- Mami, nagy a popód - mondja a kétésféléves szende gézengúz.
ha magyarázok neki valamit, most már azt mondja: - Jó, mami, jól van, csend.
azt értem, hogy manapság egyre korábban érnek a fiatalok, nade nehogymár a tinédzserkori pofátlanság kétéves korban kezdődjön. irtó nehéz kitalálni, mi a legjobb megoldás, ha nemet mondok valamire, és őnagysága bedurcázik, és kijelenti, hogy: -Menj innen! vagy -Apát/Nagyit akarom! - és ez utóbbinál, ha nemet mondok, egetverő kiborulás jön.
meguntuk már, hogy egy fél órán át hívjuk az asztalhoz. ha odaültetem, ordít, és csakazért sem eszik, vagy bekéredzkedik valamelyikünk ölébe, és akkor persze jó étvággyal falatozik. ha ráhagyjuk, hogy ne egyen, akkor éppenséggel kihagyja az adott étkezést, aztán másfél órával később totál kiéhezve hisztizik az elmulasztott kaja után. más nem jó.
kiborító, egyszerűen megadurva ez, ahogy egy értelmes kis lény feszegeti a racionalitásod és tűrőképességed határát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése