második

mint második gyerek mindig kész voltam attól, hogy rólam feleannyi kép sem készült gyerekkoromban, amit persze egyértelműen annak tudtam be, hogy engem kevésbé szerettek a szüleim, bezzeg a nővéremet hogy imádhatták, róla annyit csináltak, hogy csak úgy kifolytak a fotósdobozból. hát nem egyértelmű?  ugye. teljesen jogosan voltam féltékeny.
és akkor most itt állok, és egy fotókönyv-akció (csak 24 lapért kell fizetni, az extra oldalak ingyen vannak) keretében nézem az öt-hat-hét éve készült képeket a nagyról és visszamenőleg albumokat gyártok a digitális képekből, és basszus leég a pofám, hogy a második lányunkról mennyivel kevesebb kép készült, mint az elsőről. persze nem azért, mert nem szeretjük annyira, mint az elsőt, hanem mert két gyereknél kicsit más a szitu mint egynél, meg persze keményen dolgoztunk azon, hogy a nagy ne legyen féltékeny ezerrel, de igy is akkora lelkiismeretfurdalásom lett, hogy csinálok is neki egy “Az első másfél évem” kiskönyvet, amilyen a nagyról is van, és amit igazából még annó az apjuknak csináltam szülinapjára, de leginkább a gyerekek nézegetik. szóval legyártok neki is egy ilyen kis babaalbumot, amibe összeszedem az összes létező képét, a félpucérakat és előnyteleneket is, nehogy aztán szó érje a ház elejét.