vízió

tegnap este hétre kaptunk időpontot Oestgeestbe (ami egy Leidennel összenőtt falu) a babyvision nevű "nem diagnosztikai célú" ultrahangos céghez. nagy nehezen megtaláltuk a házat, bár semmi felirat nem segített, és persze éppen akkor kezdett rá az azóta is tartó orkán erejű széllel megtoldott eső. szóval megtaláltuk a házat, aztán a mellette levő fémlépcsőt, amire rá volt applikálva a babyvision felirat, de a lépcső ajtaja bezárva, csengő sehol, eső esik, orkán tombol.
hm. megcsörgetem őket, egy pasas veszi fel a telefont, aki aztán átadja egy nőnek, aki azt kéri, mondjam már meg hol vagyok. egy perc alatt tisztázzuk a helyzetet, de mivel a nő az ultrahangos, és éppen "ügyfél" van nála, várjunk, mindjárt kitalál valamit.
egy perc múlva jön a nő, kinyitja a kaput, felmegyünk a lépcsőn, és egy irtó lepukkant tetőn sétálunk egy felújítás alatt levő szobához. a nő próbálja kinyitni az ajtót, de nem megy, próbálja a kulcsokat, egy sem nyitja. ekkor kap észbe, és arrébb megy a következő ajtóhoz, az nyitva van. azt mondja, itt a váróban várjunk, majd eltűnik. maga a hely nem annyira lepukkant, mint ahogy a tetőn keresztüli megközelítés sejteti, de eléggé bizarr az egész.
pár perc múlva kiderül, hogy az éppen szkennelt kismama egyik rokona volt a nő, aki beengedett minket, azért nem ismerte a járást.
mi következünk.
a vizsgáló szupermodern. nem kérünk dvd-t, köszönjük, elég lesz pár fotó, nem, háromdét sem, csak a szimpla kétdé miatt jöttünk (az is "csak" 55 euró), hogy megtudjuk, fiú-e vagy lány.
kölök fejjel lefele van (úgy látszik tényleg imád forgolódni, kíváncsi vagyok ma délben a bába mit mond, hogy fekszik), egy picit mocorog a lábával, nem látszik a lényeg. sebaj, pár perc múlva visszanézünk, addig nézzünk körbe, minden más okés-e. a váróban több példányban kiraktak egy papírt, hogy ők nem adnak diagnosztikai vizsgálatot, csak az esztétika meg a szülők öröme satöbbi. ennek ellenére a nő biztat, hogyha van orvosi kérdésünk, csak szóljunk, neki van tapasztalata. nincs kérdésünk, csak hogy fiú-e vagy lány.
nézegeti a fejét, mellkast, minden rendben, megméri a megmérhetőt, a méretek alapján szeptember 24. helyett 17-re rakja a szülés várható időpontját. ám legyen.
kiskölök közben elalszik odabenn, már nem mocorog, és végre kiderül, hogy még egy kislányunk lesz. ugye megmondtam?
ráadásképpen, mivel kiscsaj éppen alszik, szuperul lehetne háromdére szkennelni, nem akarunk-e ingyen egy arcképet. felőlünk jöhet. eltart egy kemény percig, míg rájövök, hogy hogyis mitis mutat a kép, ott egy kis helyes pofika, édes alvó kisbabaarc egy belifegő köldökzsinór-darabbal, nade várjunk csak, mi az a luk a feje tetején?!
ezt nem tudták?, kérdez vissza a nő, bennünk meg megfagy a vér, de aztán kiderül, hogy ez csak a kutacs, semmi baja a kölöknek. na tessék, ezért nem akartunk mi háromdét, nézünk egymásra Sosóval megkönnyebbülve, ennyi elég is ebből, köszönjük.
a nő felvágja a kis helyes képecskéket, berakja egy borítékba, majd kijelenti, hogy csak kápét tud elfogadni, nincs masinája. nincs gond, van nálunk 55. 60, mondja, az esti felárral, majd hiába várunk valami bizonylatot vagy számlát.
majd ha legközelebb jövünk, biztosan jobb állapotban lesz a tetőn átvezető bejárat, mondja búcsúzóul a nő.
persze, mondjuk, de közben tudjuk, hogy nem lesz legközelebb.