tegnap

reggel jott a level, hogy hancsi es kornel hetfon frontalisan utkoztek, es nem eltek tul.
kiszokott egy jezusom a szamon, agi ram is nezett, hogy mi tortent, de nem tudtam megszolalni.
aztan meg kellett rendelni a primereket, de az nem ment valahogy, aztan tizenegykor kezdodott a labormegbeszeles, utana ebed, majd a hasitas osszerakasa, primerrendeles befelyezese (baszki elkuldtem egy 87 nukleotidos szekvenciat is a rendelessel. meg szerencse, hogy ma reggel visszakerdeztek, hogy ez biztos-e), aztan mar koran (hatkor!) elindultam haza, hogy tudjak vasarolni meg fozni a mai szulinapi bulira meg egyaltalan, legyen kaja, ha jon soso.
megneztem a karambolos fotokat, vettem egy nagy levegot, es megneztem. nincs koztuk kozeli senkirol, max a tuzoltok hatarol. de az autok elolrol nagyon laposak. szornyen laposak.
vegigfutott parszor az agyamon a total leszedalas. amikor nem tudod, nem erted, mi van, hol vagy, mi tortenik korulotted. csak bambulsz ki a fejedbol, elmerulve egy gondolatban, erzesben, vagy talan meg annyi sem tortenik ilyenkor. aztan megrazod magad, es minden megy tovabb. elkeszul a tiramisu, megfo a kinai csirke, szol a radio.
egyszeruen nem fogom fol az egeszet. nem jutok el odaig. mert ilyen nincs.