monthly report

na, most már elmondhatjuk, hogy a három hétig tartó hányinger és émelygés nem kistesót jelentett. valamit elkaptam, az australnál evett fagyi után kezdődött, másnap konkrétan azt hittem, hogy ha megmozdulok, akkor behányok és beszarok, de aztán mégsem, de aztán három hétig el-elkapott az öklendezés. nem volt egy vicces dolog. de hálistennek csak volt.
Hanna már második hete már szerdán is jár bölcsibe, mostanában az apja viszi, ha teheti, és most már egészen jól bírja mindkettő. merthogy sosó is ugyanúgy kiborult, amikor a gyermek szívszaggató bőgést vágott le, amikor az első alkalommal próbálta otthagyni a kegyetlen bölcsisnéniknél. tizenegyig nagy nehezen kibírta, hogy ne hívja fel őket, de amikor azt mondták, hogy minden oké, megnyugodott.
Hanna is egyre jobban bírja a bölcsit, imád kinn lenni a kertben, játszik a nagyokkal, meg átkéredzkedik egy másik csoport nénijéhez - most már nem a hintában ül, ha érte megyünk. ma már kenyeret is hajlandó volt enni ebédre, meg reggel is ivott egy kis gyümölcslevet, ami tényleg nagy szó.
amúgy hihetetlenül sokat mozog, ha éppen van kedve sétálni, akkor a világ végéig el elmegy, felmegy a játszón a dombra, sőt, most már elég keményen önállósodik: ott marad a kisszékén, ha elmegyek üdítőért, vagy ha ülök a padon, pápávál elköszön és elmegy egy körre. nade ha nem akar sétálni, akkor kiborító jeleneteket rendezünk, mert én nem akarom felvenni és hazacipelni, ő meg nem akar jönni, megáll, elfordul, bőg, és meg sem mozdul, hiába megyek nélküle haza.
most már hihetetlenül sok szót mond, mondanom sem kell, hogy túlteng köztük az állatok neve, mint vauvau, kárkár, cica, pók (pó), patkány, kacsa (kaca), béka (békabékabéka), de már mutogat az ablakra, ha teherautót hall, hogy kukásautó (kuká). persze naponta hatvanszor mondja, hogy apa, anya helyett meg néha napján mond egy nyanyát. tisztán mondja, hogy kakaó, kávé, tea, rágó, pedig ebből csak kakaót kap, és a számok közül a kettő irtó nagy kedvenc. sokszor megjelenik két békával-kacsával-teletabival, és vigyorogva mondja, kettő. a régi szavak is néha elő-előkerülnek (popó, kaka, lámpa, nyamnyam, kukucs), de azért az újak gyakoribbak.
persze sokat mutogat, meg bólogatva mutat dolgokra, és kérdezi közben, hogy jó?, ha valamit szeretne csinálni. sokszor másra mutogat, ha pukizik, és kérdezzük ki volt az :)
az esti mesét meg úgy kéri, hogy mondja, ki szerepel benne, a vauvau, kárkár vagy békabékabéka - ezek mind a könyvtári szerzemények, hihetetlen kedvencek, nem is tudom, mi lesz, ha vissza kell őket vinni. talán az utazás majd elfeledteti vele a könyveket, majd jönnek más kedvencek.
merthogy jövő szombaton megyünk haza, három kemény hétre, már várom azért, kíváncsi vagyok, milyen időnk lesz, meg hogy fogjuk a családokat bírni - én már előre borsódzom a kötelező ebédektől, beszólásoktól, stb. na, majd meglátjuk, milyen lesz...

