hát, mitagadás, ez a két hét azért hatalmas vízválasztó volt. asszem sikeresen vettük az akadályt a legvégén, pedig a közepén én meginogtam, de nagyon durván.
ijesztő volt, és ő is berezelt, mondjuk a szigorú és kegyetlen énemet megérzeve bárki megijedt volna.
besokaltam. egyszerűen elegem lett belőle, az idétlenségéből, a gyerekességéből, az agyamra ment, kiborított, így aztán nem vettem róla tudomást, inkább, minthogy a beihai park közepén a tavon hármasban vizibiciklizve hisztizni kezdjek. aztán úgy maradtam egy ideig.
aztán szerencsére elmúlt a dolog. ő is megnyugodott, én is felolvadtam. persze nem lett minden olyan, mint volt, de úgy érzem, átléptünk egy nagy küszöbön, nem volt ugyan egyszerű, de átléptünk rajta, kéz a kézben, együtt.
jönnek még ilyen küszöbök, tudom, de az első mindig a legnagyobb és legijesztőbb. most már gyerekjáték lesz rajtuk átugrálni. már tudom, mekkorát kell lépni. most már nem lesz baj.
most már nem sírok, ha megver a kinevetavégénben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése