Diszkóbaleset
Kemény munkába és iszonyat sok időbe meg energiába került, de végülis délre-egyre sikerült magam korrektül összeszedni. A legnehezebb rész tízkor volt, amikoris próbáltam magam meggyőzni arról, hogy már hat a második, már nem kihányt kvarelin, már nem fáj a fejem, már nem vörösek a szemeim, most már fel kell kelni, nem szabad visszaaludni. Nagy harc volt, de megvívtam, és nyertem. Szar is volt utána buszozni meg metrózni, tutibiztosan mindenki levette, hogy annyira, de annyira másnap van...
Próbálom összeszedni, hogy mikor csúsztam szét tegnap a hajón, hogyan csúsztam el a vizes aszfalton a vámházkörúton, de csak olyan emlékképek jönnek elő, hogy Anna sokat mesél, vicces meg munkahelyi sztorikat, sörözünk sokat, megérkeznek Pepéék, aztán összefutunk Fruzsival, utána megjelennek Juditék, meg Bali, aki dúl-fúl a vírusai miatt. Igen, asszem a Juditéktól kapott unikum után kezdett elmaszatolódni a kép, aztán meg már csak habos hullámok voltak, amikor Mezősivel meg Picurral (aki valójában Breki jelmez nélkül) beszélgettünk valami korszakalkotóan vicces dologokról. Igen, ezután már csak a zene hullámai jöttek, és én úsztam rendesen. Ekkor úszott be a képbe Anna meg Bali, akik jól megbeszélték, hogy indulnak haza, és én mentem velük. És valahogy egy piszok nagyot zakóztam a kálvinon.
Akárcsak ő: Képzeld, tegnap a lábégető projekt után még zakóztam egy óriásit a biciklivel hazafelé menet a vízes villamossínek között (képtelen voltam egyenesen menni).