Dolce beta.
Olyan érzés, mint ..., mint ..., jaj, hogyismondjam, szóval érzed, itt belül, hogy nőnek az axonok, nyújtogatják karjaikat új dendritek-dendritecskék felé, érzed, hogy feszít, érzed, hogy mindjárt meglesz, csak még egy kicsit, még egy kicsit nyújtózkodj, jó, jó, hoppá, megvan!! Nincs rá jobb hasonlat, olyan érzés, mint megtanulni olvasni. Pontosan olyan. Újrahuzalozódnak odabenn a dolgok, pakolódnak a kábelek, még frissek, képlékenyek, még óvatosan kell velük bánni, odafigyelni rájuk. És ami a legfontosabb, most nagyon sokat kell velük foglalkozni, akármennyire is fárasztó.
Mert valljuk be, fárasztó. Piszkosul. De nem szabad kisördög hívószavára hallgatni, nem hagyjuk annyiban a dolgokat, csakazértis be kell biflázni azt a fránya görög ábécét, ahol a bétát vítának ejtik, megtanulni egybefüggően elolvasni a szép lassan értelmes szavakká összeálló fizikai képletgyűjtemény összest.
Nehéz, baszki, nehezebb, mint gondoltam.