A
Figyelem
Moraviat olvasok.
Döbbenet.
Nesze nektek.

Az ember sokféle okból írhat naplót: hogy feljegyezze a fontosnak tartott tényeket; hogy megörökítse titkait, hogy kiöntse a szívét, hogy megvallja bűneit; egyfajta takarékossági ösztön sugallatára, amely arra bíztatja az írót, hogy élete morzsáit is gyűjtse be, hiszen azokból is összejöhet egy könyvre való; indíték lehet a hiúság és az önteltség is.

Némelyek alighanem furcsának találják, hogy valaki férfiassága virágában ilyen könnyen lemondhat ösztöneinek természetes kiéléséről, ami nélkül sokak szerint nem lehet meglenni. De ez nem így van. A szexuális aktus is olyan dolog, hogy ha sokszor csinálja az ember, még többször fogja csinálni, ha meg kevésszer, akkor egyre jobban leszokik róla, és végül már meg is tud lenni nélküle.
Természetesen nem mondtam le a szerelemről, de nagyon nehezen tudtam volna elképzelni, hogy jöhet olyan idő, amikor megint szerelmes leszek. A hitelesség illúziója, az immár szégyellt múltat kitöltő illúzió késztetett rá, hogy szeressem Corat. Most viszont? Cora iránti szerelmem összeomlása óta meg voltam győződve róla, hogy semmilyen illúzióm sincsen; és úgy éreztem, hogy illúzió nélkül nem lehetek szerelmes. Persze tapasztalataimból okulva gyanítottam, hogy saját illúziótlanságommal kapcsolatos meggyőződésem is lehet illúzió, igaz: másfajta, újszerű illúzió; de nem tudtam elképzelni, milyen lehet az a nő, akit azért szeret az ember, mert nem táplál illúziókat iránta, mert már semmiben sem hisz, és mint én, érzi, hogy a semmihez vonzódik. Vagyis olyan nő, akit éppen azért szeretek, mert már képtelen vagyok szeretni.