túra

Ma sikerült egy röpke 5 km-es, másfél órásra tippelt túrát 5, azaz öt óra alatt abszolválnunk. Ebben mondjuk benne volt egy ebédszünet, jó pár fára mászás, fán mászás, gombanézés, gombakeresés, makk-keresés, elveszett makk után kesergés, kitört gombatönk megszerelése, egy piszokmagas kilátótorony  megmászása (ami a harmadik nekifutásra sikerült Hannának, addig nem mert felmenni), ugragubrálva mások után szaladás, majd anya szólítása után vihogva még gyorsabb szaladás (ezt Liza művelte nagy huncutul), Borossék várása, megtalálása, kutyák simogatása, elesés, sírás (ha nem az elesett gyerek tette ezt meg, akkor egy másik biztosan) és még egy csomó minden más.
Sosó közben elment futni, úgyhogy mire mindannyian a toronyhoz értünk, ami amúgy a túra második állomása volt a tízből, addigra ő lefutott ötven percet és vagy kilenc kilométert.Csöppet más dimenzió kisgyerekekkel kirándulni.

a nyár

eddig nagyon mozgalmas volt.
Itt voltak Krisztiék meg Juláék, bár akkor még Hanninak suli volt. Aztán három hetet voltunk Magyarországon, ebből három napot a Balcsin anyósomékkal a Jula által ajánlott MTA-üdülőben, ami szuper volt. Saját vízparttal, aminek szuper árnyékos és gyerekbarát része is volt, ingyen székekkel és nyugágyakkal, sőt mindenféle extrával (homokozójáték, kismotor, gumicsónak). Hanni összehaverkodott egy vele egyidős kislánnyal, Bettivel, akinek volt még egy nagy rakás felfújható cucca, és ők ketten (meg általában a két apuka) a vízben töltött;k a napot :)  Mivel Lizinek nem jött annyira be a csúszdás stég, amiről a hasig érő vízbe kellett bemenni, ő inkább a parton tanyázott.
Aztán voltunk a Tisza-tavon, a poroszlói kempingben a biorobotokkal, ami nagyon nagyon szuper volt, csúcsidőben 15 gyerek zsibongott ott. Strandoltunk, fagyiztunk, hamburgereztünk, palacsintáztunk, bejártunk az ökocentrumot, ami egy tök jó móka volt, a nagyobbak vízibicikliztek meg kenuztak, a kicsik meg próbáltak ellenállni konok szüleiknek, akik a hülye délutáni alvással szekálták folyton őket. Sajna a szomszédban egy gyerektábor volt, és este fél kilenckor rákezdtek a hangos zenei programjaikra, ami a karaokéban csúcsosodott ki - azon az estén úgy jöttem ki a sátorból altatás után, hogy a többiek tátott szájjal hökkentek meg rajtam, ahogy a fogam között azt sziszegtem, hogy egyesével folytom őket bele másnap a Tisza-tóba. Jó, így utólag nekem is vicces, hogy Lizi a sátor közepén ülve pattog, és énekeli a repül a bálnát, de akkor, ott, fél tízkor ... nem nevettem, na.
Ha már nem nevetés, ki ne hagyjam a legkínosabb momentumot! Amikor anyu lehozta Hannit is a fodrászhoz hajvágásra, a fodrászlány tetűt talált a hajában - szegény délután négykor bezárta a boltot, mert nem maradt tiszta fodrászköpenye, meg törölközője sem (Hanni feneke alá pakolta a tisztákat, de a tetű után mentek fertőtlenítésre).
Aztán voltunk a Rozáliában, ahol Hanni Lucánál aludt, meg voltunk Veresen is, ahol strandoltunk sokat, annyit, hogy Lizi egészen megszerette a vizet. Sőt tartottunk Veresen egy Hanna-anya napot, míg Sosó Lizivel a Rozáliában tengett lengett, és aztán másnap meg leléptünk a Szigetre Quimby-re. Aztán anyuból egy csöppet sok lett, de akkor mentünk vissza a Rozáliába. Veráék kijöttek egyik este gyerekestül, Mátéékkal állatkerteztünk egy jót, aztán voltunk kettesben moziban is, és találkoztam Julival meg Vivivel is, meg négyesben kihajóztunk a Margitszigetre bringó-hintózni, szóval volt itt pörgés rendesen.

Alapvetően tök jó volt a nyár, de valahogy mégis maradt bennem valami kielégületlenség - nem tudom elmondani, de talán egy jó beszélgetés, vagy egy izgis új hely hiányzott belőle, nem tudom. De jövőre megyünk máshova (is) nyaralni, az tuti.:)

itt a nyár

végre gatyarohasztó idő van, meg lehet őrülni a napon, sőt, le is lehet égni.
25 fok van, ami itt kánikula, de tényleg, ez pesten 35-nek fel meg, ilyenkor fürdés van a tóban, meg fetrengés a hintaágyban, na és persze tollas az árnyékban mezítláb.
azért ez nem rossz, lássuk be, akkor sem, ha pont mellettünk üvölteti négy ügyeletes kisköcsög az akkus hangfalról a tucctuccot a parton, ha pont mellénk áll le a fagyiskocsi, vagy ha nincs kézmosó a wc-ben, mikor tampont kéne cserélni. már nő bennem a tolerancia, még három éve simán az őrületig idegesített az, ha valaki este kilenc után vitte le a visszhangzó udvarra focizni a kölkét, mikor a focipálya egy kemény percnyire volt, ma már csak becsukom az ablakot és veszek egy nagy levegőt, ha a helyi bunkógyerekek pont a házunk elé állnak rúgni a bőrt. beszólni nem érdemes, mert akkor csakazértis jönnek, de nem mindegy, hogy őrjöngve tűrsz és úgy próbálod a ricsajban altatni a gyerekeket, akiknek a másnapi suliig-bölcsiig ki kéne magukat aludniuk, vagy higgadt tudsz maradni. ez utóbbi állapot felé haladok elég jó ütemben. asszem a holland állampolgárságot azoknak kéne megkapniuk, akik átmennek a ház előtt focizókkal vagy a strandon az üvöltő nemjó zene melletti gyerekaltatás tesztjén.

