Hmmm
Tolom az arcomba a müanyag flakonos epresítettet, kizabálom magam a görcsökből. Itthagyta a hütőmben, mint megannyi más nyomot az én kis életemben. Fáj, ha hallok róla, mérhetetlenül idegesít, bármit is lesz, bosszant, hogy örülök, hogy mással volt ott, ahol én nem voltam ott. Unom, hogy ragaszkodik és hiányzik, hogy nem hív. Oldalba szúrnám, hogy megnézzem, pofoz-e vagy csókol. A méreg nyelve nem áll egálban, úgy érzem, én beképzelt. Nem szeretném, ha azt szeretném, hogy szeressenek. Gyűlölöm, mert ezt mind tudja. Indulhat a bosszúhadjárat, letépem a tetejét és nagyot kortyolok belőle. A szaftos, ragacsos kulimász rátapad a szájamra, meg kell tőle szabadulnom, a kezemmel törlöm le.
Tudom.
Tudtam.
Attól ugyan nem volt könnyebb.
Attól ugyan semmi nem változott.
Vagy mégis?