felnőttnek lenni komoly dolog. nem illik holmi elénklökött egérre hajazó cafattal játszani, illik viszont ilyenkor sértődött fejjel elfordulni, elkezdeni nyalakodni, 'mitgondolsz, van nekem ennél jobb dolgom is' fejet vágni, majd jó nagyot csúszkálva focizni a padlón, persze csak ha már senki nincs otthon (vagy csak ha mimacskaságunk azt hisszük). mondjuk akkor már minden mindegy, amikor ilyenkor lep meg a fürdőből kikandikáló röhögő gazdi, a játék hevét nem szabad kihúnyni hagyni, irány a fürdőszoba, be az egeret a fürdőszobaszőnyeg alá!
felnőttnek lenni még felelősségteljes dolog is. nem illik csak úgy hiábavalóan segítéget kérni, nem ám, először meg kell próbálni egyedül kimászni a csávából, majd ha már öt perce himbálózunk tízkarmon a nagyszobai függönyön, és az istennek sem megy a földreérkezés, és már huszonötször csapódtunk neki az ablak alatti faberakásnak nagyokat puffanva, na csak akkor lehet nagyokat nyávogni, hogy NYAAAAUUUUUUUU (vagyis SEGÍÍTSÉG!)
felnőttnek lenni olykor nagyon nehéz és kellemetlen. például amikor a nagy nehezen kikunyerált kefírről kiderül, hogy irtóztatóan savanyú, és hiába szorul ökölbe pofink és szélsebesen jár a nyelvünk ki s be a kíntól, megesszük azt a kefírt, csakazértis, nehogyaztán többet hiába kunyeráljunk. ugye.