Olyan volt, mint egy elsősegélyhely katasztrófa után. Nem számított miféle fajtához, osztályhoz tartoznak az áldozatok. Megkapták ugyanazt a csodagyógyszert - a kávét. A katasztrófa ebben az esetben persze az volt, hogy ismét feljött a nap.

A szokásos hétfő reggeli kiábrándultságomat és világvége hangulatomat egy pékséges tejeskávéval próbáltam kúrálni. Az egyetlen szabad helyre beálltam, felkészültem a felhőtlen élvezkedésre (ha már fickó nincs, jó a kávé is címszóval), mikor megütötte a fülemet a jobbomon álló lány panaszos siráma arról, hogy nem tud magával mit kezdeni hétvégenként, meg hogy ő már túl öreg ahhoz, hogy... Mikor végre elcsendesült (csókjelenet), a balomon levő két srác egyikének monológja zengett a fülembe a nagy szerelméről, a színházról, a nőkről, az önértékelésről, és Ványa bácsiról, aki a nőben látja elbaszott életének megváltóját.
Jaj. Egyetlen hétfő reggeli kis örömkémet jól elrontották.