Ma délben előbújt belőlem bridzsitdzsónsz.
B.Dzs. átment a szomszéd laborba, bekapcsolta az (megadrága) up-vizet gyártó megagigadrága szűrőt, hogy telefolyassa az ötliteres (kiürült) up-vizes kannát. Tudta, hogy ott kell maradnia mellette, mert nincs senki a szomszéd laborban (mindenki fönn ebédel a negyediken), aki elzárná helyette a csapot, dehát fel kéne vinni közben azokat a fránya mintákat a gélre, meg különbenis...
- Visszajövök öt percmúlva - mondta szilárd meggyőződéssel.
Khmm. Szóval az úgy volt, hogy Judit telefonált, ő meg arra koncentrált nagyon, hogy úgy próbálja meg felvinni a gélre a fehérjéket, hogy közben a fejével a nyakához szorítja a telefont, és próbál beleegyensúlyozni egy-két ühümöt, vagy valami hasonlót. Igen, pontosan ekkor ment ki a fejéből a szilárd elhatározás.
Amikor hirtelen a fejére csapott, és átrohant a másik laborba, már vízállást jelenthetett volna HáBónaMártával, vizes lett a papucsa, a zoknija, meg a nadrágszára. Térdenállva (na jó, négykézláb, a törlőrongyot szorongatva) rimánkodott, hogy "csak most ne jöjjön be senki, csak most az egyszer bírjatok még egy félórát ki az ebédlőben, még kávézzatok, vagy bármi, csak ne jöjjön ide be senki!", amikor nagyokat kacagva belépett BugovicsGyulu, megkérdezve: - Hát Te meg mit csinálsz?
B.Dzs.ekkor idétlenül vigyorogva azt válaszolta: - Gyakorlom a háztartástan óra anyagát...
Gyula, a helyzetet mentve, nekikezdett számtalan, hihetetlenebbnél hihetetlenebb urbanlegend történetének egyikébe (ebben történetesen Gizike vasalt, vasalt, unos-untalan csak vasalt, és amikor megszólalt a telefon, Gizike a füléhez szorította a vasalót). Így bájosan elcsevegve, mintha mi sem lenne természetesebb, Gyula etette a sejteket, B.Dzs meg itatta (fel) a vizet.
A többiek reakciója már nem volt ennyire teátrális és megható, úgyhogy kedves nagyérdemű, most eltekintek ezek ismertetésétől.