a nyaralás első fele pocsék volt, Hanna az utazás előtti pénteken már nem ment bölcsibe, mert kitört rajta a takonykór, és sajnos ez még eltartott pár napig, amikor is a takonykór mellé hisztériás jelenetek is jöttek az utcán, megfűszerezve egy kis éhségsztrájkkal, amitől konkrétan falfehér volt és szédelgett.
aztán egy átbőgött este után új stratégiát dolgoztunk ki Sosóval, és talán azért, mert kilábalt a náthából, vagy talán mert biztosak voltunk magunkban meg abban, hogy most már valahogy konkrétan kell erre reagálni, Hanna is visszarázódott a napi egy-két kisjelenetbe, és elkezdett enni, és végülis eléggé jó hangulatú napjaink kerekedtek.
mondjuk én a végére sokalltam be, azért ez a siófok-filing az este 11-ig beszűrődő dajdajozással megafárasztó volt. egyik este, mikor iszonyat hangos volt a zene már fél nyolckor, inkább kimentünk bulizni, és Hanni azután minen este azt várta, hogy mikor szólal meg a zene, és mehetünk táncolni az utcára.
voltunk irtózatosan sokat medencében karúszóval pancsolni, meg a tengerparton sétálni. állatkertben is jártunk, ahol az ősöreg és piszkosul fáradt orángutánoknak drukkoltunk, hogy sikerül-e felmászni a fa-állványzat tetejére. megnéztük el Medanót, ahol tavaly szálltunk meg, meg megjártuk Santa Cruz de Tenerifét, ami egy szuper város, nem egy gusztustalan szállodakomplexum, mint ahol megszálltunk, de ott ért minket egy ominózus megahiszti, úgyhogy a városnézés elmaradt, csak a piachoz ugrottunk el utcai árusnál halat enni meg egy gyors piaci vásárlást megejteni. Orotavától nem messze, La Calderánál, egy szuper piknikezős, hússütő meg játszóteres helyen sétáltunk egyet, aztán Hanni felfalta a sült pisztrángomat. na ekkor világosodtunk meg, hogy a gyerekünknek szinte semmilyen helyi kaja nem ízlik, de halat bárhogyan elkészítve, bármilyen mennyiségben képes megenni. innentől kezdve napi egyszer legalább degeszre ette magát hallal. Aricótól nem messze megint megtaláltuk azt az erdei játszót, amit tavaly is, de most kivételesen 18 fok volt 1200 méteren, és ott is kirándultunk egyet, míg Hanni lábai végleg "el nem zsibbadtak".
szóval voltak jó napjaink, meg vicces percek, és szerencsére az elején voltak a nagy kiborulások, nem a végén, de azért, őszintén, nem ez volt a kedvenc utunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése