sosem éreztem azt, hogy valamilyen mások (isten? ember?) által létrehozott kategóriába, mint származási vagy vallási közösség, tartoznék, vagy kéne tartoznom egyáltalán. maximum az általam választott, barátnak definiált emberek közösségébe. az is önkényes, hiszen volt olyan, akit barátomként szerettem volna, viszonzás azonban nem jött, és persze vica versa.
de azt, hogy csak azért, mert apai ágon van bennem ez, anyai ágon meg az, nekem ide vagy oda tartoznom kéne, vállalnom a közösséget vadidegen emberekkel, hit nélkül, meggyőződés nélkül képviselni valamit, ami valamilyen származási szolidaritásként fogható fel, tőlem ugyanúgy idegen, mint bármelyik más vallás vagy közösségi lét, erőltetett, felesleges és mesterkélt.
olyan, mint tógában és merrell bakancsban sétálni a körúton, harekrisnát énekelve matrát ebédelni.
(nem, nem vallás- és szokásrendszer ellenes vagyok, csak ki nem állhatom, ha valakik magukra vesznek felnőtt fejjel valamilyen totálisan irracionális és felesleges, a mindennapi létet felforgató szokásrendszert. pont az alaptalansága miatt.)
lehet, hogy gyerekes lázadás volt, vagy csak szimplán bunkóság, vagy a másságom hirdetése "a mások" előtt (elég paradox helyzet), de igenis jólesett elfogadni judit kajáját, és bort inni azzal a sráccal, míg ők négyen meggyőződés nélküli szokásoknak hódolva éheztek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése