jaj

miért megy minden olyan nyögvenyelösen?
jójó, persze, senki nem értékelné azokat a dolgokat, amik az ölükbe pottyannának, amiért nem kell szenvedni, najó, küzdeni, eröt feszíteni, nade kéremszépen, néha már túlságosan jól tudnám értékelni a dolgokat, annyira de annyira erölködöm már...
néha már a hátam közepére kívánom ezt a kínai utat, pedig jó lesz, tudomén, meghát nemmindennap dobnak oda az orrom elé egy kéthetes ingyen utat, caklival paklival, de ezt a parádét ami ekörül van állandóan, komolyan, el sem hiszem, hogy lesz ebböl valami normális, amíg vissza nem jövünk, és hátra nem dölök, hogy huh, nem is hittem volna...
persze csaba nem jön, tegnap ünnepélyesen bejelentette, de lehet, hogy sosó sem, mert van neki egy napja rá jövö hétfön, hogy elintézze a vízumát, de ma végre rákérdezett telefonon, és aszonták minden rendben lesz, de persze mert az utolsó elötti napra kell hagyni (meg mert megint utazik, most éppen macedóniába, holnap, ahova szintén kell vízum, nemhogy útlevél), aztán meg jövö hétfön vagy kedden bukarestbe, csakhogy épphogy visszaérjen az indulásra, tegnap meg zárva volt a nagykövetség, mert valami nagy ünnepük van nekik ilyenkor, csak elöre ezt nem mondták...
aztán meg a kinti profasszony meg nem hajlandó olyan kisemberekkel levelezni, mint eszter vagy én, dehát most úgy néz ki, hogy csak mi megyünk most, csak csabán keresztül írt levelet nekem, de ebben sem adta meg a szállás címét, pedig nagy szívás lesz ha nem jön elénk senki hajnali hatkor a reptérre. mindenesetre megvan a bácsi neve, aki felel majd értünk, öt meg csak elkapjuk az egyetemen. ha szerencsénk van...
na mindegy, majdcsak lesz valahogy, olyan még nem volt, hogy ne legyen sehogy, megyünk kínába, legalábbis remélem
abbahagyom, mert csak egyre negatívabb leszek.