asztabetyár mindeneteket, blogbetyárok, tűntök mosmár innét!!!
levelet még azért lehet írni...

vágási jutka ölébe vette a megmikrózott műanyagdobozt, benne a tegnap esti túrógomboccal. ebédnek szánta, ám a konyhaasztalon felejtette a reggeli rohanásban. mindíg ez van, ha feri vidéken dolgozik. jutka önkéntelenül két adagot főz, aztán másnap meg elfelejti bevinni, marad a dobozból vacsi estére.
németezni kéne, mormogja magában, merthát holnap nem lesz rá idő, közben meg majszolja csak tovább degeszközeli állapoban a gombócot. tejföllel és porcukorral. sokkal. ahogy csak kell. nem lesz rá idő, mert holnap este egyik kollegájával megy lelkisörözni. A kollegájával, aki januártól már nem dolgozik ott többé. németezni kéne, mondja magában teli szájjal, és csak bambul maga elé, harapja tovább az estét, az egyedültöltött esték egyikét, amivel már épp eléggé jóllakott...

van abban némi báj

ahogy a csépétől egyik laborkarácsonyra kapott kockásfülűnyúl himbálózik a frissen vizsgázott, majdnem de mégsem eladott kicsikocsi bal hátsó ablakában, miközben bámulja az utat pestről kába. csak sajnos a kockás füle botját nem mozdítja, ami nem szép tőle...
és én csak most veszem észre, hogy trapézorra van?!

árulás

hát asszem ez volt az, ami miatt bébé mindig rábólintott, ha hívtam valahova. hogy belenyúlok mindig a tutiba. vicces, hogy csak akkor tudtam meg, hogy ő kapta idén az irodalmi nóbelcsontot, amikor már kinéztem, úgy gondoltam, ez rossz nem lehet, foglaltattam jegyet, hívtam bébét, és aztán elkezdtem utánanézni, ki is ő.
durva élmény ám egy mementószerű idősíkokkal ellátott darabot megérteni...

R.S.9. Színház - Színházterem , 2005. október 21.
Árulás
abszurd dráma
Író: Harold Pinter
Fordító: Bátki Mihály
Rendező: Csáki Rita
Színész:
Jerry - Turek Miklós
Emma - Tarjányi Alexandra
Robert - Gulyás Ádám
Zeneszerző: Téglás Zoltán
Három ember, öt élet. Mindenki elárul mindenkit, de leginkább önmagát. Belemenni egy ártatlannak tünő apró, kis játékba, de mi lesz a vége? Nem is olyan könnyü kijönni belőle... S ha egyáltalán sikerül, mi marad?

emlékszel? ruanda 1994?

én csak arra, hogy a rádióban, tévében arról vitáztak, hogy honnan genocidium, meddig polgárháború.
egymillió tutszi
ötven évvel a holokauszt után
anélkül, hogy bárki közbelépett volna
nagyon durva

hogy a francba hívták nemcsákkároly feleségét, az énekzenetanárnőt?

Ő ? a Szörnyeteg ? olyan lánnyal randizik, akinek L-lel kezdődik a neve. Azt hiszem, Lola a neve, esetleg Lolita. (Szinte lábujjhegyen táncol le a nyelvről: a bájos Lola Lolita.) A Szörnyeteg, ezt beszélik, most sokkal jobb állapotban van. Nem iszik (én nem vagyok ott), nem dohányzik (én nem vagyok ott), nem marad ki egész éjjel, és csönget be L-hez hajnali fél ötkor (részegen és bagószagúan). Idősebb lett, bölcsebb, és nem óhajt visszatérni a nagy gödörbe, amit én jelentek.
De én is jobb állapotban vagyok. (Három évbe, három hónapba és öt napba telt, amíg kigyógyultam a ?Tegnap nem aludtam itt?-ből, ami valójában azt jelentette, hogy: ?Tegnap nem aludtam otthon, mert felcsíptem valakit este, amikor Freddy barátommal játszottunk, mivelhogy őszintén szólva, már nem akarok veled lenni, de nem tudtam kitalálni, hogyan mondjam meg neked.?) Ám most már jóval fejlettebb, érzelmileg érettebb és derűsebb ember vagyok. (Anyu, apu, a terapeutám, Barbara, Wiley és Betsy barátnőim, a mindezt nagyon unó Ben bátyám, a főnököm, Darius és Peter meg Serena kollégáim szerint.)

