készülök az interjúra

most, hogy beleragom magam a temaba (moly, ragas, erted), jovok csak ra, hogy ebben tok sok love van. 

love meg lo've'.

love: mert sex-feromonokkal foglalkoznak, penz meg mert ez a dog a dohany legnagyobb ellensege!

irto nagy biznisz!

gazdag leszek, ha rajovok, hogy a nostenyek es a himek feromon-iranyitott talalkozasat hogy lehet kiiktatni.

persze en leszek Klari es Rebeka nagy nagy biotech ellensege, es bizonyosan megbolygatom a bioszfera egyensulyat azzal, hogy egy kartevo (egy allami adobevetelt termelo addiktiv es karos noveny kartevoje) esetleg kihal, uristen.

kave-overload, kave-overload!

ezer eve nem csinaltam ppt-t, ezer eve nem gondolkodtam projekten, uristen,

es ami a leggazabb, talaltam egy csomo logikai bukfencet a projektben.

Frederic

Nem is tudom, hogy volt, de irtóra örülök, hogy rátaláltam Frederic villájára. Már ezer évvel a költözés előtt elhatároztam, hogy akár dobozokból élünk, akár csak két használható ruhánk van, Hanni őszi szünetekor elmegyünk erdőzni. És most kivételesen nem Eifelbe, hanem Belgiumba. Az Ardennek adták magukat, ott van hegy, erdő, cseppkőbarlang, vadaspark, minden, ami a gyerekekkel fogyasztható, sőt, minden, ami miatt Hanni akár sétálni is hajlandó :).
Szóval Belgium déli része szép, oké, rákerestem a cseppkőbarlangokra, mert egyszer Andi mesélt egyről. Rátaláltam Han-sur-Lessére, ahol egy szuperjó cseppkőbarlang van, és nem messze tőle ott van Rochefort, aminek a szélén egy kis dombon a semmi közepén van Frederic villája, és német panziókat megszégyenítő árakon adja a szobákat.

Hihetetlen élmény volt az egész. A pasi nem ebben a világban él, ami persze nem baj. Medvének hívja magát, mert nem szeret bejárni a faluba, pláne nem a városba, de ha már muszáj, akkor felpattan a motorjára igazi profi motorosszerkóban. Saját maga főzi az isteni csipkebogyó-, madárberkenye-, ringló-, barack-, bodza- és fahéjas almalekvárját, amit reggelire ad a vendégeknek a nappalijából nyíló étkezőben. Egy óriási asztalhoz ül le mindenki, a lekváros forgótányér körbejár. A nappaliban az íróasztalán hegyekben áll az olvasatlan levél, intéznivaló, imádnivaló játék-káosz hevert a földön - betoppant váratlanul az unokám, mondta az ötven körüli ősz úr, aki amúgy kedvtelésből kiköltözött a villabeli hálószobájából a komfort nélküli domboldali kis faházikóba. A felesége két éve elhagyta - el akarta adni a villát, de Frederic ragaszkodott hozzá, ez az ő élete.

Amúgy a cseppkőbarlang is szuper élmény volt, Hanni nagyon odavolt érte, Liza meg a nagy termekben sikongatott örömében, hogy ilyen jó az akusztika. A vadaspark egy nagy szívás volt, egyrészt csak busszal lehetett körbemenni, nem lehetett sétálni, másrészt a busz félig nyitott volt, és kifogtunk egy orkánerejű szelecskét, ami jó kis hideg esőt hozott, szóval szarrá áztunk és fáztunk, mire vége lett a mókának.
De aztán másnap irtó jót kirándultunk, szuper jó kis hétvégénk volt.

molyolás

A költözés előtti héten voltam egyet interjúzni - hétfőn elküldtem az anyagom, kedden behívtak szerda reggelre - egy leideni cégnél, ami három emberből áll, és kerestek egy esszéfejlesztő negyediket. De nem engem.
Szerdán megyek a'damba egy posztdok állás interjújára. Egy molyos labor keres molekuláris biológust. Izgis, mert egyrészt lárvákért Mexióba kell néha menni, vagy Észak-Amerikába, másrészt mert egy női prof keres embert, aki Jénában vendégprofesszor. Egyébként most ppt-s interjúm lesz, készülni kell ábrákkal, nagyon komoly a dolog, aszongya hogy:

"For this interview we would like to ask you to prepare a presentation of no longer than 10 minutes. This presentation should comprise:

1. Three-four slides on your major, exciting findings of your previous research

2. A slide of how your previous research connects to this research project

3. One or two slides on your research interests and how this is connected to this research project

4. About 3 slides on your plan of work to tackle the problem that should be solved in this research project." 

Most éppen készülök az interjúra, közben apósom elkezdte felszerelni a rolót a nappali egyik kis ablakára (a háromból kettőt már Sosóval megcsináltuk), ami azzal jár, hogy szét kell szerelni a szerkezetet, a vas-alkatrészeket le kell méretre fűrészelni, ahol a méret változó, ha x az ablak, akkor az egyes vasat x-8mm-re, a kettes vasat x-24mm-re, a hármas vasat x-26, a négyeset meg x-28mm-re. A függöny-anyagot kitekerve  x-28mm-re levágni, de úgy, hogy a szélei egyenesen szálirányosak legyenek, mert különben eltekeredik a mintázat (ez dupla roló, ami csíkos, és ha a sűrűbb csíkok vannak egymás felett, akkor a vékony csíkoknál belátni, de ha a vékony és a vastag csíkok takarják egymást, akkor a nappali le van függönyözve).

Mondtam neki, hogy az anyagot majd vágom én, az macerás, csak mérje ki, hol vágjam. Erre kék tollal berajzolta mind a 160 centin, hogy hol kell vágni, de sajna elmérte egy centivel. Most aztán van egy szép kék csík a függönyön végig :) Sebaj, ezt valószínűleg a pálma miatt senki nem fogja látni, de azért a délelőttünk jól elment.

Na, megyek, molyolok egy adagot.

Beszoptam

egy netes átbaszócéget, annyira dühít, hogy szétrobbanok. Hülye vagyok, hogy csak most találtam rá a negatív kritikákra.

Utolsó este

Holnap költözünk. A ház tetőterén kívül minden csili-vili (azt majd tavasszal hozzuk rendbe), használható, csudajó.

A vadiúj kanapét november végén hozzák, addig a kerti fotelekből vagy egy kinyitható ikeás cuccból nézünk majd tévét. Pár bútort majd a költözés után veszünk, merthogy az új házban már összeillő és nem a legolcsóbb ikeás bútorokat akartunk, de bútorboltba már nem jutottunk el. Majd szép lassan. Most már nem kell rohanni.
Utolsó este.
Már mindenki alszik, anyu is otthon, itt volt tíz napot, pedig tavaly megfogadtuk, hogy soha többé, aztán mégis itt volt. Mégiscsak ő a legmobilisabb családtag.
Pár dolgot kell már csak reggel összerakni: a kávéfőzőt, a reggeli meg a vacsora eszközeit, lábosait, az ágyneműket, jaj, és a ruhákat a szárítóból! Na megyek is, kirakom azokat a kanapéra, hogy ott ne maradjanak.
És aztán alszom még egy utolsót a Scholtenstraat-on.

Agylob

Hogy a francban bír valaki higgadt meg nyugodt maradni, ha a gyerekének tizenkétszer kell elmondani, hogy ne csukja rá az ajtót, majd mikor a hisztérikus rohamot elkerülendő, azt mondja, hogy cipő fel, megyünk a játszóra, akkor a gyerek visítva üvölti, hogy nemakarok?!?!
Nekem ez nem megy, főleg ha a másik egy félóra alvással próbálja kibekkelni a napot.
Rekedt vagyok az üvöltéstől, és utálom magam emiatt.