amúgy itt voltak Krisztiék: Sosó nővére a két gyerekkel. nem írok jellemzést, mert épp az előbb írtam le, hogy jól haladok toleranciából, na jó, annyit muszáj, hogy Boti néha kibaszottul idegesítő tud lenni, de mondjuk ebben az anyja is benne van, aki folyton mindenért rászól vagy leidiótázza a gyerekeit. viszont a tíz nap hamar elment, és csináltunk tök vicces dolgokat. bár pont félidőben szegény Luca lebetegedett, lázas volt és fájt a torka, úgyhogy egy strandos programból kimaradt, meg persze szarul is érezte magát. az nagyon nem hiányzott.
voltunk a városban dragonbootrace-t nézni, elmentek bicajozni a hoge veluwebe, egy napot voltak a kölkök az apjuknál düsseldorfban, aztán voltunk a városban hajókázni, kimentünk a tengerpartra, pénteken Hanni kérésére az uszodába mentünk, aminek van kinti medencéje is, aztán az utolsó napon kinn a kecskés melletti tónál strandoltunk.

télihegy

Nem is írtam a síelésről, pedig szuper volt.
Winterberg igazából egy kihelyezett holland gyarmat Németországban, mivel van egy kis magaslati eltérése és egy hideg mikroklímájú kis zugban található, vagyis olyan hegyek vannak ott, ahol novembertől áprilisig esik a hó, akkor is, ha 50 km-re csak eső esik. Mivel Hollandiában nincs egy szem olyan domb se, ahol síelni lehetne, ezért a gyarmatosították Winterberget :)
A három és fél nap alatt, amíg ott voltunk, szinte megállás nélkül szakadt a hó, és szinte csak holland szót hallottunk körülöttünk. Persze sok gyerekes holland család volt, merthogy a krókuszvakanci alatt voltunk, de a bed and breakfast, ahol megszálltunk, szintén egy holland házaspáré volt. Mi nem Winterbergben aludtunk, hanem onnan kábé tíz percnyi autókására egy nagyon helyes, csöndes kis faluban. Isteni volt, utáltam volna a síelés utáni dajdajozásban gyereket altatni.
Kedd délután érkeztünk meg, gyorsan béreltünk bakancsot, lécet meg botot, aztán másnap felfedeztük a sípályákat. A sípályarendszer három hegyen összesen vagy huszonhat pályából áll, és a legalsóból a legtávolabbi is elérhető síliftekkel és csúszásokkal. A legtöbb pálya kezdőknek való, van vagy négy-öt piros, és egy fekete pálya, de azok simán kikerülhetők. Hanni Sosóval csúszott, míg én Lizával vagy hüttéztem vagy a szobában maradtam, és aztán fejenként egy-egy órára elszabadultunk mi is egyedül síelni. Az első egyedül síelés alatt Sosó meg a gyerekek a pálya aljánál vártak, akkor mentem életemben először csákányos lifttel egyedül. Vagyis nem egyedül, betársultam egy ötvenes holland pasi mellé, akivel végigdumáltuk a felfele utat, és aztán elmondta, hogy kell a végén leszállni. Aztán másnap már egyedül mentem ki kocsival a pályákhoz, és bevállaltam másik pályát meg másik liftet is. Iszonyat büszke voltam magamra, és magamhoz képest tök jól ment a dolog. Persze egy óra után már alig álltam a lábamon, úgyhogy átadtam, a stafétát Sosónak. Hanni az első napon még eléggé fél a lifttől, a lecsúszástól, de aztán napról napra egyre ügyesebb és bátrabb lett. Annyira belejött a végére, hogy aztán múlt hétvégén Sosóval szombat délben felkerekedtek, és egy napra lementek megint síelni.

téli hegy

holnap reggel irány winterberg és a síszezon, péntekig mi leszünk a kékpályák ördögei :)

Síelés

Két hete Sosó kitalálta, hogy Hanna szülinapja után húzzunk el síelni Németországba egy hosszú hétvégére. Mint az őrült kerestem szállást, minden panzió foglalt volt, végül sikerült egy helyet találni a bookingspontkomon keresztül, egy szobájuk volt még, és én nem szarakodtam telefonnal meg emaillel, hanem azon a szaron keresztül le is foglaltam a családi szobát. Lemondani csak 14 nappal az indulás előtt lehet díjmentesen, de sebaj, van szállás. Aztán jött a nagy olvadás, a mínusz 13 fokból plusz 10 lett, Winterbergre meg esőt és olvadást jósoltak, úgyhogy úgy döntöttünk, átrakatjuk a foglalást. Sikerült elintézni, felár nélkül, de sajna már csak a februári tavaszi szünetnek csúfolt síszünet alatt volt hely. Sebaj, átraktuk oda, hét közben még jobb, talán a helyiek nem lesznek olyan sokan, csak holland gyerekesek.
Aztán időközben kiderült, hogy Hanni osztálytársa, Aletta jár síelni tanulni Zoetemeerbe, merthogy ők is a szünetben mennek síelni (na, azóta kiderült, hogy ugyanakkor és ugyanoda, kicsi a világ), és hogy addigra szokja a gyerek a havat, vasárnaponként eljár órára. Sosó ráizzított a témára, én meg napokat eltöltöttem azzal, hogy találjak a környéken olyan műhavas benti sípályát, ahol van még Hanninak szabad hely. Ma kora reggel lett volna az első órája Hágában, de mint kiderült, a 9.15-ös csoport már haladó, a 11 órás viszont teli volt, de végül Sosó bekönyörögte Hannit oda, úgyhogy most éppen sokadszorra szeli a lejtőt, és már nem is esik el, hanem szépen lecsusszan a lécen. Miután meglökik őket. Remélhetőleg a következő két órán tanítanak is valamit nekik, mint pl a hóekét vagy legalább az elindulást ;) Ja, és síliftjük is van, az is jó lenne, ha azt kipróbálnák velük.

