Utazunk. Megyünk megkeresni a móka kutyát. Vörösmarty utca után a Podmaniczky, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve a Ferdinánd-híd, Váci út, körút. Már majdnem a szigetnél vagyunk, amikor a galádok elkezdik csipesszel húzni a számat, egyre nagyobb terület hűl le, érzem, lassan csőr lesz a szám helyén, és ha legközelebb megszólalok, olyan lesz a hangom, mint donaldé, és senki nem ért egy árva szót sem abból, amit mondok. A hídon hirtelen változik a szín, a mátrix jamajikai változatában én vagyok triniti, az elől röhögve guruló Bali szerepe a filmben számomra tisztázatlan, mindenesetre a helyzet adott, a mátrix csak pereg, pereg. A szigeten összefutunk a biciklisrendőrnek álcázott szmissz-ügynökkel, aki éppen szaráson kap egy szerencsétlen bulldogot, meg is bünteti rögtön. Szegény kutya, most már priusza van. De hát ez már a második priusz, höhö, II. Priusz pápa... Szmissz elvéti az akciót, nem követ minket, le is ellenőrizzük, direkt lemegyünk a kis utakra, de nem, szmissz most nem ránk vadászott. Hiba van a mátrixban, móka kutya is kihalt, ezért inkább lemegyünk a sarkra. Visszafordulunk, még mindig a szigeten vagyunk, és a hihetetlen hosszúnak tűnő visszaútra is megvan a magyarázat. Igazából egy másik történetbe kerültünk, most éppen piroska vagyok, aki biciklin közelít a farkashoz, de a vicces vetítők állandóan visszaloopolják az utat, olyan ez az egész, mintha egy visszafele futó mozgó ösvényen hajtanánk. Piroska ekkor előveszi batyujából a nagyinak hozott finomságokat, előkerül az áfonyalé, a sok kis gumi-giliszta, és persze a frutti. Ám egyszer minden mese véget ér, szép lassan mi is megérkezünk a sarkba, ahol Bali kétségbeesve hívja Mikit és Suzét, hogy vigyenek már ki minket a mátrixból, pedig az igazi jamajikai mátrix igazi üldözős jelenete csak ezután jön...