lenkenéni felvette öregasszonykabátját, mintegy öregítőköpönyeget, anélkül fiatal ő, még nincs is harminc (harminc, baszki, harminc), de a flitterresfonallal átszőtt barnadrapp eszerházikockás kabátban máris ő lesz lenkenéni. szóval lenke felvette nénikabátját, és nekiindult a városnak. bement a trafikoshoz trécselni, aki izgatottan kérdezte, miért nem látta már jó ideje, csak nem elköltözött...
bement a sarkon a fiúkhoz, de sajnos főnökúr nem volt benn, és az eladó dvdkínálat is elég silány volt, úgyhogy ment tovább.
a körúton aztán betévedt az aranypókba, vett pár pamutbugyit, meg pamutmelltartót (mánia, milehetitttenni), aztán gyors sasszéival igyekezett a megszokott farmeroshoz, ahol múltkoris (annak azért már jó három éve) azt a jó kis sötétbarna kordot vette. nagyott koppant lenke álla, mikor kiderült, hogy kifogytak az árúból, kedveszegetten ment tovább a rákóczira. ott aztán végülis bement a klubba, ahol egy órás leöltözés és felvetközés után súlyos szatyorkával távozott (azt a kötött kispulcsit, meg azt a másikat nem lehetett otthagyni, a leértékelt retroingektől heves szívdobogást kapott, bár lehet, hogy azért, mert el voltak méretezve, és az esses úgy szorította, hogy alig kapott levegőt..., a zöld kordfarmer meg kompromisszum volt ugyan, de fazonban meg méretben ez passzolt, a barnák szarok voltak)
aztán mivel lenke drága kultúrlény is a szövegkönyv szerint, benézett a könyvesboltba is, ahol aztán feltankolt takibának is, mert persze amíg lenke sétafikált a városban, takibá szorgosan dolgozatott. lenke, takira gondolva meg is csörgette, hisz majdnem az asztórián volt már, hogy nincs-e kedve együtt ebédelni, úgysem találkoztak előző este (volt az már négy-öt nap is)...