Balaton maraton

Pasi csapata az eddig befutott 308-ból 70. lett, 18 óra 2 perc alatt futották körbe a balcsit.
Irtó szuperek voltak, nagyon jól nyomták! Csak összehasonlításképpen, még egyetem alatt (ergo fénykoromban) nekem, biciklivel, sikerült ugyanezt a távot egy hét alatt teljesíteni. Mondjuk a projekt filozófiai háttere nem ugyanaz volt, a versenyszellem helyett nálunk a pillangizmus dominált (pontos definiciójért lásd Dr Bubót).

Ultra

Pasival most beszéltem, a második etapon van már túl, már sötétben vacognak a többiekkel, de ő még rövidgatyában topog a csapatkocsi előtt, mert a hosszú futógatyát a hajnali egyes etap előtt akarja csak felvenni.
A második táv felénél meg érezte visszajönni a rántotthúsos zsömit, amit anyós csomagolt neki ebédre, de visszanyomta, ő nem egy hányós gyerek, így viszont négy km-en át falfehéren futott. Szegénykém, ez azért piszok szar lehetett.
Sebaj, majd a második váltós balatoni ultráján profibb lesz…

Randi

Ma lusta nap volt, Sosó a reggeli alatti szellőztetés alatt visszabújt az ágyba, és amíg én pakoltam, Hanna is bebújt mellé. Ott sutyorogtak meg bohóckodtak, aztán én is befértem még melléjük. Egy idő után Hanninak sürgős játszhatnékja támadt az ágy mellett, de mint egy börtönőr vigyázott arra, hogy mi ki ne másszunk. Aztán ebédidő lett, és én kikéretszkedtem kaját varázsolni, de sajna így szétoszlattam a pizsamapartit. Sebaj, amíg sült a rakott tészta, elkészült a töklámpás (már csak egy normál gyertyát vagy mécsest kéne szerezni, mert csak kanóc nélküliek vannak Hanna jóvoltából).
Aztán jött Bob de bouwder, meg azért megjártuk a játszót is, amikor is eljött a hat óra, és vele Merel az olasz barátnőjével. Hanna ezen úgy kiborult, hogy az ajándékba kapott táskára fittyet se hányt, csak zokogott keservesen. Míg mi az új Woody Allen filmet néztünk, ők vidáman megették a gombalevest meg a túrórudit, Hanna nagy lelkesen megfürdött meg hajat mosott, majd elaludt. Mi meg a film után megvacsiztunk a Trubadurban, ahogy ez egy istenes randihoz illik.

piac

és azt meséltem már, hogy a pasim háromhetes intenzív hollandtanfolyamra jár, és hogy három héten át a délelőttjeit (többek között) a leiderdorpi kosárválogatott fiatal magyar tagjával, Ritával (akinek nem utolsó sorban kiváló barbiteste van, meglátszik az a sok edzés, na) tölti?
és hogy Rita pasija is magyar, meg van egy magyar szomszédcsaja, akinek négy év körüli gyereke van, és hogy Sosó szerint tök jó lenni velük összejönni?
meghogy Sosó szerint Rita vállalna bébiszitterkedést üres óráiban?
nem? biztos azért, mert nem vagyok egy féltékeny típus.
de az azért nem esik jól, hogy miután pasival megbeszéljük, hogy ma délután kettesben kinézünk a piacra, veszünk estére valami egzotikus hollandnyelvű halat, a hollandóra után felhív, hogy akkor ő most kinéz a csajokkal a piacra.
aztán megint felhív, hogy ja, ha már a piacon van, mit vegyen. mondom, hogy ha már úgyis ott van, nézzen ki egy halat, azt vegye meg.
- milyen halat?
- khm. tudod, azt beszéltük meg, hogy  (lásd fenn).
- tényleg?
- tényleg.
- ó. hát, izé. azon kívül kell valami? szép a barack.
- hát, vehetnél sárgabarackot, pár kilót, gombócnak, meg krumplit.
- krumplit azt nem veszek, nem cipelem azt a hátamon haza. a barack meg drága, veszek egy keveset, megkóstoljuk, és ha finom, veszünk még.
- kóstold meg meg most, és ha finom, vegyél sokat, ha már úgyis kinn vagy.
- na jó, szia.

Kettős

Asszem sosem fogom igazán megérteni, de talán nem is kell. Csak elfogadni a háklijait, nem berágni minden egyes alkalommal. Vagy ha nem megy, akkor annyi. Még megy.
Szeret, sőt imád utazni, szeret kajáldában jókat enni, de legtöbbször ki van borulva, ha egy kisváros főterén sok a kajálda, mert tuti turistás helyek, és sokszor sajnálja rá a pénzt. De az a hely, ahol nincs senki, szintén nem jó, ott tutira nem jól főznek, meg romlottak az alapanyagok, hiszen nincs senki.
Az étteremválasztás szempontrendszerében még egy csomó elmagyarázhatatlan irracionális szempont van, amiről nem is igazán akarok már tudni, mert ekkor már vagy két térdem összeszorítva járok, annyira kell pisilni, vagy az ordibálós stádiumban vagyok az éhségskálán. Szóval ilyenkor vagy bemegyek az első kocsmába vagy előveszem a csomagolt szendvicset, és kivárom, mire ő is megéhezik.

apja lánya

mostanában rendeződni látszik az apa-lánya viszony, már nincsenek nagy hisztik, hogy inkább mamához, Hanna önfeledten megy le az apjával a játszóra, miközben vigyorogva integet nekem, sőt, két napja az apja mesél meg énekel neki este, és bár nem alszik még el vele, de próbál. mindezek hatalmas lépések, büszke vagyok rájuk, na.

túl

a vizsgán, nevetségesen könnyű volt, húsz perc alatt kész voltam a teszttel (egy óra volt rá), és öt perc alatt a diktálással (arra meg húsz volt). persze nem egyedül, hárman végeztünk kábe egyszerre. és persze volt egy-két csajszi, aki kihasználta az összes időt, így öt lett, mire beültünk utána valahova, amikoris sosó telefonált, hogy hanna irtó lázas. ő kapott paracetalmolt, én meg egy pohár búzasört (mindenki teázott vagy kakózott, csak Joyce, az amcsi nő ivott velem sört), aztán húsz perc után leléptem.
remélem nem néztem félre a dolgokat, és januárban indulhat a következő felvonás.
mindenesetre a szerda meg péntek szabad, ha hanna holnapra jobban lesz, és megy bölcsibe, jöhet az utolsó karácsonyi beszerző körmenet, meg aztán pénteken a csomagolás.

süt

egy kiló mézeskalács kisütve, a rugelach előkészítve - tészta a hűtőben pihen holnapig.
a mézeskalács isteni lett, egy csöppet már kezd száradni, de a vastagabb darabok nem annyira, és nem lett túl fűszeres, sem nagyon édes, nagyon eteti magát. Hanna is nagyon büszke magára, hogy segített: mézet nyalogatott tésztakészítés közben, majd segített formákat vágni a tésztába, úgy tíz percig, míg meg nem unta. még szerencse, hogy telefonáltak sosó szülei, és így a maradék egy órában hagyott engem ezzel szöszmötölni. most éppen sosó alkot egy gigafenyőt, kiváncsi vagyok, hány darabban lesz majd sütés után :)
még sütés előtt átalakult jópár kisfenyővé. de persze mikor szóltam, hogy rakjon alá lisztet, mert különben odaragad a tészta, és nem tudja majd a fenyőcskéit kiszedni a selejt újragyúrása után, megkaptam, hogy utálja a lisztízű szarjaimat. merthogy én mindent agyonlisztezek. és akkor grész elgondolta, hogy az egészet kivágja egy teátrális mozdulattal a kukába. de persze nem tette. mert grész már csak ilye. cserébe jól nem szól hozzá bosszúból.
update: rugelach tészta a fagyasztóban, elég volta egy időre a sütésből, bár a mézeskalács irtó finom még mindig, nem keményedett be egyáltalán.

ez csak nem akar összejönni

okt. 22-én nem mentem haza öt napra, mert pont a hisztihegyek közepén volt Hanna, Sosó meg előre félt ettől a pár naptól, jobbnak láttam megfutamodni.
hogy emiatt vagy sem, azóta alábbhagyott a dac, Hanna sokkal jobban kezelhetőbb, elfogadott néhány szabályt, és az apjával is hajlandó együttműködni - most már van pár dolog, amihez én nem vagyok jó, csak apa.
aztán anyámék unszolására hogy vettem jegyet nov. 13-ára, hogy Hannával hazamegyek pár napra. most ezt a jegyet is bukjuk. egy második trimeszteres abortusz nem egy egyszerű móka, a normál szippantás után csak öt nap vérzés, az indukált vetélésnél tovább tart a felgyógyulás. másfél hét múlva nem hiszem, hogy fitt lennék egy repülőútra. most éppen azon gondolkodunk, hogy anyámat kihozzuk-e.
azért remélem karácsonykor hazamegyünk.

harmadik

altatás után bementem a szobába, sosó a szüleivel beszélt addig, de akkor elhallgattak, én kérdeztem, mivan, de olyan feszélyezett lett a hangulat, és tamás mondta, hogy akkor ő most elköszön, én egyre kevésbé értettem, hogy mi van, mire rákérdeztek, hogy tudom-e hányadika van.
mindketten elfelejtettük a házassági évfordulónkat. aznap vitte ki sosó vivit eindhovenbe, és rakta fel a gépre, valahogy a nyolcadikához idén csak ez kapcsolódott, hogy eddig van itt a vivi, más nem.
a harmadik.
mintha a harmincadik lenne, komolyan úgy érzem. az elmúlt egy-két év mintha két-háromszoros szorzóval telt volna el. vagy tíz. durva.
mindketten néztünk nagyokat, hogy hát igen, papíron nyolcadika, de igazából huszonkettedikén volt a buli meg az egész felhajtás, és persze nem emlékszik egyikünk sem, hogy mit beszéltük meg, melyiket is fogjuk majd tartani.
sebaj, van ilyen.
asszem ez így van determinálva, mindketten elfelejtjük az ünnepeket, szülinapokat, úgy kell mindenhova rimájndereket rakni, hogy nehogy sértődés legyen. (pénteken a masszázsra felejtettem el elmenni.)
másnap kaptam belga csokit meg pezsgőt, aztán pénteken meg én szereztem be egy közös wiis agytornát, ami irtó vicces, de nagyon leterheli az ember agyát este kilenc után nekikezdve. nade erre jó egy kis belga csoki, feltuningol.
csak nehogy sosó beszerezzen egy másik távirányítót, mert akkor mehet a párhuzamos hajsza, na azon tuti összekapunk, ha vesztek :)

hisztigép

Sosó csütörtök délután lelépett Brüsszelbe egy pénteki míting miatt, ami persze elhúzódott, és csak este fel nyolcra ért haza.
ma délelőtt mondtam, hogy nekem ma dolgoznom kell egy kicsit, leültem a gép elé, ő a sajátja elé, aztán Hanna valamire berágott, és aztán kicsit harapósan szóltam neki, bekattant, épp mint az anyám. egy mondatot volt hajlandó szajkózni ötvenszer, de persze engem nem hallott meg. az egyik gyönyörű mondata: te ne szólj egy szót se - mikor kérdeztem, hogy miért nem alhat a gyerek délelőtt, ha álmos; a másik meg, hogy hüje picsa - amikor kivettem Hannát a kezéből, hogy ne úgy nyugtassa a gyereket, hogy ráordít, fogd be a szádat.
mondtam neki, hogy nyugodjon le, erre fogta a számítógépét, és becsapta a bejárati ajtót, és elviharzott az autóval.
ez már négy és fél órája történt, azóta telefonja kikapcsolva.
jaj, nem is meséltem, hogy kiment a dűnékre lenyugodni, és szerencsétlen úgy leégett, hogy napokig rákvörös volt a háta, majd tenyérnyi foltokban hámlott le.

szerencsétlenkedő hüje picsa

négy nap távollét után ezzel fogadott, amikor értementem houtenbe. merthogy nem mentem érte eindhovenbe, felszállt a buszra, ami bevitte eindhoven centralba, felszállt az utrechti vonatra, és utrecht centralban pedig felszállt egy délre menő vonatra. pedig leiden nyugatra van.
leszállt houten után, visszavonatozott egy megállót, én meg háromnegyed órát autóztam érte. egy kávézót kerestem, ő meg hiába integetett nekem, én nem vettem észre a zuhogó esőben, egy pöcsömfalván, ahol a házszámokat kerestem éppen.
naszóval szerencsétlenkedő hüje picsával köszönt, aztán volt még minden pár percig, és annyira agyára ment a düh, hogy nem igazán akarta megérteni, hogy én bepisilek, szóval most nem irány haza, hanem egy wc elsőre.
ilyenkor utálom.
nem először ilyen. sajnos.
az elsőnél hisztérikusan bőgtem, amikor kergettük a volánbuszt a városon át, ami vitt le minket a brk-ra.
a másodiknál, amikor a háromhónapos hannával mentünk haza autóval, és hanna bőgni kezdtett, ő meg az autópályán belelépett a fékbe, és üvöltött, valami eltörött. akkor valami végérvényesen eltörött.
ma már csak szarul érintenek ezek a kitörések, persze nem mondom, bőgök, mint akit pofáncsaptak, de már nincs minek eltörnie.
hú, ezt nehéz ám így leírni bőgés nélkül, főleg, hogy itt ül velem szemben, egész este mogorván a gépét verve.
magyarázkodhatnék, hogy miért nem mentem ki elé a reptérre, hogy a minimum három, de a megállás meg kaja miatt inkább négyórás autókázást ebéd és alvásidőben nem akartam a gyerekemre erőltetni úgy, hogy nem igazán vezettem még itt autópályán, és pláne fogalmam sincs, hogyan kell odamenni. persze van navi, de hanna nem egy jó autókázós gyerek, és elég gáz szórakoztatni a hátsó ülésen is, nemhogy vezetés közben. de nem érti - értené meg, ő csak annyit fog fel az egészből, hogy ő megkért valamire, és én nemet mondtam, ergó cserbenhagytam.
és ráadásul észre sem vettem, ahogy a sarkon állva integetett.
na, ezek után arra nagyon kíváncsi vagyok, mit fog szólni, ha észreveszi, hogy a húsdarálóba beszorul a fakanál letört nyele.

levél

séta után
- nem kaptam levelet.
- és ez most jujdejó, nem kaptam levelet, vagy pedig sajnos nem kaptam levelet?
- hát, inkább olyan nem gondolt rám senki, nem kaptam levelet.
fürdetés, öltöztetés után a gép elé ülve jön egy levél sokat gondolok rád címmel
a konyhában ülve,
amikor a falhoz fordulok
és dolgozást mímelve
folyton rád gondolok

wiiiiii

sosó szülinapjára az apja már lelőtte a poént - már hónapok óta egy racsnis jojóról álmodozik, de arra az apja lecsapott, szóval én törhettem a fejem, minek örülne igazán. mivel már párszor emlitette a wii-t, hogy mennyire vicces, meg hogy van most a wiifit, amihez adnak egy kis padot, ami valójában egy digimérleg, és méri mindent, és edzéstervet ad, meg minden, és mivel én nagyot kaptam szülinapomra (fotómasina), gondoltam, durrbele, megkapja.
eddig fittelt, hogy ledolgozza a csokitortát, most bokszol.
nagyon mókás dolog ez egyébként. főleg, ha nem látod, amit ő lát, csak azt, ahogy ő mozog. mondjuk hullahoppkarikázást még csak én próbáltam, de a fejelgetés meg a siugratás nagyon vicces kép nélkül...

szájborgéknál ég a világ

szkájpon dumálok a pasimmal. ő a konyhában robotol (micsoda munkamegosztás, mi, de azért lelövöm a poént, persze nem főzsütfűt, hanem ott pötyög a gépén), én meg a nagyszobában. még jó, hogy van szkájp, mert már alszik a gyerek a szomszéd szobában :)

bujjék

ebédre megettük sosó nagyijának sóletjét (eddig a fagyasztóban senyvedett szegény), ittunk hozzá cidre-t, istenit, egyenesen a strassburgi corából, és közben hol a bahama mama, hol az i cant stand the rain ment. szuper eddig a szilveszterünk, este kibontunk még egy cidert, de szerintem most délután ledőlünk egy csöppet, hátha akkor nem nyomja a kis gazember annyira a gyomromat (vagy a rekeszizmomat, nem tudom mi fáj, csak azt hogy nagyon).
ma délelőtt elmentem még lencséért a familába, ennyire durván sokan régen nem voltak ott, az üzlet feléig állt a pénztárakhoz a sor, de én a szokásos pesti pofátlansággal előrementem (elvégre terhesen mégsem állhatok én ennyit), így csak a polcok előtti verekedés miatt tartott sokáig a vásárlás...
mindenesetre este nem megyünk be a városba, annyi tűzijátékot vettek az emberek, hogy jobb nem az utcán lenni...

oóó

a frissen sütött isteni almáspite sem enyhiti azt a feszkót, amit a bárányos játék váltott ki most sosóból. most látom csak, mennyire gáz tud lenni az, amikor kiakadok egy játékon, persze, csak amikor vesztek, vagy vesztésre állok, és azt érzem, a másik miatt.
csak most éppen ő produkálja ezt.
nem is játszottuk végig a meccset, pedig szerintem isteni a játék maga, csöppet bonyolult, de marha izgi, és nem is álltam annyira durván nyerésre.
most elment zuhanyozni.
remélem lenyugszik...

gyertyák meg ilyesmik

tegnap lett a kedves harmincegy
kapott egy vicces képregény-púzzlét, egy betehető rohadófogsort meg egy csöppet sületlen túrótortát ráolvadt gyertyákkal.
-de azt ugye nem írod meg, hogy...
-nem, azt nem.

kígyó

voltunk koncerten tegnap, kimozdultunk, vagymi, mert a zeltival jó dolog, és elhoz egy csomó mindenkit ka-ba, mint pl angyalkígyó és macsóparker, hogy csak a kiválasztottakat írjam.
vicces egy koncert volt, a nő hangja ugyan nem angyali, de piszkosul reszelős és egyben kristálytiszta nugi dívahang, amilyennek lennie kell, és olyan erős, hogy az ember hasraesik benne vagy akár dob egy hátast. amikor felhívta a gyerekeket a színpadra énekelni meg mittoménmicsinálni (ezek a német olyan marha magasak, hogy szinte semmit nem láttunk), leléptünk, mert sosó unalmasnak találta a koncertet.
de közben azért kiderült, hogy ő minden élőzenei koncertet unalmasnak talál, úgyhogy egyben meg is nyugodtam, hogy akkor ezek után már felesleges is erőlködnöm, hogy jó zenére menjünk el, mert olyat sosem találok neki, kivéve, ha le lehet ülni egy asztalhoz, le lehet rakni a sört, kabátot, és lehet mellette barátokkal beszélgetni.
szóval végül is jó hogy kibújt a szög a zsákból, mert akkor macsóparkerre bepalizok valakit, aki tudja a zenét értékelni, és nem sajnálja holmi unalmas időtöltésre a pénzt.
mellesleg akkor is unatkozott, sőt be is aludt, ha le lehetett egy koncerten ülni, és le lehetett rakni a sört, sőt ott be is aludt. menthetetlen, mondom.

na tessék

amíg én itt róla ömlengek, merthogy ő futni ment a slossz-körüli erdőbe, addig majdnem odakozmált a rakott zöldbab...
mindegy, így most fincsi ropogós, csak ne lenne annyira nagyon sötét barna a teteje :)