Persze, minden relatív. Az meg pláne, hogy mi fontos, mi meg abszolút mellékes. Hogy mi az, amire mindig odafigyel az ember, mi az, ami másodlagos, harmadlagos, ésigytovább. Hmm, jó kérdések ezek. Nap mint nap szembetalálkozik velük az ember. Vagy legalábbis én. Merthogy ezek szerint létezem. Nem direkt, csak így alakult. Hogy mindig bennem van az, hogy mik azok a határok, amiket nem lépek át, mik azok a dolgok, amiket nem teszek meg, mikor mondok nemet egy bármiáronra. Anélkül, hogy ezt bárki megmondta, belém sulykolta volna. (Egyébként ezért nem értek egyet egyik vallással sem, mert nekem ne rágják a számba, hogy mi a fontos, legfeljebb adjanak támpontokat, értékes, megfontolandó gondolatokat, de kész érvrendszert, kész véleményt, köszönöm szépen, de nem kérek) Érdekes az is, hogy másokban mi ez a belső tartásnak nevezhető dolog. Vagy, hogy egyáltalán van-e ilyenjük. Vagy hogy azt hiszik, hogy van, de persze ez csak ál-gondolatvilág, amit hangoztatni szép és jó, de persze az egész egy üres léggömb, ami az első konfliktusnál szétpukkan, vagy csak akkor veszik elő, amikor megjátsszák magukat valaki előtt...
Az meg még viccesebb kérdéskör, hogy ki fontos. Meg hogy az ember vajon kinek fontos. Vajon annak fontos-e, aki szarik ugyan felhívni, de örül, ha a másik megteszi ezt. Meg hogy mi a fontos a másikban. Hogy mennyire az ember maga, vagy a kép, amit róla alkottunk, vagy esetleg az a sok közös emlék, amit együtt átéltünk, legyen akár minimális a jelenlegi kapcsolat vele...
Az meg egyesen egy flitteres ötös kérdés, hogy megéri-e fenntartani egy olyan világképet, amelyben az egyes konkrét emberek, az ő kis lelkiviláguk a legfontosabb, ha azok nagy ívben szarnak az egészre...