Hanna le sem tagadhatja az orosz nagyanyját, reggelire kását szeret enni (a nutellás kenyér meg lekváros pirítós mellett). kicsit jobban csipi a tejbegrízt, de a zabkása is istenes csúszik. ma például kakaót kért a zabkására - ha a tejbegrízre szórunk a másikra miért is nem?
apám takonyfőzeléknek hívja a zabkását, és mint mindent, megeszi azt is, de valami azt súgja nekem, hogy sosem volt a kedvence. mint nekem a dácsán a fekete kenyér. mellesleg sosem értettem, miért hiszi mindenki azt, hogy a dácsa az egy családi nyaraló. mi - Juli meg én - kisgyerekként minden évben lementünk (hehe, lementünk, anyámék levittek) nyaralni a dácsára. de az egy gyerektábor volt az erdő közepén, ahol nagynéném, Ljúsza volt a zenefelelős, amíg az ízületi gyulladástól virslikké nem dagadt minden ujja, és nem tudott többet zongorázni, később meg már járni sem. azt persze nem az ujjai, hanem a bedagadt térde meg a bokája miatt. de amíg jól volt, vitt minket a dácsára, ahol erdei gyümölcsökből egy húszliteres vájdlingban főztük a lekvárt, ahol a mosdó a tisztáson állt, hideg víz folyt belőle, és olyan nyomós pöcke volt a csapnak, hogy ha nem nyomtad, akkor nem jött a víz, de hát hogy lehet úgy mosakodni, hogy egyik kezeddel nyomod a pöcköt?
meg aztán voltunk vele az azovi meg a fekete tengernél, és valamelyik partján megtanított horgolni, én meg nagy lelkesen ismételtem utána, hogy tak i tak (így és így).
Nagyanyámra csak úgy emlékszem, hogy nappal a befont haját feltekerte a feje köré, este meg kifésülte, aztán befonta, és az olyan nagyon lengének tűnt, hogy csak úgy lóg a befont derékig érő ősz haja. meg hogy mielőtt indultunk volna vissza pestre pirogot sütött nekünk a háromnapos vonatútra.
egyik nyáron apámmal mentünk hármasban vonattal, anyu pesten maradt, és apu vett kinn egy színestévét (amikor is az áruházban azt játszottam, hogy én nem vagyok fontos senkinek, és hogy észre sem vennék, ha elvesznék, és próbáltam lemaradni, és hátra sem néztek, és nagyon rosszul esett, de nem mertem teljesen elveszni, ezért aztán csak mentem utánuk, de persze vérig sértve és duzzogva). azt a tévét is a vonaton hoztuk haza, de apu nem engedte, hogy az én lábamnál legyen, pedig hát én még kis prücsök voltam, neki meg biztos baromi kényelmetlen volt azzal aludnia.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése