finish

mindig a legvége a legnehezebb, ez nem újdonság, és asszem nemcsak egy dologra igaz...
tegnapi - úgy hittük - lesz az utolsó injektálási nap, húsz oldatot sikerült már megszúrnunk egy nap alatt, gondoltuk, simán lezavarjuk a kontrollokat.
de persze a halak sem adtak olyan jól, és mitteszisten, megint markó segített az ikragyűjtésben, és megint a fele ikra szar volt. amikor mi gyűjtöttük, semmi bajuk nem volt. megkértem markót, hogy gyűjtse őket úgy, hogy előbb átrakja a halakat rácsostul egy új, vízzel teli kádba, vár egy percet, és csak aztán szedi őket össze, mert szerintünk ezek nem betegek, csak nem szívtak még fel elég vizet, és ezért összeesnek, és megdöglenek. jó, mondta, aztán persze semmi nem lett belőle. megkértem jochent, most szóljon ő, erre markó úgy besértődött, ilyennek még sosem láttam, egész ebédig anniyra durcás volt, mint egy gyerek, akinek elvették a kedvenc cumiját. de az ikraminőség azért sokat javult.
de mire idáig eljutottunk, egy csomót elvesztettünk, bár mint utóbb kiderült, nem is lett volna baj, mert reggel, amikor összeraktuk az injektálóoldatokat, három piroslötyis cső volt az asztalon, amik közül egy csak fenolvörös volt, a másik kettőben volt viz is meg cfp rns is, és persze nekünk a keverék kellett volna, én meg a sima fenolvöröset használtam, ergo az oldatok fele használhatatlan. de persze erre csak az injektálás után jöttünk rá, pedig én az elején rákérdeztem, hogy ez a cucc miért ilyen sötétpiros... na mindegy.
nem volt egy könnyű nap, de remélem azért valami csak kijön belőle.
amúgy markó ebéd után elmesélte, hogy napok óta max négyórákat alszanak, most már mindkét gyerek beteg. így könnyű kiakadni, azt elhiszem...
folyt köv holnap.
ha nem végzünk holnap, akkor jochen egyedül viszi tovább...