Reggel Csoki a táskámban turkál a csoki után. Eszembe juttatja a tegnap estét. Nem, mégsem álom volt. Minden rémmese valóra válhat, minden elképzelhető rossz beigazolódik. Nagy Testvér itt lakik. És figyel. Vagyis figyeltet. És nem tetszik nekik, amit csinálok. Nekem se, kérem szépen. De az meg pláne nem, amit ok csinálnak. Velem, velünk. Nagyon para ez az egész.

Ma reggel ott voltam. Hatalmas változások. Klímaváltozások. Profil- , létszám- és témaváltozások. Nagyfőnök Amerikába ment egy évre, helyettese meg az a lány lett, aki akkor jött, amikor még ott voltam, és aki egy ismerősöm expasijának a felesége.
Mindenki irtó édesen fogadott, örültek, őszintén. Annyira megható. Durva, hogy van egy olyan hely, ahol egy évig dolgoztam, és mindenki örömmel visszavár.
István be is fogott, átpasszolta a passzálást.
Holnaptól ott is. Sőt, inkább ott. Mert ott kellek. Itt meg nem. Ott mennek a dolgok. Itt meg nem. Ottalapvetően kedvesek és jóindulatúak az emberek. Itt meg nem. Két embert kivéve.