festenek

Most már a szervasi srácok festik a házat, egy hete, hogy itt vannak. Szuperül haladnak, már minden falat lefestettek egyszer, vasárnap javítgatták a hibákat a második réteg előtt, meg elkezdték az ablak- és ajtókeretek festését. Ma jött a helyi asztalos, hogy felrakja az ajtókra a takaróléceket, mert azt a srácok nem vállalták be. Így az asztalos legyártatta a léceket, péntek este bedobta a házba, a srácok lekenték azokat egyszer, ma felrakja az asztalos, aztán majd még egyszer lekenik, ha mindegyik a helyén lesz.
Majdnem az egész ház fehér lesz, a hálószobák lesznek csak krémszínűek, és a lányoknál az egyik fal narancssárga, a mi hálónkban meg az ágy mögötti fal barnás árnyalatú.
Már most szuperül néznek ki a falak, ha a második réteg is felkerül, csodaszép lesz.
Ma jön vissza amúgy Imre, hogy visszarakja a radiátorokat meg hogy felrakja a fürdőszobában a wc-t meg a fürdőszobabútort-mosdót. Még a lépcsőkkel kell valamit kezdeni, azoknak a festését nem vállalták be a srácok. A parkettát ma megrendelte Sosó, azt három nap múlva hozzák - ha minden igaz, ő akarja azt lerakni. Hát, őszintén, ebből nem tudom mi lesz. A villanyszerelés is elég nagy meló volt, stresszelték őt (őket, mikor após is itt volt) Feriék elég rendesen, hogy siessen, miatta nem haladnak. Mondjuk a parkettával nem fogja őt senki sem stresszelni, azzal nem kell sietni, csak nem ártana, ha jól nézne ki, nem úgy mint ez itt a mostani lakásban. Ez középen okés, de a széleit nem dolgozták el, trehány az egész.
Na mindegy, valahogy csak lesz, ha máshogy nem, valakit kihívunk, hogy fejezze be :)
Amúgy még kilincseket kell nézni, pénteken meg jön az ablakos, aki kicseréli az üvegeket dupla üvegre.
Közben itt meg festik az erkélyeket, úgyhogy le kellett pakolni mindent, így végre egy háromnegyed éves késéssel kidobtam az elszáradt tavaly nyári virágokat a ládából. A félig elszáradt karácsonyfánkat még nem ítéltem konténer általi halálra, adok magamnak egy esélyt, hogy helyrehozzam idén karácsonyig. Szegénykém.
Most választottam mosógépet meg szárítót, ha Sosó rábólint, meg is rendelem.
Elkezdtem aztán már a dobozolást, merthogy az antik Siemes rádióból ki kellett pakolni a lemezeket meg az egyéb vackokat, úgyhogy annak a helyén már gyűlnek a dobozok a sarokban. Alig négy hetünk van hátra. Ó, és költöztetőt is kéne keresni! Megyek is, bújom tovább a netet.

Az ókori egyiptom napi öt debenből

Még ezer éve volt az az egyiptomos előadás a leideni történelmi múzeumban (két éve, úristen), amikor ezt a könyvet vettem. Azóta nem tudtam elolvasni, pedig szuper jó, csak valamiért nem tudtam haladni vele (persze közben a Katedrálist meg a folytatását is kiolvastam, de erről még írnom kell).
Na de most nekikezdtem újra, és tetszik. A könyv a II. Ramszesz uralkodása alatti Egyiptomi Birodalmat mutatja be, és (mint a sorozatbeli társainak is) az a koncepciója, hogy egy időutazónak úgy mutassa be az adott eltűnt kultúrát az adott időben, mint egy Lonely planet: mikor érdemes utazni, hogyan lehet oda eljutni, mit érdemes megnézni, milyen az egészségügyi ellátás, hol érdemes egy jót enni, stb. Irtó vicces és érdekes egyben, piszok nagy kihívás lehetett ezt így megírni.

Amúgy ahogy olvasom, egyre jönnek elő az egyiptomi utazás élményei. Meg amik ahhoz kapcsolódnak.
Hm, nagy levegő, na jó, akkor most elmesélem, ami előjött. Vigyázat, comingout, az összes érdektelenségével. Én szóltam.
Szóval érettségi után nem vettek fel biológusnak, mert akkor Szegedet írtam be, és abban az évben ott volt magasabb a ponthatár, de biosz-kémia tanárnak igen, az ELTE tanárképzőre. Na de oda én mégsem akartam menni, így aztán anyámék szemfüles észrevételének köszönhetően átjelentkeztem vegyésznek az ELTE TTK-ra. Merthogy abban az évben sokkal kevesebben jelentkeztek, így a hivatalos felvételik után rendeztek egy "pótjelentkezést", ami azt jelentette, hogy aki kémiából felvételizett valahova, és 72 pontnál többet ért el összesítve (a 120-ból!), azt átvették vegyésznek. Kvázi felduzzasztották selejttel az első évfolyamot, hogy megkapják a fejkvótát. Kemény volt az az év, nagyon sokan voltunk ott olyanok, akik biológusok akartunk lenni, de egy évig nem akartunk csak úgy lébecolni, na meg azt az egy év vegyészetet be akartuk számíttatni a következő felvételin, hogy csak bioszt kelljen már tanulni (mint pl Ádám és Bea a későbbi biológusok közül). Durván megszívattak minket az oktatók, sokan lemorzsolódtak az első félév után. Én az első év végéig bírtam, minden vizsgám sikerült végül, a szervetlen kémia szigorlatot kivéve. Amiből nem mentem el aztán uv-ra, mert ad1 már megkaptam a felmentést a kémia felvételi alól, ad2 az utóvizsga az egyiptomi utazás napjára esett.
Merthogy nemcsak a kémia-felvételi elfogadása miatt érte meg ez az egy év, megnyertem az ELTE HÖK egyiptomos pályázatát. Egy dolgozatot kellett beadni magyarul és angolul az ókori Egyiptomról, és csak egy oda-vissza repülőjegyért cserébe egy kéthetes fullextrás programot adtak. Annyira kevesen jelentkeztünk egyébként, hogy a csoportot HÖKösökkel duzzasztották fel fullra.
Nem is emlékszem, hány egyiptológus szakos volt velünk, de annál durvább élményben talán sosem volt részem, mint amikor Botond a karnaki templom falán lévő hieroglifákat olvasta fel nekünk, vagy amikor a még eredeti színű festett oszlopokat néztük az egyik fedett oszlopcsarnokban.
Asszem a részletes emléközöntől mindenkit megkímélnék, egyrészt mert iszonyatos hosszúra nyúlna ez a poszt, másrészt meg kit érdekel, hogy a pécsi jogász hökös fiúk miatt kaptak a lányok vadiúj légkondis szállást, vagy hogy Líviával azért vodkáztunk be az ötödik napon, mert körülöttünk ugyan mindenki fosott, de mi az érkezés óta nem kakáltunk.
Bejártuk a must-see helyeket, voltunk a piramisoknál, Karnak, Luxor, Asszuán, elvittek minket a Sínai-félszigetre valami katonai emlékhelyre, voltunk Alexandriában az egyetemi luxushajón, ahol hastáncos adott műsort a fiúk nagy lelkesedésére. Persze volt protokoll-műsor is, voltunk a kairói egyetemen, ahol beszédet tartott nekünk a rektor, de abszolút a tűréshatáron belül volt.
Fura, mert annyira élénken él bennem, hogy mennyire naiv voltam még akkor, hogy a társaság nagy része (vagyis inkább az értelmesebb és szimpatikusabb része) százszor jobb volt angolból, a beszélgetések egy részébe nem tudtam belefolyni, hogy kihagytak a teraszos drugs and booze estékből, mert én nem vagyok olyan. Igazából sokszor eszembe jutott, hogy kár, hogy nem pár évvel érettebben mentem el arra az útra, valahogy sokkal több volt abban a társaságban, mint amennyit én akkor befogadni voltam képes. És a legfurább az, hogy ez az érzés jön elő, ha ezt a könyvet olvasom.

szkájp

hát megvagyok köszi, most a keverékkutya VB-t nézzük neten keresztül :D

készülődés

Körbenéztem itt fenn meg a pincében, hogy mi az, amire már igazán nincs szükségünk, és felraktam még egy rakás hirdetést a marktplaatsra. A múltkori adagból csak a Feritől kapott jogger babakocsi kelt el, remélem ez a kör szerencsésebb lesz. A babybjörn hintaszéket áron alul vitte el valaki, nem voltam figyelmes, rábólintottam, hogy vigye, a Karlsruhében guberált régi bútoros Siemens rádiót meg ma vitték el, na azt ingyen adtuk, csak valakik fogják meg és vigyék. Mondjuk nem igazán működött a lemezjátszó része, a rádión meg már semmi sem jött be, csak recsegett, de talán egy ráérő szaki meg tudja bütykölni.
A gyümölcscentrifuga, a fürdőszobai hősugárzó és a babafüggőágy nem igazán kelendő, sem pedig a nagy kombi babakocsi. Sebaj, egy hét múlva leszedem, majd újra felrakom őket fix árral, hátha úgy jobban elmennek, mint licitálással.

pszeudokrupp

Vasárnap reggel Hanni úgy ébredt, hogy zihál és hörögve veszi a levegőt. Nem akart elmúlni egy óra alatt, úgyhogy felhívtam az ügyeletet, és kilenckor már a kórházban is voltunk a háziorvosi ügyeleten. Asztma, mondta a pasas, valszeg allergia miatt. Ha belázasodik, akkor nem az, úgyhogy akkor telefonáljunk. Kaptunk egy hörgőtágító sprét babáknak meg gyerekeknek való inhalálóval, ami egy félméteres műanyagpipa, eléggé impresszív, hogy bármely gyerek beszarjon tőle, pláne, hogy abba kell belelélegezni, hát nem csodálom, hogy hiszti volt abból, mikor eljött a napi négy "lélegzés" ideje.
De segített. A vigantol megtette, amit kell, tágította a hörgőket, a gyerek kevesebbet zihált tőle. Aztán belázasodott, de csak 38-ig ment fel a láza, úgyhogy telefonáltam újra. Az ügyeletes doki szerint 39 felett kezdődnek a gondok, lélegezzünk csak napi négyet tovább.
Hétfőn maradtunk itthon, bár Hanni már egész jól volt, délután egy picit még a játszóra is kinéztünk, pont suli után, és összefutott pár barátnőjével, akiket már nagyon hiányolt. Kedden már ment is suliba a reggeli "lélegzés" után, és ugyan jól bírta, de azért BSO-t aznap kihagytuk. Tegnap amúgy is rövid napja volt, de most már úgy tűnik, vége az egésznek, már nem is kell inhalálnia. Már csak köhög. Na de az egy átlag holland gyerek köszönése, nemdebár.

