Édenkert
Nem is meséltem, hogy múltkor, amikor Judit hívott borozni a Pepéhez, de nem mentem el, mert kimentünk Veresre locsolni, meg mert semmi kedvem nem volt jó képet vágni alig ismert emberekhez, jól berugni, aztán másnap szarul lenni, szóval akkor (múlt kedden) beültünk az Édenkertbe vacsorázni. Iszonyatosan régen nem éreztem olyan gasztronómiai gyönyört, mint amikor szétolvadtak számban a rockfortos csirkemell csíkok... Gyorsan visszaszívtunk minden szidalmat, amit a szombat esti lagzik alatt üvöltő szintipop miatt szórtunk rájuk egész nyáron. Vissza, bizony.