Na mindegy, még van két óra a síutunkig, de akárhogy is lesz, Hanni lesz a legképzettebb síelő közülünk. Én amúgy a sífutásra fenem a fogam, annyira nem vagyok oda a normál lesiklásért, főleg hogy parázom a lejtőkön - mert tudom, hogy nem tudok jól síelni, meg mert meredek, szánkóval is félek, amúgy a rollercostereket is utálom, szóval jobb nekem az erdei kitaposott két csíkban trappolni, azt még a Schwarzwaldban megszerettem.

Frederic

Nem is tudom, hogy volt, de irtóra örülök, hogy rátaláltam Frederic villájára. Már ezer évvel a költözés előtt elhatároztam, hogy akár dobozokból élünk, akár csak két használható ruhánk van, Hanni őszi szünetekor elmegyünk erdőzni. És most kivételesen nem Eifelbe, hanem Belgiumba. Az Ardennek adták magukat, ott van hegy, erdő, cseppkőbarlang, vadaspark, minden, ami a gyerekekkel fogyasztható, sőt, minden, ami miatt Hanni akár sétálni is hajlandó :).
Szóval Belgium déli része szép, oké, rákerestem a cseppkőbarlangokra, mert egyszer Andi mesélt egyről. Rátaláltam Han-sur-Lessére, ahol egy szuperjó cseppkőbarlang van, és nem messze tőle ott van Rochefort, aminek a szélén egy kis dombon a semmi közepén van Frederic villája, és német panziókat megszégyenítő árakon adja a szobákat.

Hihetetlen élmény volt az egész. A pasi nem ebben a világban él, ami persze nem baj. Medvének hívja magát, mert nem szeret bejárni a faluba, pláne nem a városba, de ha már muszáj, akkor felpattan a motorjára igazi profi motorosszerkóban. Saját maga főzi az isteni csipkebogyó-, madárberkenye-, ringló-, barack-, bodza- és fahéjas almalekvárját, amit reggelire ad a vendégeknek a nappalijából nyíló étkezőben. Egy óriási asztalhoz ül le mindenki, a lekváros forgótányér körbejár. A nappaliban az íróasztalán hegyekben áll az olvasatlan levél, intéznivaló, imádnivaló játék-káosz hevert a földön - betoppant váratlanul az unokám, mondta az ötven körüli ősz úr, aki amúgy kedvtelésből kiköltözött a villabeli hálószobájából a komfort nélküli domboldali kis faházikóba. A felesége két éve elhagyta - el akarta adni a villát, de Frederic ragaszkodott hozzá, ez az ő élete.

Amúgy a cseppkőbarlang is szuper élmény volt, Hanni nagyon odavolt érte, Liza meg a nagy termekben sikongatott örömében, hogy ilyen jó az akusztika. A vadaspark egy nagy szívás volt, egyrészt csak busszal lehetett körbemenni, nem lehetett sétálni, másrészt a busz félig nyitott volt, és kifogtunk egy orkánerejű szelecskét, ami jó kis hideg esőt hozott, szóval szarrá áztunk és fáztunk, mire vége lett a mókának.
De aztán másnap irtó jót kirándultunk, szuper jó kis hétvégénk volt.

Az ókori egyiptom napi öt debenből

Még ezer éve volt az az egyiptomos előadás a leideni történelmi múzeumban (két éve, úristen), amikor ezt a könyvet vettem. Azóta nem tudtam elolvasni, pedig szuper jó, csak valamiért nem tudtam haladni vele (persze közben a Katedrálist meg a folytatását is kiolvastam, de erről még írnom kell).
Na de most nekikezdtem újra, és tetszik. A könyv a II. Ramszesz uralkodása alatti Egyiptomi Birodalmat mutatja be, és (mint a sorozatbeli társainak is) az a koncepciója, hogy egy időutazónak úgy mutassa be az adott eltűnt kultúrát az adott időben, mint egy Lonely planet: mikor érdemes utazni, hogyan lehet oda eljutni, mit érdemes megnézni, milyen az egészségügyi ellátás, hol érdemes egy jót enni, stb. Irtó vicces és érdekes egyben, piszok nagy kihívás lehetett ezt így megírni.

Amúgy ahogy olvasom, egyre jönnek elő az egyiptomi utazás élményei. Meg amik ahhoz kapcsolódnak.
Hm, nagy levegő, na jó, akkor most elmesélem, ami előjött. Vigyázat, comingout, az összes érdektelenségével. Én szóltam.
Szóval érettségi után nem vettek fel biológusnak, mert akkor Szegedet írtam be, és abban az évben ott volt magasabb a ponthatár, de biosz-kémia tanárnak igen, az ELTE tanárképzőre. Na de oda én mégsem akartam menni, így aztán anyámék szemfüles észrevételének köszönhetően átjelentkeztem vegyésznek az ELTE TTK-ra. Merthogy abban az évben sokkal kevesebben jelentkeztek, így a hivatalos felvételik után rendeztek egy "pótjelentkezést", ami azt jelentette, hogy aki kémiából felvételizett valahova, és 72 pontnál többet ért el összesítve (a 120-ból!), azt átvették vegyésznek. Kvázi felduzzasztották selejttel az első évfolyamot, hogy megkapják a fejkvótát. Kemény volt az az év, nagyon sokan voltunk ott olyanok, akik biológusok akartunk lenni, de egy évig nem akartunk csak úgy lébecolni, na meg azt az egy év vegyészetet be akartuk számíttatni a következő felvételin, hogy csak bioszt kelljen már tanulni (mint pl Ádám és Bea a későbbi biológusok közül). Durván megszívattak minket az oktatók, sokan lemorzsolódtak az első félév után. Én az első év végéig bírtam, minden vizsgám sikerült végül, a szervetlen kémia szigorlatot kivéve. Amiből nem mentem el aztán uv-ra, mert ad1 már megkaptam a felmentést a kémia felvételi alól, ad2 az utóvizsga az egyiptomi utazás napjára esett.
Merthogy nemcsak a kémia-felvételi elfogadása miatt érte meg ez az egy év, megnyertem az ELTE HÖK egyiptomos pályázatát. Egy dolgozatot kellett beadni magyarul és angolul az ókori Egyiptomról, és csak egy oda-vissza repülőjegyért cserébe egy kéthetes fullextrás programot adtak. Annyira kevesen jelentkeztünk egyébként, hogy a csoportot HÖKösökkel duzzasztották fel fullra.
Nem is emlékszem, hány egyiptológus szakos volt velünk, de annál durvább élményben talán sosem volt részem, mint amikor Botond a karnaki templom falán lévő hieroglifákat olvasta fel nekünk, vagy amikor a még eredeti színű festett oszlopokat néztük az egyik fedett oszlopcsarnokban.
Asszem a részletes emléközöntől mindenkit megkímélnék, egyrészt mert iszonyatos hosszúra nyúlna ez a poszt, másrészt meg kit érdekel, hogy a pécsi jogász hökös fiúk miatt kaptak a lányok vadiúj légkondis szállást, vagy hogy Líviával azért vodkáztunk be az ötödik napon, mert körülöttünk ugyan mindenki fosott, de mi az érkezés óta nem kakáltunk.
Bejártuk a must-see helyeket, voltunk a piramisoknál, Karnak, Luxor, Asszuán, elvittek minket a Sínai-félszigetre valami katonai emlékhelyre, voltunk Alexandriában az egyetemi luxushajón, ahol hastáncos adott műsort a fiúk nagy lelkesedésére. Persze volt protokoll-műsor is, voltunk a kairói egyetemen, ahol beszédet tartott nekünk a rektor, de abszolút a tűréshatáron belül volt.
Fura, mert annyira élénken él bennem, hogy mennyire naiv voltam még akkor, hogy a társaság nagy része (vagyis inkább az értelmesebb és szimpatikusabb része) százszor jobb volt angolból, a beszélgetések egy részébe nem tudtam belefolyni, hogy kihagytak a teraszos drugs and booze estékből, mert én nem vagyok olyan. Igazából sokszor eszembe jutott, hogy kár, hogy nem pár évvel érettebben mentem el arra az útra, valahogy sokkal több volt abban a társaságban, mint amennyit én akkor befogadni voltam képes. És a legfurább az, hogy ez az érzés jön elő, ha ezt a könyvet olvasom.

Nyaralni tudni kell

A pesti nyaralás tömören fogalmazva szívás volt, kezdve azzal, hogy Hannát lázasan utaztattuk, és amikor a reptéren beült após mercijébe, és az újabb paracetamolt egy kis almalével gurította le, a tabletta azzal a svunggal jött is vissza, magával hozva a fristit meg a többieket. Na akkor már nem morogtam, hogy após miért hozott ki két nagy gyereknek való ülést, az összehányt ment hátra a bőröndökhöz, míg a tisztában utazott szegény kiscsaj. Ez volt ugye pénteken, hétfőn azért már leugrottunk a gyerekdokihoz, hogy azért a 39,7 talán nem annyia okés. Az antibiotikumtól szerencsére keddre láztalan lett Hanni - így 5 nap után ez már magában nagy szám volt, bár a délutáni párórás alvás(!) meg az alig evés eltartott még pár napig. Pontosan addig, amíg a jóidő. Amint Hanni jobban lett, beborult az ég, ahogy lementünk Veresre, esni kezdett és vagy tizenöt fokkal lett hűvösebb.
Sebaj, legalább hőgutát nem kapott egyikünk sem.
És persze lábgombát sem a strandon, mert hát húsz fokban kinek van kedve hullámfürdőzni...
Na de így legalább volt időnk átnézni a pincében tárolt cuccokat. Kiszelektáltam az egyetemi jegyzeteket, a könyveket kettéosztottam eladandó ill megtartandó csoportba, majd a többnapi pakolás és a Baliékkal való egyeztetés után sikerült hihetetlenül összevesznünk azon, hogy minek is kell ezeket a cuccokat kicipeltetnünk. Ezután újabb szeletálás és pakolás jött, persze ekkor már nem volt senki sem beteg, viszont Baliékhoz már vészes időn belül jött a költöztető.
Nem ragozom tovább, mindenesetre egy ideig a pincébe biztosan be nem teszem a lábam.

Na de azért voltak jó pillanatok, pl Veres egész pihentető volt, és még a kismackókat is láttuk. Eljutottunk egyik este Juditékhoz, egy másikon leugrottunk kettesben halat enni a rómaira, egyszer meg Veráékkal beültünk a szimplakertbe és utána a mellette levő indiai gyorsbüfébe. Közben volt Laci szülinapja, és húst sütöttünk a teraszon nagycsaládilag.
Voltunk Bali meg Ancsi búcsubuluján, Veráék is átjöttek gyerekestül egyszer, meg aztán indulás előtt még egyedül elmentem a gyerekes biorobot mítingre.
Nem is volt annyira rossz, na.