Az a fajta regény, amitől az emberek nagy része halál ideges lesz, ezért csak ínyenceknek ajánlom.
Az első történet Okinavára röpít, ahol egy tébolyodott szektatag elmélkedik ideggázzal megtisztított tudatlan embertársairól, a narancsrakéta-jégkrémről és más hétköznapi dolgokról. A második történet helyszíne Tokió. Egy fiatal lemezbolti eladó a szereplőnk, aki beszél a városban létező belső terekről, a dzsesszről, a cseresznyevirágzásról és egyebekről. A harmadik történet Hongkongban játszódik. Hősünk egy angol pénzmosó ügynök, aki közel áll a lebukáshoz, és egy szellem tönkretette a házasságát, szóval szar az élete. Az ő története akár még hepiendesnek is nevezhető, mert megszűnnek a gondjai.
A negyedik történet abban tér el a többitől, hogy nem csak egy részletét láthatjuk a kínai szent hegyen lakó néni életének. Az ő sorsa nagyjából hasonlít a ?nők viszontagságai? csoportba sorolható könyvekben megismertekhez, csak sokkal érdekesebb.
Az ötödik történet Mongóliáé, és egy noncorpum, azaz testetlen lényé, aki gazdatestek agyába fészkeli magát. Ez a lény önnön eredetét és a hozzá hasonló lényeket keresi. (Az egyik ügyben sikerrel is jár.) A hatodik: Szentpétervár és az Ermitázs. Egy önérzetes teremőrnő a mesélőnk, aki számomra kellőképp ellenszenves ahhoz, hogy megérdemeltnek érezzem a megszégyenülését, és élete széjjelhullását. Na jó, egy kicsit azért lehet sajnálni a végén.

A hetedik Londonba visz. Itt olvashatunk a ?szellemírásról? és a londoni metrócsaládról. Meg némi paradigmaváltásról. (Restellem, de csak az Idegen szavak kéziszótára segítségével jöttem rá, hogy ez valami olyasmit jelenthet, hogy világképváltás.) A nyolcadik helyszíne Írország, Clear-sziget. Ez a családias hangulatú hely egy kvantumfizikusnő szülőföldje, ahova visszatér, mielőtt a CIA rátalálna, és Saragosába hurcolná haditechnológiát tökéletesíteni. Bölcsességek a tudomány és az idő mibenlétéről. A kilencedik New Yorkban fut, a címe mégis Éjszakai Gyors, mert végig egy rádiós műsort ?hallgatunk?, ki sem mozdulva a stúdióból. Kizárólag párbeszédből áll. Három éjjeli műsort követhetünk nyomon, mindig egyéves ugrásokkal. Letisztul egy-két homályos pont, és véget ér a könyv. De csak majdnem! Mert még egy rövid fejezetecske vár a végén, amelyben visszatér első hősünk. Aki miközben kiverekedi magát egy metróból (amit mellesleg hamarosan eltölt az ideggáz), visszaidézi néhány utalás erejéig az összes történetet, és a kezdő mondattal pontot tesz a végére. Szám szerint hármat, mert ki tudja, szétzúzza-e az ?állatkertet? egy meteor?!

Kaminer 1990-ben emigrált a Szovjetunióból Kelet-Berlinbe, "mert ide nem kellett vízum". Kezdetben színházaknál dolgozott, újságoknak írt, a multi-kulti rádió orosz adásának készített műsorokat, majd 2000-ben barátjával megalapította az immár kultikus Russendiskót. A kelet-európai zenéket a cigánypunktól a balalajka-rock and rollig vegyítő klub mára komoly exportcikk lett, különféle franchise-ok formájában külföldön (többek között Budapesten is) működik. Az évezred elején a berlini Russendiskóban gyűltek össze a kelet-európaiak, Kaminer cimborái, akik hihetetlen történeteket meséltek itteni kalandjaikról, szerelmek szövődtek, szakítások - egyszóval volt honnan meríteni az ihletet a könyvhöz. Kaminer ekkoriban fedezte fel a tipikus német felolvasószínpadokat, ahol fiatal írók még meg nem jelent műveikből olvastak fel, majd vett egy nagy levegőt, és ő is írni kezdett. Németül. Első könyve, a berlini mindennapokat ironikusan feldolgozó Orosz diszkó (2000) óriási sikert aratott, Kaminer azóta megszállottan ír, évente újabb könyvvel rukkol elő, és korosztálya vitathatatlan sztárja lett.