szopókalap

vannak dolgok, amik rosszul érintik az embert.
mint például az, hogy wilkoék gyereke, akit annyira izgatottan és szeretettel vártak, a szülés beindulásakor előreesett köldökzsinór miatt súlyos agykárosodást szenvedett. nem hitték, hogy egyáltalán életben marad. de túlélte azt egy egy napot, amit a dokik jósoltak neki, sőt, pár hétre rá haza is vihették a kórházból. egy éves lehetett, amikor meglátogattuk őket, Gero akkor a mindennapos fizikoterápia ellenére még csak a földön kúszva közlekedett, és egyértelműen látszott rajta, hogy nem teljesen ép. de élt, kommunikált, mosolygott.
vagy az, hogy wilko, a mindig vidám, jókedélyű, a németek közül a legnyíltabb, legközlékenyebb és legjobbfej srác, akivel irodalomról, művészetekről vagy akár az élet dolgairól úgy lehetett beszélgetni, mint senki mással, és aki a főnöke elköltözése miatt megkapta a laborvezetői poziciót, napról napra karikásabb szemű és kialvatlan, és hogy vicc nélkül mondja, nem érdemes gyereket vállalni, mert szívás az egész.
és persze az, hogy amikor eljöttünk KA-ből, nem tudtunk elbúcsúzni, és akkor sem jelentkezett, amikor meghívtam a védés utáni mulatságra.
persze mindennek van oka, most jött egy levél tőle.
"Dear Eva,
I wanted to write you for a long time, but unfortunately, we are quite stressed since this April. Gero started to suffer from epileptic fits and since then, we regularly have to call the ambulance and stay in hospital for a couple of days. As the fits are not predictible and the medication has to be given in slowly increasing concentrations, and several drugs usually have to be tested (we are administering the second drug now), we are never safe from being in an emergency situation from one minute to the other. Quite often I already had to interrupt or terminate experiments and leave for hospital and things are left undone and you work extra hours, etc. I guess, you can imagine.
Be that as it may, finally now I manage to sit down and write these few lines. How are you? How are Peter and Hanna doing? How is it going in the Netherlands? What about your paper?
All the best
Wilko "

hányadán is állunk?

megyek, mindjárt letesztelem.

durva

persze egy özpetek filmtől ne várjon az ember önfeledt vidám szórakozást.
de azért ez most eléggé ütős volt. amin sokat rágódik az ember utána is.
kellett már egy ilyen.
még.

Vivi

megjárta a hadak útját, 14 évesen egyedül iderepült (életében először repült, szegénykém, nagyon be volt szarva, az elmúlt egy hónapban vagy négy gép zuhant le), eltöltött velünk egy hetet, majd hazarepült.
mindenki egész jól vette az akadályokat, sosó is csak egyszer szólt be vivinek, aki egy tíz perc múlva elő is jött a wc-ről kisírt szemekkel, vivi szó nélkül tűrte, hogy hanna hajnali hétkor keltegesse. hanna volt a legtündéribb, irtó jól elvolt vivivel, sokszor kézenfogta, úgy sétáltak, sokszor odavitte neki a játékait, hogy játszanak, ette a kaját a tányérjáról, és vivi meg nagyokat vigyorgott ezen. magától nem kezdeményezett volna vele semmit, de így, hogy hanna tukmálta magát rá, jól eljátszottak.
voltunk mindenfelé, a libás parkban piknikezni, a tengerparton, amsterdamban kettesben, a piacon, a múzeumok éjszakáján, egy tóparti strandon meg az avifaunában. jó kis hét volt, jól kifárasztottuk magunkat meg a kölköket...

harmadik

altatás után bementem a szobába, sosó a szüleivel beszélt addig, de akkor elhallgattak, én kérdeztem, mivan, de olyan feszélyezett lett a hangulat, és tamás mondta, hogy akkor ő most elköszön, én egyre kevésbé értettem, hogy mi van, mire rákérdeztek, hogy tudom-e hányadika van.
mindketten elfelejtettük a házassági évfordulónkat. aznap vitte ki sosó vivit eindhovenbe, és rakta fel a gépre, valahogy a nyolcadikához idén csak ez kapcsolódott, hogy eddig van itt a vivi, más nem.
a harmadik.
mintha a harmincadik lenne, komolyan úgy érzem. az elmúlt egy-két év mintha két-háromszoros szorzóval telt volna el. vagy tíz. durva.
mindketten néztünk nagyokat, hogy hát igen, papíron nyolcadika, de igazából huszonkettedikén volt a buli meg az egész felhajtás, és persze nem emlékszik egyikünk sem, hogy mit beszéltük meg, melyiket is fogjuk majd tartani.
sebaj, van ilyen.
asszem ez így van determinálva, mindketten elfelejtjük az ünnepeket, szülinapokat, úgy kell mindenhova rimájndereket rakni, hogy nehogy sértődés legyen. (pénteken a masszázsra felejtettem el elmenni.)
másnap kaptam belga csokit meg pezsgőt, aztán pénteken meg én szereztem be egy közös wiis agytornát, ami irtó vicces, de nagyon leterheli az ember agyát este kilenc után nekikezdve. nade erre jó egy kis belga csoki, feltuningol.
csak nehogy sosó beszerezzen egy másik távirányítót, mert akkor mehet a párhuzamos hajsza, na azon tuti összekapunk, ha vesztek :)

