depresszió

anyám tegnap rákérdezett, hogy hogy állok a szülés utáni depresszióval, merthogy olyan sokat hallani róla mostanában.
mondtam neki, hogy szombaton voltam fodrásznál hajat festetni, úgyhogy kössz, jól vagyok...
meg múlt héten, az egyik tizenegytől délig tartó alvás alatt átválogattam a ruháimat, átpakolásztam őket, merthogy terhesen külön raktam azokat, amik már nem fértek fel a nagy hasamra, szóval most újrapakoltam őket, felpróbálgatva, hogy mi jön fel rám, és mi nem, mi ér hasig, mi derékig, és ez kábé felért egy kiadós soppingélménnyel. nade csak majdnem. azért a héten, vagy a jövő héten inkább, napközben sosósra hagyom a gyerkőcöt, és megrohamozom az ettlingentort - anyámnak, nővéremnek meg vivinek is kéne valami szülinapi ajit venni, ha már megyünk haza, és persze egyikük sem tudja mit is szeretne igazából, nehézügy, nehézügy, lehet, hogy két körben lesz csak meg minden...
amúgy most új fodrásznál voltam, ahova nem kell időpont, csak úgy beülsz, és aki szabad, garázdálkodik a fejeden, kábé olyan érzésem volt, mint tizenöt éve a dobuccai állami fodrászatban, ami éppenséggel tanműhely is volt, szóval volt két negyven körüli megfáradt nőci meg két fiatal csajszi, akik közül a legkisebbet (aki kedves és aranyos volt) az idősek csicskáztattak, meg mindenért beszóltak neki, tisztára mintha a szomszédokban lettünk volna, mellettem egy öregnéni nagyítóval nézegette a szelebritihírekkel teli bulvárújságokat, amig a hajcsavarók száradtak az ősz fején. aztán bejött egy nusi-stílusú csajszi, bár göndör hajú volt és nagyorrú, de szemüveges, mindegy, nusi-érzésem volt tőle, és viccesen tincsenként festette be a haját, bevállalt valami durvát, éppúgy, mint nusi szokott (tisztára előttem van, ahogy röhögve felemeli a frufruját, hogy megmutassa, hogy leborotvált egy sávot belőle a fodrász). vagy két órán át tartott, míg újra minden hajszálam középbarna lett, de megérte, nagy élmény volt közben nézelődni...