mindenjóha
végülis a tegnap este sem végződött olyan tragikusan, mint az várható lett volna. lementem a holdudvarra egy csirkés salátáért meg egy fácános üdítőért. persze hatalmas tömeg szurkolt egymás vállát veregetve, üvöltve, hogy góóóóóóól, hogyvoooooooolt meg ilyenek. persze az éppen aktuális hangulatomon ez semmit nem változtatott, leültem a pult előtt levő padlózat szélére (persze máshol nem volt már hely), kedélytelenül falatoztam, időnként elhárítva a felém közeledő lábak a söröspoharat fenyegető megrázó vagy feldöntő veszélyét, mikor észrevettem egy szempárat. egy nagyon ismerős barátságos barna szempárat. amihez egy ismerős mosolygós, huncut kerek arc tartozott. egy arc, ami nem változott semmit az elmúlt öt év alatt. hát igen, kábé öt éve nem láttam sanyilacit, aki tétékás hökelnök volt, akinek én a külügyi elnökhelyettese voltam egy kerek évig.
úgy kábé fél pillanatig tanakodtam, hogy ráköszönjek-e, simán olyan ember volt ő mindig is, aki nyílt, barátságos és mindenekelőtt egyenes. szóval megmondja, ha zavarom, legfeljebb csak köszönök, és kicsit nagyobb ívben megyek ki a kapun. de nem zavartam. leültetett az asztalukhoz, dumáltunk sokat, nagyon sokat. mindenféléről. rebekáról például, aki kikezdett vele, bodorcsabiról, aki valahol ugyanott volt a tömegben, csak én már nem láttam sehol, emberekről, akiket ezer éve nem láttam, dolgokról, amik azóta történtek, a világról, a matematikáról, meg minden.
régen volt ilyen jó beszélgetőtársam.
tényleg.
ritka az olyan ember, akivel öt év után egy órán át folyamatosan beszélgetve, nevetgélve jól éreztem magam. szóval köszi sanyilaci, feldobtad az estémet. annak ellenére, hogy megtudtam, te basztad el az erdőst, miattad lett olyan ótvar sznob és gáz hely, amit viszont soha nem bocsátok meg. :)