Mondhatnám azt is, hogy tipikus.
Tegnap este végülis 8 előtt sikerült eljutni a keletihez, a csomaglelőhelyre, persze közben a hetesen elkapott egy kaller, adott csekket is, rendesen, nem volt fogékony a feledékeny-kislány szitura, nem akart meghatódni sehogysem, a postán meg sikeresen találtam ugyan egy olyan ablakot, ahol nem álltak huszonnyolcan, de a könyvem sem volt ott. Merthát arra a hülye cetlire is rá van írva, hogy hársfaucca, csak el kéne olvasni, vagy mi, nem pedig rutinból a keletihez bumlizni... Hársfaucca pedig hatkor zár, mint egy rendes, jólnevelt postafiók, úgyhogy ma reggeli program lett az irodalom puffogós zacsiból és barnapapírból való kiszabadítása, némi nemű ellenérték és személyazonosság-igazolás fejében.

Ez olyan tipikusan Mikis, nem?
nekem a 120-as rajtszamu "az elso ember aki keresztropit rakott" cimu tetszik, es nem azert mert en vagyok rajta hanem mert jol adja vissza az est hangulatat. mit vissza!? visszább! :)

Olyan nemistudom kedvem van. Mesélnék is, meg nem is, fáradt is vagyok, meg nem is... Olyan most a kedvem, hogyha most valaki felkapna, és elcibálna valahova, tutira jól érezném magam. De egyedül most semmihez sincs kedvem. Semmihez.
Hohohó. Csak most jut eszembe, hogy megjött a Cortázar könyvem, csak el kell mennem érte a Keletihez. Na, céltudat rendben, esti program rendben, már csak azt a fél órát kell tűkön ülve kivárni, amig lemegy a transzfer, és berakom a blottot a blokkolóba. Az elsődleges ellenanyagot most már tutira csak holnap rakom rá. Tutira.

Mike Leigh: NAKED
Ott a pont, Vinetu, de rosszul emlékeztél, nem feketefehér, csak sötét.
De azért ott a pont.

Lilja 4ever

Pénteken megnéztük Verával és Andival. Andi azt hitte, hogy ez egy romantikus film. Aztán meg hogy a végén felébred a lány, és minden jóra fordul.
- Az nem egy szomorú film? - kérdezte Ervin.
De. Az. Vagyis inkább kiábrándítóan keserű, képet a pisibe döngölő. De mindemellett sajnos nagyon mindennapi, és nagyon igaztörténet. Kurvajól megfilmesítve.

Most hiányzik csak igazán. Most, hogy megyünk le az Őrségbe, és ő nem jön. Tegnap hasitott belém, hogy hol mindenhol jártunk együtt, mennyi minden hülyeséget bevállaltunk, hogy mennyit röhögtünk egymáson, magunkon, mindenen... Fel is hivtam rögtön, őt legalább fel lehet hivni. Ő csak pár száz kilométerrel van arrébb, őt meg is lehet olcsón látogatni, ő is jön időnként (még), csak éppenséggel ez nemugyanaz. Ez nem olyan, mint amikor elmentünk túzokfészket őrizni, és a keleti főcsatornában kellett fürdenünk, és az általánosiskolás kisfiúk beégettek madarakból, és amikor Mona két májkrémkonzervvel tágitotta a fürdőrhuháját. Vagy amikor darvakat számoltunk, és a természetvédelmi őr háza olyan hideg volt, hogy sapkában-sálban járkáltunk a szobában, és amikor Mona kiment a wc-re, sikoltozva jött vissza, aztán kiderült, hogy csak a tükörképére hitte azt, hogy betörő. Vagy amikor lementünk Ócsára, és szedegettük ki naphosszat a pipiket (ő igy hivja őket) a hálóból. Vagy amikor lementünk a Balatonra, és annyira jónők voltunk, hogy a kempinges elengedte nekünk a szállásdijat. Vagy amikor lementünk a Tiszára, a Timp házába, és ott volt a Bonca meg a Csoki is, meg a Robi, jézusom, az a Robi, aki sikitozva futott ki az ártéri erdőből, mert attól félt, hogy a hozzáérő ágakról bogarak meg mindenféle gonosz dolgok kerülnek rá, amiktől beteg lesz. Vagy amkior lementünk az Ágiékkal az Őrségbe, és beleestem azon az április eleji estén a jéghideg megáradt patakba, és ők először tágra nyilt szemekkel aggódtak, aztán kipukkant belőlük a nevetés, és aztán úgy mentünk vissza a faluba, hogy én két pokrócba voltam bebugyolálva, a ruhámat Ágiék hozták ketten egy vastag faágra kiteritve, Mona meg a menet elején egy aznap este talált szarvas alsó állkapcsot cipelt. Vagy amikor eltévedtünk október közepén, sötétedés előtt nem sokkal, Ipolytarnóc és nemtom mi között félúton, aztán a vadcsapást követve kijutottunk egy legelőre, ahol találtunk szénát, meg vadászlest, ahol majd elalhatunk, és ahol Mona menet közben a saját lélegzésére azt hitte, hogy kutyaugatás valahonnan messziről, de aztán mindig kiderült, hogy nem, mégsincs közelben a falu, de aztán valahogy egyszercsak megjelent előttünk az a zöld jelzés, ami egy órával azelőtt eltűnt, és mi boldogan, bár egy kicsit megázva trappoltunk be a buszmegállóval szemközti kocsmába. Vagy amikor a timpesekkel voltunk a Zemplénben... vagy amikor... és akkor még az egynapos kirándulásokat nem is meséltem...
sem a szilvesztereket, sem azt a sok mindent még, amit itt Pesten műveltünk...
mi

