cora

ma ültem a fodrásznál a hajmosónál, néztem a szürke plafont, a falra felmásztatott szürke padlószőnyeget, dumáltam a holland társtalan karinnal, akinek göndör a haja, de kihúzatja és aki már elvárja, hogy tudjak hollandul, és coráról nosztalgiáztam.
cora fodrászszalonja ott volt egy saroknyira az intézet vendégházától a mühlburger tornál. a plafont egy háló takarta el, amire száraz leveleket szórtak, az egyik fal terepszínűre volt festve, a hajmosók überdizájnosak voltak, ők meg egész elfogadható áron vágtak festettek. sőt. cora mindig lelkesen készült, bújta a fodrászmagazinokat, hogy milyen frizurát csináljon éppen aktuálisan, mert hogy a göndör haj kuriózum volt náluk. sokat dumáltunk, magánéleti dolgait, anyjával való viszonyát, keletnémetségét a nyugaton, a sulit, ahova beiratkozott mind-mind elmesélte, és beszéd közben meg- megállt az olló a kezében. eleinte angolul beszéltünk, de aztán elvárta, hogy tudjak németül.
gabriellel együtt csinálták a szalont, ő a pasija is volt egyben, egy kigyúrt gombócfejű nintendó-őrült, akiből corának már rég elege volt, de azért elvoltak együtt. aztán mikor végülis szakítottak, gabriel lelépett, otthagyta corának a szalont, amit egyedül nem tudott fenntartani, így aztán a szalon bezárt, és cora a fürdőszobájában tupírozta a vendégeket.
már nagy hasam volt Hannával, amikor a fürdőkádja előtti kis szőnyegen térdelve mosta meg a hajam hajvágás előtt.
aztán többet nem hívtam, máshoz jártam festetni meg hajat vágatni, oda, ahol Hannával sétáltunk nap mint nap, egyszerűbb volt, csak beszóltam babakocsitologatás közben, hogy holnap jönnék.
így múlnak el az évek, a korszakok, fodrászokban számolva is megy az élet. feri, cora, karin...