könyvtár

csütörtökön Andiékkal a könyvtárban voltunk.
a leideni könyvtár jó nagy, tizennyolc év alattiaknak ingyen van, így hát Andi javaslatára Hanna iratkozott csak be, ő vette ki a három mesekönyvet: a két kutyusost (a nagy Moes, a kicsi meg Noot, persze mindkettő mást szeret csinálni), a kárkárosat (amiben azt álmodja a kisvarjú, hogy ő Jan, a szomszéd kisfiú, aki elárasztja vízzel a szobáját - tipikus holland mese, mosdókagyló van a gyerekszobában), a békásat (aminek a sztoriját nem igazán értem, ki kéne szótárazni), meg a kacsákról szóló ismeretterjesztő fényképes könyvet.
így végiggondolva, lehet, hogy legközelebb vonatosat vagy embereset kéne kivenni, nehogy abszolút nanorobotot neveljek szegény kölökből.
bár talán már menthetetlen a helyzet, minden hangyának örül, minden muslincának vigyorog, a madarakat és egyéb nagyobb állatokat nem is említve.
najó, a kukásautó meg a sorompós vonat is irtó izgi, azokat is mindig meg kell nézni. huhh, van még remény :)

hisztigép

Sosó csütörtök délután lelépett Brüsszelbe egy pénteki míting miatt, ami persze elhúzódott, és csak este fel nyolcra ért haza.
ma délelőtt mondtam, hogy nekem ma dolgoznom kell egy kicsit, leültem a gép elé, ő a sajátja elé, aztán Hanna valamire berágott, és aztán kicsit harapósan szóltam neki, bekattant, épp mint az anyám. egy mondatot volt hajlandó szajkózni ötvenszer, de persze engem nem hallott meg. az egyik gyönyörű mondata: te ne szólj egy szót se - mikor kérdeztem, hogy miért nem alhat a gyerek délelőtt, ha álmos; a másik meg, hogy hüje picsa - amikor kivettem Hannát a kezéből, hogy ne úgy nyugtassa a gyereket, hogy ráordít, fogd be a szádat.
mondtam neki, hogy nyugodjon le, erre fogta a számítógépét, és becsapta a bejárati ajtót, és elviharzott az autóval.
ez már négy és fél órája történt, azóta telefonja kikapcsolva.
jaj, nem is meséltem, hogy kiment a dűnékre lenyugodni, és szerencsétlen úgy leégett, hogy napokig rákvörös volt a háta, majd tenyérnyi foltokban hámlott le.

jöttek, láttak, mentek

Düsseldorfban voltak egy rokon esküvőjén, és mentek tovább Brüsszelbe, és útbaejtettek minket is, hamár. azt mondták, délelőtt jönnek, kérdeztem, maradnak-e ebédre, mondták szuper. aztán végülis délben ideértek, hoztak virágot egy kerülővel, ettünk, dumáltunk, etették Hannát, sétáltatták Hannát, etettünk kacsákat, sétáltunk mi is, játszótereztünk, aztán elment a délután, és elmentek ők is tovább Brüsszelbe vacsizni meg sörörzni Gyuri haverjához. Judit nem sokat változott, bár ezer éve nem találkoztunk, de jófej volt, dumcsiztunk, Árpi szokásos szótlan de kedves, mosolygós, Gyuri meg egyszerűen irtó jófej pótapukaként játszott Hannával, repülőztek, sétáltak, etette őt. jó volt látni mindhármukat, jól esett, hogy beugrottak, édesek voltak nagyon. augusztusban mindenképpen össze kéne hozni egy talit.

fiktív levél, egy hónap után

asszem most ülepedett le annyira, hogy ne zsigerből bántó legyen, hanem korrektül a probléma fogalmazódjon meg. ami igazából már nem is rág annyira, de úgy érzem, tartozom ennyivel, hogy megmondjam, miért éreztük magunkat szarul pár napig. amikor itt voltatok.
ha nincs kérdés, nincs válasz sem. és így nincs párbeszéd. csak monológ. nem is az volt a baj az itt eltöltött pár nappal, hogy felzabáltátok a hűtőt, meg hogy a boross megbetegedett, és nem lehetett utrechtbe menni, helyette itt kellett elcsapni az időt, hanem az, hogy egy csöppet sem érdekelt titeket az, amik és akik mi vagyunk. elmerültetek a problémáitokban, amik napról napra bántanak titeket, és végülis nem tudtatok kikapcsolódni. és nem vetettek minket észre.
ránkhúztátok az unalmas, kényelmesenélő, nekükkönnyű lepedőt, ami alól ki nem bújhattunk, bár erre nem is nagyon adott lehetőséget és kedvet az esti olvasás és számítógépbújás, ikeakatalógusnézegetés.
sosót kvázi úgy kezeltétek, mintha itt sem lett volna, vagy, ami még rosszabb, mint egy ismerős, de balek szállásadót, ami neki mondanom se kell, baromi szarul esett neki. ami engem illet, már nem várom el senkitől a komolyan vett hogyvagyot, mivanveledet, már annak is örülök, ha valaki ír, és elmeséli, hogy vele mi történt, meg persze néha rákérdez, mi élünk-e. ami igazán szomorú, mert azt jelenti, hogy már igazán senkitől nem várom el, hogy érdekeljem, merthát az ember nem akar mindig pofonokat kapni, már nem vár el dolgokat, mert így nem fáj. persze ez nem megy ilyen egyszerűen, fáj az, ahogy idáig eljut az ember, kábé olyan ez, mint egy szuvas fog, fáj amíg eljut a rontás a gyökérig, de utána már mindegy. már nem érzed.
de így persze nincs párbeszéd, meg nincs barátság, csak maximum összenevetés régi emlékeken, vagy vállveregetés.
sajnáltam apámat, amikor ilyenekről mesélt. és tessék, nesze nekem, én is ezt élem át. ez van, ez egy leszari világ. de legalább én is változom: mindig is túl sokat vártam el az emberektől, most már nem fogok.

jaj, ezer éve nem írtam. lett volna mit, de egyik részét inkább mégsem, nincs sok értelme szájbarágni, ami nyilvánvaló, a másik felére meg nem volt idő.
most meg se ihlet, se kedv.
tegnap esztivel egyiket kibeszéltük, másikről majd ma este andival dumcsizunk, majd esetleg később leírom az utókornak. na merthogy tegnap este buli volt, ma este meg megyünk sörözni.
ez van. sosó jövő heti ötnapos müncheni útjának a kontójára kimenőzök.

polder

a wikipedia szerint: "A polder egy alacsonyan fekvő terület, ami – legalábbis időszakosan – a tenger szintje alatt fekszik, és amit az ember mesterségesen hódított el a tengertől gátak segítségével. Van, amelyiket vízszivattyúzással kell kiszárítani, és szárazon tartani, másokat zsilipek kinyitásával alacsony árapályszint esetén. A legismertebb példák, ahol ilyen földvisszahódítás történik tengertől, a tengerszint alatt fekszenek.
A legtöbb polder Hollandiában található, az országot gyakran asszociálják velük, de Hollandia nem kizárólagos helyszín. Mindenesetre a holland döntéshozatalt gyakran polder-modellnek titulálják."
csütörtökön poldernapot tartottak. szünet volt, Hemelvaartsdag, Mária mennybemenetele vagy miaszösz, de mindenesetre erre a napra szervezték a poldernapot. ennek örömére bicajtúrákat szerveztek, amire andiék elhívtak minket is. háromajróért adtak egy térképet a kiindulóponton, rajta bejelölve a poldereket, és az azokon levő gazdaságokat. merthogy az egésznek az volt az értelme, hogy végigjárd a környéket, és megismerd a poldereken gazdálkodó és termelő népeket. így aztán láttunk önjáró (totál automata) fejőgépet, amibe a tehén akkor megy be, amikor kedve van tejelni, a masina először lemossa a tőgyét, aztán lézerrel vezérelve rácuppan a szívófej, és dől a tej, miközben a tehénke a megérdemelt jutifalatot rágcsálja. közben a következő meg áll, és vár a sorára, és nézi a kószáló kisrobotot, ami pucolja a karámot.
aztán láttunk igazi sárga spitz- avagy tévé-paprikát, amit itt sem boltban, sem piacon nem lehet kapni, csak kaliforniait, mert a sárga megy valahova exportra (pl karlsruhébe), kiváló minőség, két darab ötven centért kapható, közben kantrizene ment a hangárban.
aztán voltunk jachtkészítő mesternél, ahol pár hajó készül csak egyszerre, merthogy kézimunka folyik itt, fából, elég durva.
a fagyishoz nem mentünk be, mert úgy tűnt, a gyerkőcök elaludtak, de aztán a sajtosnál muszáj volt megállni, mert Hanna mégsem aludt, hanem ordított.
szuper helyeken jártunk, piszkosul szép tájakon, csak valahogy sehogysem jutott eszünkbe andival az a szó, hogy építőtábor :)

