állt a kapuban, éppen tömte a száját, mikor meglátott miket. kérte, hogy fotózzuk le. megmutattam neki, nézte, mosolygott, majd mentünk mindannyian a dolgunkra, ő kapualjat támasztani, mi meg le a márvány tengerhez.
álltak az utcán, beszélgettek, aztán beálltak középre, hogy csináljak róluk fotót. csak hogy le legyenek fotózva. várj, mondta sosó, és beült közéjük, mire ők vihogva grimaszolni kezdtek. kettejüket kivéve...
ők meg fenn élnek a hegyen, minden nap suli után felmásznak, és mint a majmok, ugrálnak a sziklákon, egyik teremből a másik kivájt lakórészbe, mit nekik kétméteres szakadék, ha egyszer jönnek a mösziőbonbonok, akik a produkcióért talán adnbak csokit. mert ők nem másért, bonbonért bohockodnak. pénzt ne adjunk nekik, mondta a cédéárus, nehogy elrontsuk őket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése