Igazából rejtett mazohista vagyok. Jó, ez nem újdonság, sőt, az is lehet, hogy nem is rejtett.
Az, hogy végülis igent mondtam a közös munkára (édeshármasan Csabival meg Sredivel), az teljesen kimeríti a meggondolatlan őrültség kategóriáját.
Na, ne, most komolyan, ne legyek már ennyire pesszimista, hátha ebből most lesz valami (a konfrontáción, a sértődéseken, és az egymásramutogatáson kívül). Ha más nem, legalább megint lelkesen tízórázok itt a város szívében, közel mindenhez, nyakig a melóban, újra nekiugorva azoknak a fránya baciknak, azoknak a fránya élesztőfehérjéknek.
Egyébként rájöttem, hogy akkor kezdtem megbomlani, amikor ezek a dögök állandóan lebomlottak, még 10 fokon is (pedig ott aztán még bacinak nőnie sem illik, nem pedig emésztgetni itt agybafőbe)...