csütörtökön indultunk neki az ezer kilométeres útnak, ka-bp. félúton, az osztrák-német határnál megaludtunk egy panzióban, Hanna persze nem tudott elaludni vadidegen helyen, mese után riadtan keresett valami ismerőset, de nem talált, így sokat bőgött, míg vaksötétben cicin be nem ájult.
pénteken már magyarországon jártunk, mikoris sosó odaadta a magyar mobilját, hogy próbáljam meg életre kelteni a nem működő középső gombját, persze nem ment, és ráadásul még szerencsétlenkedtem is egy sort, miközben hanna sírt. erre ő kiakadt, ordított, befékezett az autópálya közepén. álljunk le, mondtam én, hátha az etetéstől hanna lenyugszik. lébény szélén leálltunk, én elkezdtem hannát szoptatni, sosó elbabrált a telefonjával, egyikünk se szólt a másikhoz. sosó rátalált az autó beépített hangérzékelős telefonkönyvére, és próbálta használni, de a szilikonnő nem értette az angolját (kenszöl - mondta sosó. szrí, szevön - mondta a szilikonnő. ken-szöl - mondta sosó. éjt, szevön - mondta vissza a szilikonnő.) ő kitartóan küzdött, én hátul fetrengve röhögtem rajta, mikor is hanna feje elkezdett vörösödni, és közben nagokat nyögött. hanna mostanában ötnaponta kakál, de akkor annyit, hogy tele a gatya, azt nem lehet letörölni, azt mosni kell. és perszehogy péntek volt az ötödik nap az előző óta. szóval lébény határában nekiállt szarni a kis drágám, mi pedig kénytelenek voltunk beszélgetni egymással, hogy akkor hova vigyük mosatni a gyerek seggét.
végülis a lébényi aluminim öntöde férfiöltözőjében került sor a seggmosásra és a tisztábarakásra, kalandra fel! jeligére.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése