Kárinnál már háromszor járt Hannicsek - vicces egyébként, hogy a gyerekhajvágás ára milyen meredeken halad felfelé, másodszor, amikor tizenkettő ötvenet kért el, meg mertem volna esküdni, hogy előtte hét ötvenet fizettem, de amikor harmadszor tizenötöt kért el ugyanazért az öt percnyi nyisszantgatásért, kitisztult a kép, hogy nem az én memóriámmal van probléma.
ezzel a tendenciával lassan elérnénk az én hajfestős-hajvágós másfél órás tarifámat, ami egy vagyon, és ilyenkor sajnálja az ember, hogy úgy nő a haja, mintha locsolnák, és kéthavonta kénytelen kiadni hatvanvalamennyit, csakhogy ne legyen grízes a hajtöve. hehe, Hannának mutattam a múltkor, hogy miért is megyek festetni, és azon kívül, hogy ő is szeretne hajat festetni (na még mit nem), néha eszébe jut, hogy lenyomja a hajamat a fejemhez, és nézegeti, hogy fehérek-e a hajtövek. ma viccesen csak annyit mondott, hogy nem fehérek, sárgák.
naszóval mióta Hanna volt Kárinnál, azóta fodrász szeretne lenni nagykorában, és lelkesen simogatja az apja haját, ha ő a nyakába veszi, és mondja hozzá, hogy most éppen samponozza, aztán leöblíti, és akkor most jön a balzsam, és simizi, masszírozza a fejét. ezzel mindaddig semmi gond nem volt, amíg egyszer csak szemtanuja nem lettem annak, ahogy Hanna a saját nyálával krémezte be az apja haját, csak csorgatta rá, csorgatta, aztán belemasszirozta akkurátusan, és persze mindebből az apja semmit nem vett észre. én vihogógörccsel voltam képes lereagálni a történteket, Sosó már éppen azon aggódott, hogy menten bepisilek.
na, mindezek után eléggé respektáltam lányom humorérzéket, amikor tegnap a kocsiban kijelentette, hogy ő Kárin, és aztán rögtön kijavította magát, hogy inkább Nyálin.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése