. 13-ára, hogy Hannával hazamegyek pár napra. most ezt a jegyet is bukjuk. egy második trimeszteres abortusz nem egy egyszerű móka, a normál szippantás után csak öt nap vérzés, az indukált vetélésnél tovább tart a felgyógyulás. másfél hét múlva nem hiszem, hogy fitt lennék egy repülőútra. most éppen azon gondolkodunk, hogy anyámat kihozzuk-e.
azért remélem karácsonykor hazamegyünk.

annyira várom a napot, amikor

- túl leszek a védésen, és nem leszek emiatt idegbeteg
- hogy olyan melóm és főnököm legyen, ami/aki miatt nem vagyok idegbeteg
- Hanna el tudja mondani, hogy miért őrjöng, nem csak a fejével int, hogy nem, és dobálja a keze ügyébe kerülő dolgokat
- nem szoptatok (ez már ugye itt van), és túl vagyok a védésen, és lehet ünnepelni, és inni, rágyújtani egy cigire, és ütemesen rázni a fejem egy zajos füstös koncertteremben. vagy mondjuk dumálni, enni és inni haverokkal, az sem lenne rossz.
vagy mondjuk elmenni sosóval kettesben randizni.
najó, most egyelőre kábé ennyi a vágyaim első netovábbja, később meglátjuk, mik jutnak a felszínre.

hiányzik németország

biztos megszokjuk ezt is, ami itt van, csak kell még egy kis idő.
minden annyira más itt, annyira logikátlan, kiszámíthatatlan, annyira nyakatekert, annyira nem kényelmes, annyira zsúfolt, annyira igénytelen vagy ha nem, akkor meg annyira hihetetlen drága.
hiányzik a megszokottság érzése, a bejáratott rutin, hogy az elmegyünk vásárolni, uszodába, (majdnem) barátokhoz, moziba, könyvesboltba, ruhát venni, bababoltba ne kihívás és megoldandó probléma legyen.
hiányoznak az erdők, a hegyek, a kirándulás...
és különben is, engem vigyen fel a padlásra...

aszta

de felhúztam magam ma, amikor ebéd után bejöttem (ma reggel kimostam a babaágyneműt, a törölközőket meg a pelusokat, közben írtam egy oldalt a bevezetőbe, aztán elmentünk kajálni az egyetemi menzára).
először is andreas az asztalomra pakolta a laptopját, és kihúzta a töltőmet, bekapcsolva a sajátját (ez asztal alá mászást jelent, ami nem megy annyira könnyen már), az egeremet meg markó elcsaklizta.
mindez hagyján, de amikor lementem ellenőrizni, hogy a halacskák fluoreszkálnak-e, kiderült, hogy valaki kicseréltette a yfp filtert cfp-re, így nem tudjuk megnézni az expressziót. persze mariamot, az egyetlen embert, aki cserélhet filtert a mikroszkópokban, nem lehetett elérni, de az azért kiderült, hogy markó kérte őt meg, hogy cseréljen filtert.
mindegy, átmegyek a halházba, mondtam én, de ahhoz persze kellene hungarocell doboz, amit drágalátos főnököm mind elvitt, mehettem le a garázsba, hogy ma megint szerezzünk egyet. át a halházba, ahol a három kibaszott fluoreszcens mikroszkóp egyikén sincsen yfp filter, valaki azokat is mind cfp-re cseréltette, ergo szintén nem látni semmit.
el sem tudom mondani mennyire pipa lettem, ez így egy fél óra alatt kicsit sok volt, majdnem elbőgtem magam, mikor jochen rákérdezett, mi a helyzet...
rég nem tudtak a srácok ennyire felbosszantani...

szánkó

csúszásban vagyok, kábé mindig mindenhol, egy csomó minden tennivaló van, és aztán meg olyan lassan megy, meg kedvem sincs. pl telefonálni védőnőknek vagy bábáknak, mongyukki hebammeneknek, egyrészt mert úgyseveszikfel, de végülis a dolgok néha helyrerázódnak maguktól, csak hallgatni kell a megérzésekre (akkoris, ha az az ember férjének a megérzése), és kimenni a slosszparkba, ahol éppen családi nap van, persze mi nem tudtunk róla, és ahol aztán két szimpi hebammen is hirdette magát az egyik sátorban, úgyhogy ma este megyek jógára, és megnézem magamnak, hogy tetszik-e az egyik.
de ettől még persze fel kéne hívni a herrbantlét, hogy egy hónapja zárat cseréltünk, és hogy oda kéne adni neki az új kulcsot, meg most már tényleg kéne valami hivatalos igazolás arról, hogy terhes vagyok, mert le kell adni a személyzeti osztályon (már mióta kérik), meg jó lenne rákérdezni arra is, hogy akkor most mi is a helyzet a szerződés-hosszabbításommal.
és akkor most ne is beszéljünk arról, hogy mikor lesz vége ennek a melónak (reméljük november végén), meg mikor állok neki igazán írni...
és még a szardíniai képek is még csak a fényképezőgépen vannak meg, meg egy csomó mindenről akartam írni...
najó, nem nyávogok tovább, megyek, kiolvasztom magam a kompetenssejt-gyártás után - a négyfokos szoba pár perc után kifejezetten olyan, mint egy kágébés vallatási eszköz. hmm, ennél már csak a mínusz húszas szoba fincsibb, ott két másodpercig bírsz csak meglenni. a legjobb az, hogy oda vannak bedobálva a cuccaink, mert két hete leégett az egyik mínusz húszas hűtőnk.

nyár?

na, ez már egy csöppet unalmas, hogy már lassan három hete nagy csodának számít, ha húsz fok fölé megy a hőmérséklet, és éppen nem zuhog, csak bármikor eshet, és ha otthon felejti az ember a kardigánját vagy az esőkabátját, jobb, ha visszamegy érte, mert különben ráfázik.
talán ezért volt majdnem mindenhol 50%-os leértékelés a nyári cuccokra. mindegy, majd garbóval és vastag pamutharisnyával hordom a vadiúj nyári rucimat :)