Ez aztán a továbbképzés.
Bűntetésnek azért nem mondanám, az egy kicsit erős lenne, hiszen az első rész kifejezetten kurvajó volt. Groundscape volt a címe az első darabnak, a zenéjét Jean Francois Delhez írta. Basszus. Ez az ember tényleg tud valamit. Táncot kreálni erre a ritmustalan, dallamtalan, de egyébként meseszép ultrahangos zörejzenére, ez komolyan nem semmi. Az meg, ahogy ez a két ilyen isteni nugi srác (Michel Kuakou és Daudet Fabrice Grazai) eltáncolta, hát kész. Gyönyörűek voltak, izmosak, hosszúlábúak, félpucérak, és úgy táncolták végig azt a 35 percet, hogy meg sem kottyant nekik. Megadurvák voltak azok a mozdulatok, azok az ugrások, azok a grimaszok (a nyelvkiöltésért flitteres ötöst!) jaj, tényleg, ez a fele nagyon isteni volt.
A második rész már nem volt olyan izgis. Sőt. A Rivermenben csak az a rész volt érdekes, amikor a tánctér közepére egy hullámzó csíkot vetítettek, és a két térfelet más és más színű fénnyel világították meg, és a két táncos (maga Blumenthal és Fernando Martin) próbált egyszerre táncolni, a vízfelszínen való tükröződést imitálva. Hát igen, ez volt az elsődlegesen szar, hogy ez nem igazán ment nekik. Mármint az együtttáncolás. Meg aztán mindig iszonyatosan ziháltak, amikor mozdulatlannak kellett volna lenniük. Meg egyáltalán. A nugik után olyan zömökek, testesek és esetlenek voltak...
Na mindegy, az első feléért azért mindenképpen megérte.