Nagyon, de nagyon nagy volt a csütörtöki DzK. Tegnap óta forgatom a fejemben a szavakat, hogy mit lehetne róla elmondani, de csak annyi jön, hogy nagyon, de nagyon állat volt. Sikerült a színpad előtt megtalálni azt a fémlemezt, ami pont a háromszögben volt, és ami úgy rezegtette meg a talpamat, hogy teljesen feltöltődtem a zene energiavonalaival. Mindegyik egyesen a fejembe rohant, és ott cikáztak, futkostak a ritmusok és a basszusok. A trombita meg annyira, de annyira szétzilálta az energiavonalak rendjét, hogy az már szinte brutális volt.
Utána hamburgereztünk a Móriczon: Casanova contra Orgazmus.
Fincsi volt az az este, annyit elmondhatok, nagyon fincsi.