Tegnap a villamoson mellettem állt ElekFeri. Ráköszöntem volna széles mosollyal, de tudtam, hogy nem ismerne fel, magyarázhattam volna, hogy ő is derkó, én is derkó, meg hogy ő is a bal karzaton énekelte a karminaburánát, de nem volt kedvem hozzá. Inkább csak magamban mosolyogtam, és hang nélkül mondtam neki: Szevasz ElekFeri, jó voltál a Tesóban, nagyon jó.

Aztán a kilencesen megláttam őt. Akit csak egyszer láttam, egy bulin, akivel csak egyszer beszéltem, akkor sem sokat, de aki így is felkavar. Akiről semmit nem tudok, még a nevét sem, akit elérni meg főleg nem tudok. Akiről csak annyit tudok, hogy másfél év óta ő az első, aki úgy kavar fel, hogy...
Sőt, ha belegondolok, több is annál, sokkal több.