Ultrahang

Végtelenül sokféle élmény ért a hétvégén. Szinte felfoghatatlanul, feldolgozhatatlanul sokféle. Párról nem vagyok meggyőződve, hogy pontosan úgy történt, ahogy emlékszem rá (kétséges P. kaján vigyora, amikor azt mondta Bébére a Bábszínházban, hogy jó pasi, és közben megbökte a könyökével a karomat), de hogy mi történt valójában, és mi az én elmém kreatúrája, végülis mindegy.
Először is ott voltak a zenék. Huh. Igen, jól mondta Petyka meg Bali, hogy továbbképzésen vagyunk. Iszonyatosan jó volt befogadni, átérezni, átélni, és persze látni ezeket a zenéket. Kész csoda volt például, amikor Tigrics meseszép zenéjére megjelent el?ttem a pénteki német faszi által használt borítógörbe generátor (na jó, igazából én a borítógömb generátort láttam, de az már majdnem az, nem?), de az sem volt semmi, amikor Bébével fáziskéséssel láttunk a Bábszínházban űrjeleneteket.
Aztán ott voltak az emberek. Az egyik oldalon azok az emberek, akikkel annyira jól érztem magam, akiket ott és akkor tényleg imádtam, nyál, nyál, satöbbi, na szóval hívjuk őket jóbarátnak (Bali, Bébé, Konczos, és Detti!!!!- iszonyat régen nem dumáltunk ilyen durvákat, nem voltunk ilyen közel egymáshoz), szóval annyira jó, hogy velük voltam, annyira feldobott, felemelt. A másik oldalon pedig ott volt a két fickó, a két elvarratlan szál, akik amúgy is össze vannak gabalyodva. Az az igazság, hogy nem tudtam kezelni őket. Egyiküket sem. P-vel nem akartam beszélgetni, főleg nem látva azokat a mélabús, világvége szemeket, amiket rám-rám vetett, de aztán persze nem bírtam nem megszánni, és odamentem hozzá, erre persze jól nekemszegezte a lelkiismeretbemarónak szánt nekedezmostjó??? kérdését. (aztán jól hozzátette, hogy nem ért engem. mert hogy szerinte én nagyon akartam valamit, csak hát lehet, hogy nem őt. - azért annak örülök, hogy nem kapott el az őszinteségi roham, és nem vágtam a fejéhez azt, hogy ezt mennyire jól érzi... vagyis nemtom, mennyire jó is ez... francokat, utálom ezeket a helyzeteket) R-val meg P. miatt nem tudtam beszélni, majdnem mindig együtt voltak. Vagyis ez nem igaz. Az az igazság, hogy a legutóbbi beszólásai után igazából nincs mit mondanom neki. (És ezt a pasit hagytad te futni???) Kivéve Bébé mondatát (Dugunk, vagy kérjek bocsánatot?), ha lenne merszem megkérdezni. De... De akkor megint előkerül a képben P.
Ördögi kör.
Felejtsd el őt, szabadulj meg a másiktól.
de akkor mi marad?
semmi.
a francba. mondatok zakatolnak a fejemben, amiktől nem tudok szabadulni, amiket nem tudok a helyükre rakni, mert lehet, hogy ez a helyük, lehet, hogy az... és főleg az nem hagy nyugton, hogy mi lenne, ha, sőt, mi lett volna, ha...