It's such a perfect day...

Ma reggel, ahogy felkeltem és kiadtam a padláskulcsot a mestereknek, tudtam, hogy akkor fogják majd visszaadni, amikor éppen fürdök, amikor hajat mosok. Bármikor is legyen az. Bármit csinálhatok előtte vagy utána, bármilyen sorrendben, pontosan akkor fognak csöngetni, amikor senki nincs már otthon, csak én, én pedig ülök a kádban, folyik rám a víz, és a hajam csupa hab. És lőn. Persze, a helyzet nem volt tökéletes, ugyanis már a balzsamnál tartottam, az pedig ugye nem annyira habos, mint a sampon, könnyebb lemosni, gyorsabban pattanhat ki az ember a kádból, erőltethet csuromvizes testére egy köpenyt, tekerhet a hajára egy törölközőt, és rohanhat ki az ajtóhoz, hátha még ott vannak. Emberünk már nem volt ott, de a lépcsőházból visszafordult, és megmutatta, hova rakta a kulcsot.
Aztán amikor jöttem befele, rájöttem, hogy régen voltam ilyen kipihent, ilyen nemálmos, ilyen nemfáradt. És ez jó érzés. De tényleg. Mármint ilyennek lenni.
Aztán rájöttem arra is (ez is útközben történt), hogy miért is szeretem a gombákat - a világ legcsalafintább és legsokfélébb lényeit. És ez is jóérzéssel töltött el. (nemmondomel most, túl hosszú lenne)
Aztán meg itt benn leültem, összeraktam a fejemben meg a gépen azt a három kísérletet, amit kellett ma csinálnom, kiszámoltam a hozzávalókat, gyártottam helyes kis táblázatokat, meg jegyzőkönyveket (már nagyon profi vagyok), Katával megittunk egy kapucsinót, aztán szépen beosztottam az időmet: ezt a kísérletet kezdem el, közben megöntöm a gélt hozzá, aztán elkezdem a másikat, amíg az inkubálódik, addig felviszem az előzőt a gélre, aztán jöhet a harmadik kísérlet, ami innentől ugyanúgy megy, mint a kettes, csak ugye neki nem kellett előinkubáció, és akkor most jöhet az ehhez a kettőhöz való gél, és most akkor megforraljuk a mintákat, és most felvisszük, közben ránézni az elsőre, ami kinn fut a hidegszobában, merthát natív a lelkem...
És ez megy egész nap, és megy, mint a karikacsapás, minden a helyén, minden időben, úgy, ahogy a nagykönyben le van írva.
IGEN
Ilyen is tudok lenni, ha össze vagyok szedve.

Chapatit is fogunk sütni, bizony, jövő héten Veránál, amikoris sort kerítünk végre a Főzzünk valami indiait című estre. Jaj, már alig várom...

Na, intézkedtem. Most már a két onlájn és a szemközti offlájn antikváriumban is mutató- és középujjat összeszorítva megígérték, hogy szólnak, ha bejön a könyvem. A második kötet. Merthogy az antikváriumokban is hiánycikk. És az olcsóésszarkönyveket kiárusítok boltokban is. Micsoda egy világ! De persze nem jöttem ám vissza üres kézzel, nem ám. hülyeliba, nembírtadki???? Megvettem a Titán szirénjeit (Vonnegut) - már a háromnegyedéig eljutottam, amikor vissza kellett adni, szemét dolog ez, egy ilyen könyvnél meg pláne - meg Cortázartól a Bestáriumot. Ezt asszem tovább fogom ajándékozni valakinek, mert az Antikváriumban megrendeltem egy Cortázar 'összest', amiben ez is benne van. Na mindegy.

Önkísérlet

Hát ismételten bebizonyítottam, hogy nem bírja a bélrendszerem a tejet és a közvetlen, tejállagú izesített tejtermékeket (kivételt képez a forró kakaó és a kapucsinó, na meg a tejeskávé. de azokban forralva van a tejnek nevezett ipari váladék). Tipikus, hogy aszittem, valami félliteres pudingról beszél Kata, hogy majd abból hoz nekem vaníliásat meg csokisat, de úgy tűnik ez valami ízesített tejital, merthogy folyik, nem olyan pudingos. Pedig én azokat szeretem. Ezeket meg nem bírom. Én hülye megittam a vaníliásat, pedig sejtettem, hogy baj lesz, meg én az egész fél litert, és most aztán itt ülök, és mocorog a belem, lassan elkezd hangoskodni, kiabálni, sikítani... jaj nekem. puffadok. segítség!

Mindenhol (najó, eddig három helyen jártam, de akkoris) hiánycikk a vendéglő a világ végén. Így hát kénytelen vagyok a Krisztutól kölcsönkapott testbeszédet olvasni. Nem mondom, ez sem semmi. De annyira jó lenne folytatni az útikalauzt. pl, hogy ilyeneket tudjon meg az ember...

Na, kéremszépen, hát ez volt tegnap a kultiban. Először aszittem, hogy nincs hozzá gyomrom, sem humorérzékem (fél kilencig szarakodtam itt benn, kinek lett volna ezek után humorérzéke), de aztán amikor a fickó beleszart az ekszikkátorba, és az a lecsapolt izzadtságától meg egy kis melegítéstől (na jó, kellett hozzá egy kis hókusz-pókusz is) arannyá változott, kifakadt belőlem a röhögés, nem bírtam tovább komolyan venni, sem kiakadni rajta többet. Így elég élvezetessé vált a film elkövetkezendő másfél órája :)
Na jó, azért többet nem nézném meg, az biztos.
Aztán meg Balival beültünk (csakazértis, nemérdekelkimitgondol, basszátokmeg egyébkéntis) a jaffába forraltborozni meg zenére lábat lóbálni. Mert ott a legjobb a városban a forraltbor (forró, bor van benne jó sok, és pontjó a fűszerek aránya), meg mert ott dolgozik a világ legaranyosabb pincérlánya, és mert Haze jó gyerek, kedves zenét játszik. És jó volt.

Szia Dunce anyuka...
...Egy hettel ezelott ment el az Eszter, itt volt kb 10 napot. Iszonyu jo volt, sokat kocsmaztunk utazgattunk stb stb es foleg vegre egyutt voltunk. Sajnos azonban nem tudom, h karacsony elott lathatom-e meg, es az sem biztos (habar jo eselyei vannak) hogy kijohet a Melinda munkajat folytani... Mindenesetre mi nagyon szeretnenk... Tehat ez igy eleg gazos egy helyzet... jol kitalaltuk ezt magunknak.. :((( mit szolsz hozza egyebkent?? ...
Na. Most mennem kell, meg van egy kis melo, aztan megyek haza. Kezdek kikeszulni a sok munkatol.. :(
Irjal Te is, sokat, hogy hogy mennek a dolgok benn, meg kinn meg egyatalan.. :)
Udv,
Erbe apuka
Ma valahogy egész nap az az érzés bújkált bennem, hogy este a kultiban meglepetésszerűen megjelenik Eszti meg a Boross. Hogy mennyire örülnék nekik. Nekik így kettőjüknek.
Aztán jött egy levél tőle, és rájöttem, hogy így hirtelenjében nincs mit mesélnem neki. Annyi mindent kihagytunk, annyi mindent nem beszéltünk meg, és ez így annyira rossz. Nagyon.
Most a könnyeimet morzsolom, ne kérdezd miért, és várom, hogy végre lefusson az a fránya natív gél, hogy aztán megmérjem a fluoreszcenciáját, aztán meg megfessem, aztán irány a kulti.