áll a baba áll

csütörtökön Andiéknál a felolvadós félóra után Hanna megmutatta, hogy szerda óta fel tud állni egyedül. pénteken meg egyenesen produkálta magát a nagyszüleinek, vagy egy órán át guggolásból felállt, majd visszaguggolt. és persze pont amikor nekem takarásban volt, lépett kapaszkodás nélkül hármat az ágy pereméig. és azóta is irtóra élvezi az álldogálást, de persze járni még nem mer egyedül, de ez a felállás szuper dolog. legjobb a nagyágy matracán, szegénykém már a végén tiszta ideg, mert nem sikerül neki megtalálni az egyensúlyát a matracon. de azért a hátravágódást élvezi nagyon. meg a hátunkra mászást. nemhiába lovasnemzet a magyar, már egy láblendítéssel rajtunk terem ez a lány...

hiány

hiányzik azért még mindig karlsruhe, a füves strandok bármelyike, ahova ki lehetne heveredni a gyerekmedence mellé a melegben, itt persze nincs füves strand, de persze olyan meleg sem, hogy kiheveredjen a napra az ember. voltunk ma usziban, és az is szuper volt, de azért egy fedett uszi nem ugyanaz, mint egy strand.
pesten meg olyan meleg lesz majd augusztusban, hogy inkább árnyékban döglik az ember, bár az sem rossz, feküdni a pléden, újságolvasás közben beszundítani, felváltva gyereket kergetni, stb. anyám nyaggat, hogy majd menjünk ki hosszabb időre veresre, és bár igaza van, a kert szuper árnyékos, meg vehetünk felfújható medencét, és végülis kell ennél több? pancsolás, virágok, rohadó meggy a fűben, szaladgáló hangyák, kergetnivaló kutya meg macska? feci athéni esküvője pont beleesik a nyaralásba, de még mindig nem tudjuk mennyit leszünk végülis pesten augusztusban - ez attól függ, hogy sosó kivesz-e szabit, vagy ott fog dolgozni. meg persze pont júliustól mehetne hanna szerdán is bölcsibe...

fizikoterápia

a bicajút odafele eléggé leizzasztott, egyrészt mert késésben voltam és még el is szúrtam az utat, nem találtam az átjárót a hídra (alul ment, nem felül), másrészt paráztam, hogy meg tudjak állni a lóbaszó női bicajjal, amin csak kontra van, és marha magasan van az ülés, meg persze a kormányra szerelt üléstől nehéz leugrani. nameg attól, hogy Hanna hogy fogja viselni a félórás kezelést.
tíz percet késtünk, úgyhogy csak húsz percem maradt. Hanna végig csöndben ült, a csajszi szerint a padlót nézte, hiába vittem neki egy zsák játékot meg nasiznivalót. mondjuk a szőlőből evett, az biztos, de én nem láttam, mit művel, vagy a plafont vagy a padlót kellett néznem.
utána viszont már a bicajon jó sokat dumcsizott, és a játszón meg elemében volt. remélem nem volt neki az egész rossz élmény, csak az új helytől szeppent meg egy kicsit.

hiszti, kétlábon, koffein és related

Hanna mostanában elkezdte durván a dackorszakot. tudom, általában kétévesen kezdődik, de hát akaratos kislányunk nem várt addig, ő már most ellenkezik, ha reggel pelenkát kell cserélni vagy ha bármikor öltözni kell. ívben megfeszül, ordít, rúgkapál és persze még visít is közben, ha olyasmi történik, amire ő előtte nemet intett a fejével. néha ki lehet cselezni, mondjuk a cipőfelvevésnél bejön az a trükk, hogy a macijára vagy a babájára adom rá, na akkor persze rögtön a lábára mutogat, hogy az neki kell.
pluszban tegnap óta feláll egyedül, kapaszkodás nélkül, és vigyorogva álldogál, szóval lassan tényleg elindul kapaszkodás nélkül. meg még mindig nem bújt ki teljesen az alsó rágófoga, szóval van elég oka arra, hogy éjjel megint vacakul aludjon, de ez engem konkrétan kikészít. merthogy apa nem jó éjjel, anya kell, és sokszor csak úgy alszik vissza hajnalban, ha átvisszük a nagyágyba. ott meg mászik rám, ölelget, átkulcsolja a nyakamat, úgy kell lehámoznom magamról, hogy meg ne fojtson.
ma reggel hétkor kelt, én egy kávét reggeliztem egy kis mazsolás zsömivel. aztán kilenckor átmentünk Andiékhoz, hogy majd megyünk lepkézni, ha megjött a számítógépszerelő. amíg vártunk, Andi főzőtt kávét. aztán csak nem jött a szerelő, viszont jött még egy kávé, én meg fél egykor már remegő kézzel mentem hazafele, a lépcsőn már szédültem, most meg lefagynak az ujjaim a kezemen, lábamon. ahogy ettem, kicsit jobb lett, de még mindig tart a túladagolás. jöjjek már le, jöjjek már le...
ma megyek fizikoterápiára, hétfőn felmérték az állapotomat, ami súlyos annyira, hogy fizesse a biztosító: a bal oldalamon nem mozdgnak el a bordák a gerincoszloptól, és az izmok baromira feszesek. a jobb oldalam kicsit jobb. egy csöppet visszajött a kamaszkori gerincferdülésem is. neszenekem. tornázni meg úszni kell. meg járni hozzájuk.
mondtam a csajnak, hogy Sosó nincs, gyereket nincs kire hagyni, erre mondta, hogy hozzam nyugodtan, mindenki ezt csinálja. na majd meglátjuk, hogy bírja azt a félórát...
aztán holnap meg megyünk heidelbergbe, apámékkal meg nagybátyámékkal hétvégezni. mivel Sosó normandiábol jön kocsival, mi Hannával vonatozunk. Hogy hogy megyünk ki az állomásra, meg nem tudom. jó is hogy eszembejut, meg kell nézni a buszokat...

micsoda ötlet

nabasszus, ezen aztán valaki halálra keresi magát. piszokjó ötlet, pláne, hogy állítható az állvány, így tényleg bárhova befér, nade 140 ajrót elkérni érte rablás. bár olcsóbb, mint egy nagykádat beszerelni, az biztos...

ingyé-masszázs

ma volt az első igazán felszabadult Hanna-mentes napom, mióta ledoktoráltam, mert először jöttek Sosó szülei, aztán meg Juditék, szóval ma volt először olyan bölcsinap, hogy nem kellett se tanulni, se másokat szórakoztatni. ennek örömére takarítottam, meg Sosóval bútorokat tologattunk, aztán elmentem úszni meg plázázni Leiderdorpba Sosó vadiúj autójával (hétfőn átvette az insigniát). az usziban én voltam az egyetlen, aki konkrétan úszott, mindenki csak pancsolt, pezsgőfürdőzött vagy ugrált a dobogókról. vagy az élménymedencében úsztatta a gyerekét. egy fél órát úsztam, aztán vízbenpedálozás versenyt rendeztek a nagymedencében (hol máshol, van direkt gyerekmedence, dehát ha csak egy ember úszik, kergessük el azt is). mindegy, így legalább átmentem az épület hátoldalán levő fizikoterápiás rendelőbe - oda küldtek, mikor megkérdeztem, hogy hol van a masszázs. na itt aztán tényleg mamikákat tornáztattak, szóval nem egy exkluzív masszázsszalon az egész, hanem egy rehab-rendelő, de úgy tűnik, hogy az egészségbiztosítás fedezi majd a hát-reparálást, ha tényleg fáj. és hát fáj a hátam, a vállam meg a nyakam. meg a lábam is, de az más tészta, ma reggel belerúgtam a laptoptöltőbe, és maga alá fordultak a lábujjaim. hogy hogy lehet ilyet csinálni, nem tudom, nekem mindenesetre sikerült.
nade a lényeg, hogy hétfő délután megyek egy tébékártyával meg egy lepedővel masszázsra, és ha minden igaz, akkor a biztosító fizeti a kínzásomat. mert ez fájni fog, mint szeptemberben a facherbadban. ott a vasmarkú masszőrbácsi nemcsak kézzel, de vákuummal is kínzott, tiszta kék meg lila lett a hátam, mint akit vernek. kíváncsi vagyok, ez a nőci milyen lesz, milyen a technikája. meg persze, hogy jó lesz-e utána.

sisak

ma a kirakodóvásáron összefutottunk marionnal, aki elmesélte, hogy pár hete thomas, (aki pár hónappal fiatalabb hannánál) a bicikli kormányülésén ült, amikor eldőlt vele az egyébként álló bicaj, és pont oldalt beverte a betonba a fejét. a doki szerint nem volt gond, csak aztán éjjel vér szivárgott a füléből, amivel aztán persze rohantak a kórházba. eltörött a koponyája. de egyébként semmi baj.
ha ilyen ülést veszünk, muszáj sisakot beszerezni, hiába nem divat itt.

akvárium - halpiac

annak örömére, hogy elállt az eső, és ma már hétágra sütött a nap, Hannával ma elmentünk bevásárolni. voltunk játékboltban Molinak egy apróságért (egy bőgő plüsstenehet vettem, nadepersze Hannának meg kellett vettem a hápogó plüsskacsát), a patikában fogbogyóért, meg bementünk a városba a kisállatkereskedésbe halért. jól kinéztem, hogy milyen halak érzik jól magukat ebben a pici akváriumban, ezek közül sosónak csak egy tetszett, persze olyanjuk nem volt, így vettem öt szumátrai díszmárnát. amiknek legalább ötven liter kéne. de sebaj, ezek még nagyon picikék, maximum nem nőnek nagyra (remélem megmaradnak kicsinek, és nem pedig kihalnak). most éppen beszoktatás folyik, apránként merem be a nejlonzacsiba az akváriumvizet hozzájuk. ha bekerülnek végre a "mélyvízbe", kapnak egy kis vizibolhát, hadd örüljenek szegénykék.
azt írják az okosok, hogy a halak vízfoglalása után az első pár nap nagyon kritikus a vízminőség szempontjából, mert a nitrit meg nitrátbontó bacik csak szép lassan növik be a szűrőt. bár direkt vettem filterbacis cuccot, remélem nem lesz gond a halpisi-lebontással. (vettem szűrőpapíros gyorstesztet is, ami mutatja a pH-t, az összes és a karbonát vízkeménységet, és persze a nitrit-nitrát szintet. csak hogy tudjuk, van-e baj. olyan izgis ez az egész!!)
a bolhákat nagyon lelkesen eszegetik, szépen bejárják miattuk az egész terepet. bár, ha jobban nézem, mintha ki is köpnék őket rögtön. na mindegy. persze jól elbizonytalanodtam, hogy kell-e a szűrőnek mennie, ha élő daphnia megy a vízbe, nehogy felszippantsa az összeset, úgyhogy most éppen pihen a szűrő, a halacskák meg alatta csipegetnek. mind az öt betuszkolta magát alá. mintha egy csöppet bestresszeltek volna szegénykéim. gondolom a kihalászás meg a félórás hazaút sem volt egy sétagalopp nekik, ráadásul még szokniuk kell a környéket is...
az egyik elég merész, ki-kikóbolrol a szűrő alól, felfedezi a világot, egy másik meg piszkálja a többieket. kiváncsi vagyok, lesz-e nevük - a békáknak sem volt, bár tőlük megváltunk, mire békák lettek...
megtört a jég, körbe-körbe úsznak, már csak egy piheg a szűrő alatt, a többi csipegeti a bolhákat a kövekről. hú, nagyon izgultam értük, kábé, mint amikor Hannát vittem a bölcsibe legutóbb...
már az utolsó is elhagyta a gyengélkedőt, mind az öt birtokba vette az akváriumot!!!!