Meleg váltás

Csütörtök hajnalban, úgy fél egy fele Liza lázasan bőgve ébred, vígasztalhatatlanul, mint az előtte levő két éjszaka, bőg fekve, bőg, ha felveszem, bőg ha etetni-itatni akarom ebben a kánikulában, és bőg, mikor nekiállok ordítozni, hogy hagyja már abba. Erre felébred már Sosó is, együtt beadjuk a paracetamolt. Ettől lemegy Lizi láza és felélénkül, úgyhogy már nem bőg, de huncut módon karattyol, forgolódik, játszik. Végül ezután a röpke két órás intermezzo után csak elalszik.
Egy óra múlva hüppögve áll Hanni a háló ajtaja előtt - sokszor nem mer bejönni - , hogy "Elkaptam a lábát".
- Rosszat álmodtál? Kinek a lábát kaptad el? - kérdezem.
- Nem! Elkaptam Lizike lázát. Fáj a fejem is - mondja sírva.
Paracetamol be, Hanni vissza ágyába, majd egy óra múlva Liza kel szopni.
Reggel Hanni nyamvadt, de a csempét muszáj megrendelnünk Pestre utazás előtt, mert bezár július végén minden csempés, és aztán ott fog állni a banda munka nélkül, szóval Hannit beadjuk a suliba. Lizán nyoma sincs a betegségnek, mintha ez a három napos alig alvás-láz-bőgés csak egy rémálom lett volna.
Csempe kiválasztva, leendő szomszédoknak beköszönök, szólok, mikor kezdődik a felújítás, majd irány Hanniért a BSO.
27 fok van, holland kánikula, ömlik mindenkiről a víz, Hanni fázik és nyögve sír, hogy a feje fáj.
Éjjel, annak dacára, hogy Lizinek már kutya baja, folytatódik a bőgve ébredés (szerencsére láz nélkül) és 2 óra pörgés, majd egy órával azután, hogy végre mindenki alszik, Hanni ébred nyögve, lázasan. Reggel az apjához bújik izzadtan.
Péntek van, pakolni kéne, aztán este repülünk Pestre. A 38 fokba.
- Szenvedni fogtok- mondja apám.
Nyaralunk, vagy mi...

Amúgy

A rövidfilmek többnyire jók voltak, nem bombasztikusak, de jók, a Kriterion, ahol a vetítéseket tartották, pedig egy szuper hely, jó arcokkal meg dj pulttal a kávézóban. Odafele sétáltam, vitt a navi az integető macskás, gőzgombócos kínai negyeden át egészen az új piacig, ahol tizenötféle friss gombát árultak meg lilahagymakompótós bárányhamburgert. Hihetetlen jó élmény volt Amsterdam olyan részein barangolni, ahol még sosem jártam, de mivel moziba mentem, nem voltam turista, csak egy cinkos mosoly ült a képemen, mutatva, hogy azért nem hétköznapi séta ez.
Jó élmény volt, na.

a döntés

A tíznapos pesti tavaszolásunk alatt Sosó beszerzett egy szemgyulladást, Hanni benyalt egy fél napig tartó, de masszív hasgörcsöket is okozó hányós cuccot (persze épp moziban voltunk, a Szex felsőfokont néztük már egy fél órája a Művészben, amikor a második hányás után sikított a hasfájástól anyáméknál), amit aztán önzetlenül továbbadott nemcsak nekünk, de mindegyik nagyszülőjének meg Lucának is. Ezek ugyan nem estek jól, sem az, hogy Liza orra minden éjjel úgy bedugult a pesti szmog feltornászása miatt, hogy hajnalban orrot kellett szívni.Viszont a szigeten a csend meg a már zöldellő erdők már annál inkább, úgyhogy most úgy döntöttünk, komolyra fordítjuk a régen dédelgetett terveket, és idén nyáron elmegyünk lakókocsival Norvégiába, ahol olyan tuti helyeken parkolja le az ember a kempert, ahol csak akarja. Mondjuk lehet, hogy egy hétre azért lemegyünk Veresre is Vreáékkal meg Juditékkal, annyira jól elvoltak a kölkök, hogy öröm volt nézni.

kemping

Lefoglaltam a játszótér és a fűtött vizes medence melletti kanalasgém-házak (igazából ezek is huurcaravan-ok) egyikét a májusi közepi hemelvaart-os hosszú hétvégére babaszékestül, babaágyastul, úgyhogy vigyázz waterbos, megyünk!!!

hajó, hajó (mindenki befut a vízbe), ha jól látom, cápák közelednek...

Még a Madách szervezett csereutakat az angolt és franciát tanulóknak, nyelvgyakorlás céljából. Így voltam 1994 körül Hollandiában, 95-ben meg Svájcban.
Hollandiában Williaméknél laktam, a csereiskola városkájától pár kilométerre levő kis faluban, bicajjal jártunk be a suliba, ahonnan mentünk mindenfelé. PEmlékezetes kirándulást tettünk Amsterdamba, ahol három óránk volt várost nézni, és ebből egy jó nagyot elvett a Madam Tussaud; meg persze az Ede melletti Hoge Veluwe-be, ahol is akkorát taknyoltam a fehér bicajok egyikével, hogy a fehér murva felvágta a térdemet, és a dokinál a tetanusz-oltást és a sebtisztítást-kötözést ki kellett zsebből fizetnem, mert a magyar biztosításra csak annyit mondtak, hogy oké, hazatérve biztos visszatérítik a költségeimet.
A két hét alatt volt egy szabadprogramos hétvége, amikor is két autót kölcsönkérve négyünket elvittek a fogadóink Einkhuizenbe, a Zuiderzee Múzeumba (ami a gáttal édesvízzé változtatott és részben feltöltött Zuiderzee menti régi parasztházakból álló szuper kis skanzen) és a gáton átkocsikázva Lelystadba, ahol a Batavia horgonyoz.