Sárga erdő, fotó, pszihodráma, sárga erdő, fotó, meredek sárga út, domboldalról repülőtér-nézegetés, süti, ropi, Tarkan, és mellette saját, kézzel készített Catan. Igen, ez volt most ez a hétvége.
Jajaja, csak most jut eszembe, hát perszehogy a vadiúj polár kipróbálásra került. Kifordítva-befordítva. Mindenhogyan irtózatosan meleg. Olyan jó pihe-könnyű pihe-puha melegség van benne, ami, ha becsukod a szemed, elringat, körülvesz, magábazár. És szép is. Meleg , puha, könnyű, és szép. Mint egy cica... - tele van a város vászka-plakátokkal. ajjj.

Medve gyáva. Embertelenül gyáva. És inkorrekt.
Palack sikeresen bezárva.

Azt írták, hogy Praliné, Praline, Pralinka. Meg azt is, hogy réz árnyalatú világosbarna. Meg, mindenekfelett, hogy egyenletesen kenjük szét. Na, hát ezek közül egyik sem jött be. Ahol megfogta, ott megfoghatatlan vörös, ahol nem, ott olyan, mint eddig.

...Végtelen mínusz egy - lelkendezett a komputer. - A Valószínűtlenségi összeg ezzel teljes. ... Az Arany Szív csöndesen suhant át az űr egén, ezúttal a hagyományos fotonhajtóművet használva. Négyfős személyzete meglehetősen feszélyezetten vette tudomásul, hogy nem saját akaratuk s még csak nem is a véletlenek összjátéka hozta össze őket, hanem a fizika valamely különleges perverziója - mintha csak az emberi kapcsolatok is azoknak a törvényeknek engedelmeskednének, amelyek az atomok és molekulák kapcsolatait megszabják.

Kikapcsolom, kikapcsolom, kikapcsolom az idegrendszerem. Irtó jó újra átélni ezeket a kalamajkákat, valótlan, eszement űrzűröket a Mohó Poloskapattintó Fenevadakkal és a gonosz versolvasó Vogonokkal. :) Igen, végre most már csak az enyém, nem másnak vettem ajándékba, nem kölcsönkaptam, az egész az enyém, négy kötet az ötből, sajna a második éppen hiánycikk volt a boltban, de megszerzem, meg én, ha addig élek is. Addig is törölközőt a vállra...

Szemét banda. Csak ma küldték az ösztöndíjat. Már megint irtózatosan nullán voltam. Sőt. A pénz megérkezését sikerült megünnepelnem egy narancssárga tisza polár megvásárlásával.
hülyehülyehülye, nem azt beszéltük meg, hogy novemberben és decemberben spórolunk????
de. csak olyan régóta vágytam már egy naracssárga polárra. de tényleg. és nem is volt annyira drága, mint a külföldi márkás polárok. és a másik oldala meg vízhatlan, és ki is lehet fordítani, szóval polár és esőkabát egyben. tu-in-van. van-tu.

A tegnapi nap nem a munka jegyében telt. Nem ám.
Koradélután találkoztam Monával, akivel aztán nem moziztunk, mert rosszul lett az intruderben, és késett. Ittunk egy fantát, dumáltunk, aztán elkísértem az Örsig.
Aztán jött az eső. És az álomkór. Konkrétan leterített, muszáj volt hazamennem és aludnom pár órát. Aztán Zsófival meg Gáborral megnéztük a kiskakas tavalyi angol bestofját, ami irtózatosan vicces volt. Na jó, nem mindegyik, mondjuk az első jó volt (Dick), aztán a második inkább édes, mint jó (Ear meets foot), a homokórás meg elgondolkodtató (Hourglass),
de a Hill farm volt egyértelműen a legeslegviccesebb.
Utána rohantam át Bébéhez a Hősök terére, a Műcsarnokba, ahol Lafuente zenélt két gyerkőccel. Mókás volt, főként amikor valamelyik pici berakta a Bakermant :)