az úgy kezdődik, hogy andreas kérdez valamit. mondjuk kábé úgy, hogy: éva, te tudod, mi az, hogy...? vagy csak egyszerűen rákéredez valamire, hogy az meg mi.
az ember ilyenkor levegőt vesz, és elkezd válaszolni, ám andreas ilyenkor újra megszólal, és elkezd hangosan gondolkozni, általában egy: de lehet, hogy-gyal kezdve, és előad valamit, amit hirtelen magyarázatként kiagyal. az ember ilyenkor vagy végighallgatja, vagy közbevág, ha elég erélyesen teszi az utóbbit, legfeljebb azt éri el, hogy andreas meghallgatja, és csak utána kezdi el, a delehet,hogy-at. és persze másnak nem hisz, csak a saját szemének.
yavor tipikus nagyokos. neki mindíg igaza van. mindíg. ha valaki nem ért vele egyet, akkor bedurvul, egyre hangosabban és egyre agresszívabban védi a véleményét. a legviccesebb vitánk arról szólt, hogy neki nem tetszik a régi merci. mondtam, hogy nekem meg tetszik. erre csak annyi jött válaszul, hogy nem.
a legviccesebb, amikor ők ketten vitáznak. egyikük sem adja fel, egyre hangosabban vágnak egymás szavába, aztán valaki mindíg közbelép, és eldönti a vitát azzal, hogy keressük ki a neten.
ekkor nagy nevetgélés van, hogy ki mekkorát tévedett, ki nagyobbat, persze, azt fontos tudni, és aztán megy tovább a munka.
aztán egyszercsak andreas kérdez megint valamit...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése