Tegnap volt Vivike budapesti rajzversenye, mármint a másodikosoké, és valahogy megint cicát kellett rajzolniuk. Ez már tényleg boszorkányos dolog, ez a macskás-sztori. Mert véletlen az nem lehet...
Eredményhirdetés kedden. Izgi.
Egyébként megint délutános volt Juli, úgyhogy Vivi nálunk volt egész héten.
Most lehet, hogy elfogult vagyok (egyébként meg nem, elég csak megnézni az én rajzaimat), de úgy rajzol ez a kölyök, hogy az ember nem jut szóhoz sem, komolyan. És mindezek mellett még aranyos is, mindig hoz nekem egy plüsscicát az ágyamra, mert hogy a kiccica nála alszik, és akkor én ne aludjak egyedül, főleg ne cica nélkül. A legjópofább ilyen plüsscica az ágyamon háton fekszik, és két mancsával igazgatja a párnáját a feje alá, és az egyik lábát keresztbe rakja a másik felett. És persze vigyorog...
Kiccica a múltkor, amikor Vivi megint igy nálunk volt egész héten, beleesett Vivi mellé a kádba, és ha már csuromvizes lett, jól meg is fürdettünk macskasamponnal. Szegény, megadóan, beletörődve tűrte a samponozás, fejét a karomra hajtva várta a poklok kínját. Szegényke.