Az impulzus

Kicsit azért frusztráló volt először, komolyan, megfoghatóan éreztem, ahogy az alfarészecskék becsapódnak a duplakesztyűn keresztül a bőrömbe, kicsit megrökönyödve és talán le is lassulva továbbmennek az izmokig meg a csontokig, éreztem, mondom, hogy szinte zsibbad már a kezem, ahogy pipettáztam az izotóppal jelölt ATP-t, de aztán ahogy minden egyes mintavétel után lecsekkeltem, és nem kontamináltam össze semmit, kicsit lenyugodtam, semmi ez, nagyjából annyira kell vigyázni, mint a steril munkánál, és akkor semmi baj nem lehet. És akkor tegnap megfuttattam a kis radioaktív mintácskákat, és még mindig nem volt semmi gikszer, hát, komolyan azt hittem, én vagyok a császár.
Hát. Csak majdnem. Ma szépen összemaszatoltam izotóppal a 10 mikroliteres pipetta gombját, jó, nem súlyos a dolog, a háttér kétszeresét mutatja csak a geigermüller, de akkoris, zavar, egyrészt mert hibáztam, másrészt meg, baszki, jön belőle az impulzus, jaj.
Kicsit sem vicces viszont ahogy kinézek. A köpeny alatt kising, mert persze mindig a legszarabb köpenyeket kapom meg, ezen pl csak mellvonalban van egy szem gomb, a többi helyén snájdig madzag lifeg, szóval a lifegő köpeny alatt hercig kis ingecske, szememen vagy hajráfként feltolva az átláthatóság küszöbét elérő karcoltságú plexiszemüveg, duplakesztyű a köpenyujjra ráhúzva, egyszóval nagyon szkafa a dizájn. Igazi labortündér, szárnyak nélkül. Habár ha lesz még pár ilyen összedzsuvázásom, lehet, hogy az is szépen lassan kinő...