Gazsó, a magyar depargyiő. Randa, mackós, és mégis megfoghatatlanul kedves, aranyos, édes. Ki nem mondhatóan hasonlít, igen, úgy tűnik, ez az én zsánerem. Vanilyen.
"- De van az életedben egy-egy olyan időszak, amikor megszűnik a rohanás, és megszűnik az említett összemosódás is: minden évben az Őrségben töltesz néhány hetet. Ott nincs mozgólépcső, és nincs "magasabbrendű" művészet sem.
- Nagyon fontos napok-hetek ezek. Jó biciklizni, mászkálni az erdőben, jó gombát szedni, úszni, főzni, fát vágni, jó beszélgetni a szalafői emberekkel. Jó befűteni a cserépkályhába, havat lapátolni, áthívni a szomszédot, meginni együtt egy felest. Semmi különös. Az ember megmosakszik a természetben, a valóságban.
- Elemi, zsigeri, céltalan létezés. Nemcsak néhány hét, az egész életed szólhatna erről: erdészeti egyetemet végeztél, diplomás erdész vagy."
baszki... no more comment... hajj...
"Van egy kedvenc szóösszetételem: megszenvedett egyszerűség. Ide el kell jutni. Végül is a megszenvedett egyszerűség felé halad minden emberi élet..."
el is felejtettem már, hogy az Ébrenjárókban játszott, igen azt a filmet két éve néztük meg Zsófival, valamikor nyáron, irtóra tetszett, az még a valami amerika előtt volt talán, egy totál váratlan, fordulatos jópofa magyar film volt az. igen, mennyire jó is az a film...