?Az orosz szex védelmezője? egy hétpróbás udvarmester és egy gátlástalan lovaglótanár közvetlen közreműködésével, meglehetősen gyorsan zászlói alá toborzott ötven, az úgynevezett ?autós fajtából? való prostituáltat, akik nem a drága szállodákban és nem is a pályaudvarokon űzik az ipart, hanem feltartott kézzel és felhúzott szoknyában ácsorognak az útszélen, így ?fogva ki? az ügyfeleket. Munkakörülményeiket és honoráriumukat tekintve a ?középosztályhoz? tartoznak, mivel keresetük alul marad a szállodai kollégák keresetével szemben, viszont külsejük és a testük használatának művészetében felülemelkednek az elnyűtt, szeszkazán pályaudvari kurvákon.
Mindegyikük részére ötszáz dolláros díjazás állapíttatott meg, plusz a napidíj meg az étkezés, ami teljes megelégedettségükre szolgált. Az Arkagyij által felkínált szerződés ugyanis kizárta a bántalmazás és a csúfolódás lehetőségét, amiből a prostituáltaknak gyakorta kijutott a véletlen ügyfelek részéről, akik között szép számmal akadtak szadisták. A szex-brigádnak színpadi fehérneműt vásároltak és felfogadtak öt biztonsági őrt, egy sminkest, egy nőgyógyászt és egy menedzsert, aki egyben a műsorvezető szerepét is ellátta. És a brigád, az üzletét sorsára hagyó Arkagyij vezetése alatt (ami csak az ügymenet javára vált) az orosz vidék eldugott területeire indult, hogy a legtermészetesebb és érthetőbb módon a hetero-szerelem előnyeit bizonyítsa a sötétségben tengődő népeknek.

lenkenéni felvette öregasszonykabátját, mintegy öregítőköpönyeget, anélkül fiatal ő, még nincs is harminc (harminc, baszki, harminc), de a flitterresfonallal átszőtt barnadrapp eszerházikockás kabátban máris ő lesz lenkenéni. szóval lenke felvette nénikabátját, és nekiindult a városnak. bement a trafikoshoz trécselni, aki izgatottan kérdezte, miért nem látta már jó ideje, csak nem elköltözött...
bement a sarkon a fiúkhoz, de sajnos főnökúr nem volt benn, és az eladó dvdkínálat is elég silány volt, úgyhogy ment tovább.
a körúton aztán betévedt az aranypókba, vett pár pamutbugyit, meg pamutmelltartót (mánia, milehetitttenni), aztán gyors sasszéival igyekezett a megszokott farmeroshoz, ahol múltkoris (annak azért már jó három éve) azt a jó kis sötétbarna kordot vette. nagyott koppant lenke álla, mikor kiderült, hogy kifogytak az árúból, kedveszegetten ment tovább a rákóczira. ott aztán végülis bement a klubba, ahol egy órás leöltözés és felvetközés után súlyos szatyorkával távozott (azt a kötött kispulcsit, meg azt a másikat nem lehetett otthagyni, a leértékelt retroingektől heves szívdobogást kapott, bár lehet, hogy azért, mert el voltak méretezve, és az esses úgy szorította, hogy alig kapott levegőt..., a zöld kordfarmer meg kompromisszum volt ugyan, de fazonban meg méretben ez passzolt, a barnák szarok voltak)
aztán mivel lenke drága kultúrlény is a szövegkönyv szerint, benézett a könyvesboltba is, ahol aztán feltankolt takibának is, mert persze amíg lenke sétafikált a városban, takibá szorgosan dolgozatott. lenke, takira gondolva meg is csörgette, hisz majdnem az asztórián volt már, hogy nincs-e kedve együtt ebédelni, úgysem találkoztak előző este (volt az már négy-öt nap is)...

alma vasárnap párizsba utazott
nem, most kivételesen nem repült, vonatoztak főnökével. zötyögtek az elsőosztályon vagy négy órát, míg az előadás összeállt, a képek a helyükre kerültek, befordultak jobbról balra, fejtől farokig a megfelelő irányba, a számok meg helyükre ugráltak a rublikákba és a fantomképek alá. aztán volt még egy órájuk sörözni a büfékocsiban.
este tízre meg is érkeztek a szállóba, és alma nagy nagy hökkenésére, saját maguk ki is fizették a szobát. még jó, hogy volt kettőnyolcvan véletlenül a számláján.
aztán hétfőn-kedden gyülekeztek mindazzal a pár laborral, akikkel főnök már egy éve összeszövetkezett, jól elmondták, ki mit csinált, meg hogy ki mit fog csinálni a köv fél évben. alma kis híján rosszul lett, amikor az első tervezet szóba került. aztéán főnök megracionálisodott, és a féléves terv teljesíthetővé redukálódott. mondjuk így is lesz jópár dolga almának...
aztán alma kedd este hazatért a kislakásba, egyórás mozdonycserével megtoldott (így hat és fél órás) vonatozás után, majd szerda délután belekezdett a pestre utazás germanwingsszel fedőnevű ámokfutásba. háromkor elindult a munkahelyről - fél négykor már tudta, villamossal nem éri el a négyórás vonatot, az ötórással meg már nem ér ki időben a reptérre, úgyhogy autóval ment ki a pályaudvarra - négy óra nulla hat, alma a vonaton, autó a parkolóban, napi öthúszért - ötkör vonat besiklik stuttgart hbfre - öt húszkor indul az eszbán a reptérre - hatkor becsekkolás - csomag, útlevélcsekk, kapukeresés - majd további másfél óra várakozás, a gép csak akkor ér be stuttgartba, amikor már öt perce el kellett volna indulnia onnan....

szomszédok között folyt...

mágenheim julcsi hiába püfölte a masinát, nem akarta sem a kontroll sem az alt sem a dilit azt a napot végigcsinálni, sőt, egyhetes néma sztrájkba kezdtek, amit julcsi előbb püfölős dühöngéssel, majd néma kikapcsolással próbálta tudomásul venni. de a kikapcsolás sem ment. a sztrájk aktív sztrájk volt, legfeljebb aludni lehetett elküldeni a masinát, ez volt az egyetlen opció, ami még működött. amikor julcsi pasija megjelent a színen, (ez már a következő heti adásban volt csak), kikapcsolta egy hosszú gombnyomással a masinát, majd bekapcsolta, és láss csodát, a sztrájk véget ért. de a hisztiért cserébe julcsi kapott egy klaviatúrát, amit a kis masinához hozzá lehet szerelni. most éppen próbál hozzászokni, hogy két klaviatúra van előtte.

na hát ma ilyen fotós nap van, na
mostmáraztán tényleg kinagyítattatok egy rakás kedvencet, és kirakom a falakra, hadd lássam őket mindig ha felnézek.
mindjárt mennem kell, négykor megy a vonat párizsba. sosó már tizenegykor elindult a kicsi öreg járgánnyal, szegény biztos izgul, kedden vizsgázik. nem készült ugyan sokat rá, bár senki nem is várja el, hogy készüljön, egy zöldkártya nem nagy ügy, csak jó kondi kell hozzá. és az reméljük a legjobbakat, még mindig megvan. bár egy ablaktörlőcsere nem ártana, meg fagyállósra kéne cserélni az ablakmosót...

lyrics of povo: uam uam

tiptiptüptip tirip tiririp
tiptiptüptip tirip türüp
tiptiptüptip tirip tiririp
tiptiptüptip tüü tii tüürü tii
tiptiptüptip tirip tiririp
tiptiptüptip tirip türüp
tiptiptüptip tirip tiririp
tiptiptip tüü tii tüürü tii
tamtamtam tamtaram
tamtamtam tamtaram
...
tamtamtam tamtaram
tamtamtam tamtaram
tirürütirürütirürütirürütirürü
...

a többi már nem ilyen egyszerű... hogy írnál le egy zongoraszólót?
pl busmanul :)