Alessandro Baricco: Tengeróceán
Verától kaptam, többek között ezt is, meg kaptam még egy fogpiszkálóméretű marokkót, meg egy felhúzhatós csipegetős csibét, meg salátáskanalakat is, asszem ennyi. igen.
de hogy ez mennyire egy édes könyv. hétvégén, amikor az egyik délutánt átkómáztam, aztán meg este kaptam egy kávét, és persze ettől jól nem tudtam elaludni, egy éjjel kiolvastam az egészet. nem sok, alig kétszáz oldal, de úgy viszi a történetet, a különböző sztorikat úgy hagyja félbe, hogy nem lehet letenni a könyvet, csak fél percre. annyira jók a karakterek, pl. a festőé, aki minden nap a tengert festi le, tengervízzel (és az a tárlat-katalógus, ami a műveit összegzi, megadurván szürreálisan absztrakt gyűjtemény), a professzoré, aki a természet határairól (ezen belül a Hol van a tenger vége kérdésről) ír végeláthatatlanul enciklopédiát, a mindenttudó bölcs asszonyé, aki megcsalta a férjét, és a tengernél próbál 'gyógyulni', vagy a törékeny kislányé, és az őt kisérő papé, aki verses imádságokat ír bárkiért, aki éppen eszébejut. jaj, és a háttértörténet ott középen, mindkét szemszögből, az milyen jól van már megírva, tényleg fantasztikus a stílusa.
jaj, fincsi kis könyv volt ez, megyek, asszem veszek tőle valami mást is.