társaság

Anikó hívott, hogy még a hazautazásunk előtt menjünk, és nézzük meg a kertjüket, a szavannát, merthogy kiégett a fű, de legalább lehet kinn játszani, meg kinn enni, jóisaz.
és lőn, tegnap kibuszoztunk, bár Hanna megint aludt délután, és csak négykor ébredt, szóval ötre már ki is értünk Anikóékhoz - muszáj volt buszozni, oda csak busszal mentünk eddig, máshogy ezután sem mehetünk kiborulás nélkül (brutális ez a megszokotthoz való ragaszkodás), nade Anikó jófej volt, mondta, hogy jut nekünk is vacsi, menjünk, amikor csak tudunk.

a legutóbbi ottlétünk után Hanni ódákat zengett Leviről, aki egyébként három héttel fiatalabb csak Hannánál, hogy jókat játszottak, pedig Levi mindent, de tényleg, szó szerint mindent elvett tőle. ha elkezdett játszani a kisbusszal, akkor azt, ha a kirakóssal, akkor meg azt. végül Hanna krokodil könnyeket hullatott, mert Levi a rózsaszín kistáskáját is el akarta tőle kobozni, na ekkor mentünk haza - vagyis egy percét nem élvezte az ottlétnek.

ezek után a tegnapi vizitre hogy fog emlékezni, nem tudom. de minden esetre az uzsi után, mikor kiterítette Anikó a plédet a kiégett pampára, és hozta a nagy füles lasztit, Hanna elkezdte jól érezni magát. kitalált pár játékot magának, pl. labdát fogva a térdemről a plédre vetette magát, és röhögött, hogy most nagy puff jön. Levi is beszállt, ő is a térdemre ült, és felváltva, majd egyszerre ugráltak a plédre. na innentől kezdve elválaszthatatlan haverok lettek, egymás bolondságait utánozták, nagyok vihogtak, egymást csikizték a plüss kuglikkal, egymás nevét kiabálva rohangásztak a kertben fel s alá, mi meg Anikóval megállás nélkül vihogtunk rajtuk, annyira édesek voltak.