A Bataviát 1628-ban építtette a Kelet-Indiai Társaság Amsterdamban. Ez egy 24-ágyus kereskedőhajó volt, Hollandia és Kelet-Indiai között furikázott. Volna. Merthogy 1629-ben, történetesen az első útján, Jáva felé tartva, 332 fős legénységgel hajótörést szenvedett Nyugat Ausztrália partjainál. A kis szigeten, ahol partra kerültek, nem volt se elég víz, se táplálék, így egy kis evezős csónakkal a kapitány, a legénység pár tagja és néhány utas 33 nap alatt átevezett Jakartába, régi nevén Batáviába. Jakarta kormányzója azonnal parancsba adta, hogy mentsék meg a maradék túlélőt. Amikor két hónappal a hajótörés után a nyomukra akadtak, kiderült, hogy egy helyes kis lázadás és egy kellemes kis vérengzés következményeképpen már csak alig százan maradtak életben. Már a hajóúton volt egy csöpp zendülés, és a zendülés vezetője, Jeronimus Cornelisz, egy tönkrement haarlemi patikus, úgy gondolta, hogy elrabol egy arra járó hajót, hogy egy új királyságot alapítson, és ezen messzemenő terveit úgy gondolta végrehajtani, hogy először is leszámol azokkal a túlélőkkel, akikkel nem egyezett a véleménye. Elszánt férfiakból összeállított egy kis csapatot, akik száztíz embert gyilkoltak le röpke két hónap alatt.
A megmentő jakartaiak helyben felakasztották a főkolomposokat, majd Jakartában elítélték a kevésbé veszélyes elemeket. Végül is a 332 emberből 68 élte túl a kalandot.
1963-ban megtalálták a Batavia roncsait, 1985-ben egy holland hajóépítő mester, Willem Vos nekiállt, hogy megépítse a Batavia replikáját, olyan eszközökkel és anyagokkal, mint amilyenekkel az eredeti építették. Mi akkor láttuk a hajót, amikor már a legtöbb része kész volt, azt hiszem már csak az ágyukat öntötték, vagy valami hasonló kaliberú pár apróság hiányzott hozzá.1995-re kész is lett minden, és Beatrix királynő felszentelte a hajót. 1999-ben uszályon elvitték Ausztráliába, ahol is a 2000-es olimpián a holland csapat zászlóshajója volt, majd 2001-ben visszavitték Lelystadba, ahol a hajó mellé építettek egy outlet várost.

Ma, amikor ott voltunk, teli volt a parkoló több ezer autóval, de a hajón alig lézengett pár ember. Úgy tűnik, mindenki más az akciós tommi hillfigerekért jött.

őszi hétvége

Pénteken elhoztuk Hannit a bölcsiből fél ötkor, és már indultunk is Simonskallba, a szokásos helyünkre. a panzióban ugyanazt a reggelizőasztalt  meg ugyanazt a szobát kaptuk, most éppen egy pótággyal Hanninak - négyen már nem fértünk volna el a nagyágyban. Az autókázás alatt sikerült megnyomnom a jobb mellemet a biztonsági övvel a sok lányokhoz hátra- illetve a kajás táskához előre hajolgatással, úgyhogy a késő esti etetést kvázi végigbőgtem a fájdalomtól. Aztán éjfélkor arra ébredtem, hogy fázom és kontrollálhatatlanul reszketek. Felkeltettem Sosót, hogy szerezzen még egy takarót, meg mérje meg a lázam - takarót talált a szekrényben, és lázam szerencsére nem volt, valszeg csak lehűltem valamiért, mert mikor már nem fáztam, sikerült újra elaludnom. Liza végigaludta a délutáni pakolást meg a négyórás autóutat is, úgyhogy a hajnali fél hármas etetés után már csöppet sem volt álmos, édesen gőgicsélt meg nagyokat rötyögött (nevet! hihetetlen édes), és nagyokat durrantott. A telibeszart pelenka-body-rugdalódzó cserére felébredt Hanni is, de szerencsére ő hamar visszaaludt. Nem úgy Liza, akit csak negyed ötkor sikerüét lerakni magunk közé.

Ezután a szuper pihentető éjszaka után megnéztük a schmidti vadasparkban az albinó lányszarvast meg a már alig-alig bőgő fiúszarvasokat, megetettük a muflonokat, élvezkedtünk a napsütésben meg a gyönyörű őszi színekben, Hanni meg hihetetlenül jól eljátszott egy botból és egy üres kis üdítős dobozból eszkábált "vödörrel" a tóparton, aztán meg a bejáratnál-büfénél levő játszótéren.

Ötkor megvacsiztunk a szokásos helyünkön, a szomszéd panzió éttermében, de úgy tűnik a régi szakáccsal történt valami, mert a kaja eszméletlenül pocsék volt, Hanni gyerekmenüjéből pl a panírozott hal ehetetlen volt: a panír megszívta magát olajjal és oda is égett, a hal pedig pocsék ízű volt.

Vasárnap bevállaltunk egy új helyszínt, a komerni skanzent, ami nagyüzem volt ugyan a vadasparkhoz képest, de benn volt az erdőben, és egész izgis kiállítások voltak a házakban (méhészekről, asztalosokról meg volt egy régi iskola meg egy fűrészmalom is, ami nagyon izgi volt), és még ragadozómadár bemutatót is tartottak, szóval elment ott is egy nap. A bejáratnál levő játszóterükön pedig volt egy fedett kis mászóka-csúszda kombó, amivel Hanni konkrétan egy órán át jászott.

Hétfőn sétáltunk egy nagyon Simonskallban, beszélgettünk a kameruni muflonokkal (akárcsak tavaly), megnéztük, ahogy megeteti őket a tulaja, és ahogy az egyik félrenyeli a tápot, és habosat hány, majd eszik tovább, aztán elsétáltunk egy jó darabon a patak mellett a völgyben.


Mindebből az immáron hathetes Liza nem sokat tapasztalt, a babakocsiban és az autóban nagyjából végig aludt.
Hanni bepróbálkozott pár hisztivel, de mivel sokszor felébredt Lizára vagy mert mi már immunisak lettünk ezekre, teljesen jól reagáltuk le ezeket, és egy öt perc alatt kijött a hisztihelyzetből.

hupikék

A madáchos gólyatáborunk a hupikék törpikék jegyében telt, pocsék volt, és asszem rajtam kívül senki nem vette komolyan a felhívást, hogy vigyünk magunkkal egy türkizkék pólót. Azóta sem volt semmin, aminek ilyen színe lett volna. Kivéve most a jobb hüvelykujjam körmét, amire szép komótosan rácsukódott a kocsi ajtaja. Merthogy Liza aludt a kocsiban, én meg próbáltam óvatosan becsukni az ajtót, nehogy nagyot csapódjon, de persze a multitasking miatt közben meg már a parkolóban a kosarakat kerestem a szememmel, hogy megnézzem, rájuk lehet-e applikálni az autósülést.
Szerdán este még nekiállt lüktetni és egyre jobban fájni, úgyhogy az éjjel szuperül telt, főleg, hogy Liza elkapta Hannitól a bölcsis takonykórt, és kábé óránként felsírt, és csak ülve lehetett szoptatni. Szóval a tegnap - nem meglepő módon - eléggé kómásan telt, de most már csak bordó-lila-türkizkék a körmöm, a fájdalom elmúlt, Lizának is vettünk sós orrspriccet meg kézi takonykiszívót, úgyhogy kivételesen mindenki jót aludt. Így aztán mégiscsak nekiveselkedünk, és elmegyünk a szokásos német panziónkba őszölni egyet hétvégére. Remélem a szarvasok még javában bőgnek!
most látom, hogy Pinó is türkizkék :)

az elmosott nyaralás

azért az a két hét sok volt Hanninak nélkülünk, az utolsó napokban már szinte csak az ujját szopva láttuk a szkájpon. de nagyon örült nekünk, és persze kellett pár nap, hogy helyrebillenjen minden (amikoris párszor kurvaéletezett meg lehülyézett ok nélkül embereket - köszönet érte a nagyszülőknek, főként anyámnak, aki képtelen volt visszatartani az ordibálását), de jó volt újra visszakapni a nagylányt.
merthogy megnyúlt, kinőtte a gatyáit, egy-két cipőjére azt mondta, hogy már kicsik (most persze jó rá ugyanaz a kiscipő, nem értem), és a pólókat alig lehet ráhúzni a fejére. szóval lassan aktuális lesz egy nagybevásárlás neki, de próbálom őszig húzni a dolgot.
a nyaralás része a pestenlevésnek nem igazán jött össze, ugyanis két nappal az érkezésünk után beköszöntött egy hidegfront, amit ugyan előre jósoltak, de nem ekkorát, és nem két hétig tartót. még a melegben sikerült egy horányi dunázást megejteni Juditéknál, de amúgy a nyári ruhákat tök feleslegesen vittem magammal. nem vittem zárt cipőt, így Sosó ősrégi barna cipőjében jártam, vittem kemény egy darab viszonylag vastag pulcsit, ami kapucnis és kenguruzsebes, úgyhogy megalepattant szerkóban nyomtam végig a két hetet.
a kertipartit sikeresen megtartottuk, bár hideg volt és a kert csuromvízes, de jöttek a népek, és ették a bográcsos lecsót, a kölkök őrjöngtek egy nagyot Zozóval a kertben, és jöttek a picik is, szóval nagy volt a kavarodás. Hanni az elején bezárkózott a dolgozószobában, aztán mikor kihoztam onnan, vagy rajtunk lógott, vagy a nagyszülein, neki ez nem igazán jött be, túl sok ember volt.
terveztünk egy három-négynapos balatonozást Veráékkal, akik irtó macerásak lettek (nekik négyüknek kell minimum két, de inkább három hálószoba), szóval mi az egy kisszobából álló kisházat kaptuk volna meg révfülöpön, aminek nincs fűtése, és ők aggódtak, hogy megfagyunk, főleg, hogy Hanninak csak egy matraca lett volna a betonyon. szóval a balatonról lemondtunk, és beszerveztünk egy veresezést. nagybátyáméktól elkértük a szomszéd házat, ott laktak Veráék (két hálószoba meg egy nappali-konyha), mi meg Juditékkal heten elvoltunk a mi ugyanilyen veresi vityillónkban. voltunk medvéket etetni, meg tábortüzet raktunk és szalonnát sütöttünk, meg grilleztünk az esőszünetekben, és a kölkök szuperjól elvoltak. Samu Hannával folyton együtt lógott, nagyon jó haverok lettek, aztán mikor ők hazamentek, a két kiscsaj is édesen eljátszott.
voltunk mozizni (ennyire idegesítő filmet rég láttunk, mint a mosás vágás, ámítás), isteni gőzgombócokat meg thai tésztát ettünk a momotaróban (ahol az irtó közvetlen meg helyes pincérlány az orrom előtt flörtölt Sosóval), voltunk még fogaskerekűzni (mert persze akkor is zuhogott, és a vadaspark helyett kellett valami mást találni), a közlekedési múzeumban meg az állatkerti játszóban is. szóval volt programunk rendesen, persze a kötelező családlátogatásokkal megspékelve.
a végén Hanni már naponta többször kérdezgette, hogy még hányat kell aludni leidenig, szóval asszem ez az egy hónapos szünet tényleg túl hosszú volt neki. na nembaj, jövőre úgyis minden másképp lesz.
hmm, jó újra itthon.

