Tegnap este Bébével a mennybe jutottunk. Ahol húslevest osztanak. Ilja mondta, menjünk mi is. És mi mentünk. Mentünk a végtelenül buta, végtelenül egyszerű és befolyásolható lengyel falubeliek után, akik keresztre akarták feszíteni Ilját, de aztán az addig bolondnak hitt, káromkodó és a fekete jércéjét mutogató, ám Iljába viszonzottan beleszerető Olga leállította őket. Szóval szépen felsétáltunk a mennybe. Bébé vigyorogva mondogatta, nem véletlen, hogy pont most nem hozott cuccot, hogy pont most megyünk a mennybe, le kell állni vele, le kell állni.
Ha leáll, Ilja második csodájának leszünk tanúi.
Ámen.
Tadeusz Słobodzianek Ilja prófétájának alapja egy megtörtént kelet-lengyelországi eset az 1920-30-as évekből. Bizonyos Eliasz Klimowicz a század elején felkerekedett, hogy elzarándokoljon a Kotlin szigetén élő Joan Krosztadzkihoz, a csodatévő pópához. Célja az volt, hogy anyagi támogatást szerezzen a Grzybowszczyzna-i templom építésére. Pénz helyett ugyan csak áldást kapott, ám útjáról hazatérve az a hír fogadta, hogy a környéket rémületben tartó haramia meghalt, s ezt az eseményt a zarándoklat eredményeként kezdte hirdetni. A "próféta" köré egyre több tanítvány gyűlt, s nem kevesen úgy hitték, hogy az ég magát Eliasz küldte, hogy a földön rendbe hozza a dolgokat.
Klimowicz egy idő után felvette az Ilja nevet, s kihasználta a nép meggyőződését az Utolsó Ítélet közeledtéről. S nem ő volt az egyetlen a környéken: a szomszédos falvakban ugyancsak felbukkantak próféták, angyalok és arkangyalok, sőt maga keresztelő Szent János is. Közülük Ilja volt a legnépszerűbb, legkomolyabb konkurenciáját 'Romanov Miklós cár' jelentette, aki szentképárus alakjában bukkant fel egy közeli falu piacán, s akinek alakját szintén Słobodzianek örökítette meg Miklós cár című drámájában. (Ebben a drámában is megjelenik Ilja, népesebb kísérettel, mint az Ilja prófétában: szent asszonyok, apostolok, arkangyalok és maga Szűz Mária követi, ahogy ezt a korabeli dokumentumok is leírják.)
A Biblia szerint Éliás próféta azért jött a földre, hogy hirdesse Krisztus második eljövetele, s az Utolsó Ítélet közeledtét. Klimowicz hívei azonban hamarosan elkezdtek ragaszkodni ahhoz, hogy Eliasz maga az Isten fia, aki megváltja az emberiséget bűneitől. Klimowicz megjövendölte a "világ végének" időpontját, s elkezdte építeni Wierszalint, vagyis az Új Jeruzsálemet az igaz hívőknek. Önmagát messiásnak, kísérőit pedig apostoloknak nevezte.
A helyieknek tetszettek Ilja szigorú tanításai, ám amikor az Utolsó Ítélet nem következett be a várva várt napon, Wierszalin lakói elhatározták, hogy a prófétának újra végig kell szenvednie Jézus kínjait: keresztet faragtak, hogy arra felfeszítsék Ilját, így bizonyítva istenségét. Iljának szégyenszemre az ablakon keresztül kellett elmenekülnie.
Słobodzianek szerint a Białystock-i Ilja-legenda "kristálygömb, amelyben tükröződik az egész huszadik század annak ideológiáival: a kommunizmussal, a nacionalizmussal, a nyelvek és vallások keveredésével". A szerző a misztériumok alapanyagához hasonló szövegekből állította össze drámáját, hiszen nemcsak a kanonizált történetet használta fel, hanem az apokrifokat és a népi hagyományt is, s utóbbiakat a bibliai forrással egyenrangúként kezelte.