akarok arról is írni, de az nagyobb lélegzetvételű dolog, ahhoz kevés pár perc.
egyelőre íme egy alternatív megoldás:
"Erről jut eszembe apám (a narrátor Kilgore Trout fia) regénye, a Reménykedő szörnyetegek kora. A könyv egy olyan bolygóról szól, ahol emberszabású lények élnek, csakhogy fittyet hánynak a túlélés kihívásainak. Az utolsó pillanatban sem térnek észhez. Addigra minden erdőt letarolnak, savas esővel minden minden tavat megmérgeznek. A talajvíz az ipari szennyezőanyagoktól ihatatlanná válik, és így tovább, és így tovább. És a humanoidok egyszer csak azt veszik észre, hogy a gyermekeik megváltoznak. Az egyik szárnyakkal születik, a másik aganccsal, a harmadik uszonyokkal. Van, aki szem nélkül, van, aki száz szemmel. Az egyik irtózatos tömegű aggyal jön a világra, a másiknak szemernyi sem jutott. És így tovább, és így tovább. A természet a vakszerencsével kísérletez. Arra kíváncsi, hogy valamelyik új szerzet jobban tiszteli-e majd bolygóját, mint a humanoidok. A legtöbb új változat persze elpusztul. Akad, amelyiket le kell lőni, satöbbi.De némelyik variáns egészen ígéretesnek bizonyul. Ezek összeházasodnak, utódaik már rájuk hasonlítanak."
Kurt Vonnegut, Galápagos
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése