kisbogár

felébredt tündérálmából, mit felébredtt, két marokkal felrázták, pedig szépet álmodott, hogy ők ketten majd ott kinn szépen jól megéldegélnek, utazgatnak, dolgozgatnak, mit megéldegélnek, jól éldegélnek, sőt, jól elvannak.
élet bácsi, a kegyetlen, jól megmarkolta a két vállát, és teli torokból megrázta, kejjmáfel, veddmáészre magad, a dolgok nem olyan szépek és eccerűek, mint gondoltad.
nem is.
vagyis de.
a dolgok önmagukban szépek és eccerűek, de ha egy (vagy neaggyisten több) embertől függnek, megváltoznak, és már minden más jellemző rájuk, de az egyszerűség és a szépség nem.
kibaszott nehéz dolog szembenézni egyszerre több szertefoszlott igérettel, álommal.
kibaszottul nehéz nem észrevenni a szertefoszlást.
kibaszottul nehéz másra gondolni, mosolyogni, nem itthagyni csapotpapot és világgámenni, hagyni minden eddigit a csudába.
hagyni mindenkit, aki mond valamit, aztán úgy tesz, mintha nem tette volna, hagyni mindent, ami már nem lelkesít, hagyni mindenkit, aki hiába drukkolt, mert nem tudhatta, nem tudta mindazt, ami az ébredéskor kiderült.
nem akarok egyedül élni egy idegen helyen úgy, mint most, hogy fillérre kiszámoljam minden pénzemet, mert különben felkopik az állam.
és nem akarok itt maradni, ezen a helyen, ahol magamra borítottam a vasárnapi ebédet.
nincs erőm lemenni, és mosolyogva elmondani, hogy igen, moinden oké, de nincs kedvem elmondani azt sem., hogy a mézedmadzag sárgarézdrótból van, és felsérti az ember ínyét.
semminemjó úgy, ahogy van.
ezt hívják életnek.
az élet egy kibaszott nagy szívás, kéremszépen.