szabadságon a gyerek

már jó egy hete van Hanni a nagyszüleinél Pesten meg Veresen, és irtóra élvezi. próbálunk naponta szkájpolni velük, sokszor bejön a dolog, és Hanni édesen köszön, kérdezi, hogy hogy vagyunk, meg pár dolgot mesél, de tegnap nagyon vicces beszélgetésünk volt. keddig Sosó szüleinél volt Hanni Sosóval, aztán szerda reggel anyuval meg anyósommal lementek Veresre. Kati aztán péntek este hazament apóshoz, úgyhogy a hétvége csak anyáméké volt. egész hétvégén hőségriadó volt, ordenáré meleg, eleinte csak a kertben pancsikolt a kölök a medencében, de tegnap végre lementek a veresi strandra. ez annyira bejött neki, hogy még nekünk is hajlandó volt elmesélni, hogy tengerparton volt :) aztán délután kinn voltak Erzsiéknél Miciék, akik Vivinél pár évvel fiatalabbak, de ez HAnnit, úgy tűnik, egy csöppet sem zavarta. amikor este rájukcsörögtünk, úgy rángatta be apu a szkájphoz Hannit. nem sok kedve volt dumálni, ment volna vissza a csajokhoz, de azért örülök, hogy láttuk így, mert nagyon viccesen nézett ki.
"tisztára, mint egy vadember" - mondta Sosó a kiscsaj lesült arcára, strand utáni fürtös hajára, meg ahogy jött is, hogy lásson minket, de inkább ment volna vissza haverkodni.
jó látni, hogy így élvezi az életet a nagyszülőkkel, Vivi is odáig van érte, mert Hanni naponta elmondja neki, hogy szereti. ez most egyébként egy új szokása, imád hízelegni, mint egy kismacska, mindenkit levesz ezzel a lábáról.
kíváncsi vagyok, mi lesz, ha vasárnap érte megyünk.

madárles

mára 28 fokot jósoltak a szombati 17 (és egész napos eső) után, és mivel Sosó megint lelépett egy hétre (most éppen Párizsba), miénk a kocsi, úgyhogy valami olyan helyre vágyódtunk, ahol  van valami izgis, meg túl lehet élni a kánikulát. végülis az avifaunában kötöttünk ki, ami autóval egy húsz percnyire van tőlünk, meg ahol két éve Vivivel voltunk. egészen tűrhető volt a meleg (bár az autó szerint 33 fok volt négykor, mikor hazaindultunk), és irtó vicces programokat sikerült elcsípni: láttunk pelikán- és pingvin-etetést, nektárral itattunk lórikat, meg kétféle madár-bemutatóra is beültünk (találtam egy árnyékos placcot a bemutató ülőrészén, a sok balga a napon aszalódott, közben meg pont a fejünk fölé szállt be a legtöbb madár, gondolom pont az árnyék miatt).
Hanni irtóra élvezte, szuper egy napunk volt, kétszeri fagyizással meg egy csomó vicces élménnyel.

kempingezős hétvége

mikor múltkor a Rotterdamtól délnyugatra levő Vorrnse duinen-nél jártunk, elhatároztuk, hogy egy hétvégét májusban ott töltünk, méghozzá a waterbos kempingben, merthogy szuper helyen van: tíz percnyi sétára van a tengerpart, de a kemping az erdő közepén van, egy kacsaúsztató mellett, szóval lehet túrázni is, és mivel ez egy vizes erdő, van vízimadár dögivel. foglaltam is nagy lelkesen egy huurcaravant, és most pénteken bölcsi meg hollandóra után felkerekedtünk, és leautóztunk Rockanjébe.
persze amekkora mázlink van, most jött be egy hidegfront, és kemény 14 meg 13 fokok voltak hétvégén, a szél keményen fújt, de szélárnyékban majd megsültünk, mert a nap azért sütött ezerrel. szerencsénkre csak este nyolc körül kezdett esni szombaton meg vasárnap is, amikor már egyébként is olyan hideg volt kinn, hogy a kis kerti asztalnál már nem lehetett kinn ülni. (ha bazi meleg lett volna, mint eddig, akkor szuper lett volna egy sátorhely is, de így én is piszkosul örültem azért annak a lakókocsinak.)
nagyon szuper egy hely volt, a kerekeken és téglákon álló kis faházikók közötti füves placcon három üregi nyúl lakott, akik a nagyközönséget (amúgy nem volt sok ember, vagy nem tűnt fel) azzal szórakoztatták, hogy nagyokat ugráltak és a házak között futkároztak.
szombaton lementünk a strandra, és egy beach club privát strandágyain heverésztünk a szélárnyékban (a rossz időre való tekintettel ingyen), miközben Hanni levezette homokozás-igényét. Sosó sárkányozott egyet, majd elhatározta, hogy egyszer csakazértis kipróbálja a kitesorf-öt.

vasárnap 10-re bejelentkeztünk egy természetjáró-túrára, ami a kanalasgémekről szólt. egy természetvédelmi őr vezetett minket körbe a Qauckjeswater nevű tó körül, mesélt sok érdekeset, néztünk kanalasgémeket (jó messziről), néztünk vad orchideákat, meg néha az erdőben meg-megálltunk, és az éppen hallott madárcsicsergést beazonosítottuk egy-egy madárhoz. szuper volt, bár egy csöppet vontatott volt a csoport miatt, így aztán amikor Hanni bemondta az unalmast, előrementek Sosóval.