majmok bolygója

Babyboom van az Apenheul-ben, mindenhol kismajmok csimpaszkodnak az anyjuk hátára vagy hasára. Őrület jó ez a park, teli van jobbnál jobb majmokkal, és tényleg mókásak a picik, főleg az orangután meg a gorilla bébi isteni, nagyon vicces produkciókat nyomtak le.

Aztán hihetetlen egy élmény, hogy vannak olyan részek, ahol a majmik szabadon vannak (ezek a részek vízzel vannak körülvéve - valszeg ezek a félmajmok nem tudnak úszni, és a látogatók vadátjárón mennek tovább, ahol ők nem tudnak továbbjutni, szóval kerítés nélkül vannak egy adott részre "bezárva"). Főleg, hogy ezek a majmok irtózatosan pofátlanok, mondják is, hogy ne legyen elérhető helyen ennivaló, mert ezek kiszedik és megeszik. Csak zippzárral záródó táskában lehet kaját bevinni, vagy adnak majombiztos táskát, amibe berakod a sajátodat. Sokan voltunk, nagyon sokan, de így is messziről kiszúrtak minket ezek a kis pofátlanok. Először csak egy-egy kismajmi ráugrált a babakocsi tetejére. Jó, semmi gond, odaraktam a kezem, majmi rámászott, átraktam a kezem a korláthoz, majmi lemászott. Na de mikor arrébb mentem, hogy lefotózzam Lizit szemből, ezek a kis dögök csapatosan letámadták a babakocsit, majdnem a farkuknál fogva kellett őket kihúzni a babakocsira aggatható, zárnélküli zacsijából, amiben - aztán kiszórtam belőle mindent - csak három szem morzsa volt.

bealvás

Múltkor szóltam a bölcsiseknek, hogy csak naponta egyszer altassák Lizit, mert ha délután ötkor ébred, este tízig-tizenegyig csak vigyorog ránk, de alvás az nincs. Szóval mostanában már csak napi egy alvás van, és azt idáig egész jól abszolválta a kis prücsök, míg valamelyik nap délelőtt fél tízkor a körülöttem sündörgés közben egyszer csak elnyomta az álom a konyhakövön, és még arra sem ébredt fel, hogy átraktam az ágyába :)

ül, áll

Lizi csodaszépen ücsörög már egy jó ideje. Két hete voltam vele a fizioterapeutánál kontrollon, aki azt mondta, minden oké, szépen mozog, mindkét oldalát használja, változatosan és szívesen mozog, érdeklődik, szóval többet nem is kell mennünk. Mondjuk a consultatiebureau-s nő (két nappal később kapott szurit, meg nézték a fejlődését) visszarendelt minket hat hét múlva, csak hogy lássák, stabilan tud-e ülni addigra. Merthogy akkor még csak valahova félig felmászás után csüccsentette le magát, de most már bármikor bárhonnan felnyomja magát ülésbe, és szépen megtartja a hátát, miközben két kézzel machinál. Kirámolja a dobozait, sőt a minap felmászott az egyik dobozra, csak hogy elérjen egy másikat.
A kiságyát lejjebb eresztettük, mert már kapaszkodik a rácsba, és nyújtja a lábát, meg nagyokat vigyorogva rugózik, ha  rajtam áll fel. Tegnap meg nyitva marad a szekrényajtó, és a téli pamutharisnyáimat pakolta ki éppen, meg tekerte azokat sálként a nyaka köré, aztán a szekrénypolcba kapaszkodva felállt, hogy jobban belásson a polc mélyére a kis szaros.
Szóval szerencsére felesleges a consultatiebureau-s aggodalom, de inkább ez a "felállás" :) legyen, mint hogy nem figyelnek rá oda.

Vilmos Sándor hercerg-strand

A bicajos strandos kirándulás után vasárnap sikerült rávenni Sosót meg Tamást, hogy egy fél nap szabit legalább kivegyenek, és elkocsikáztunk Rajnahidegtemplomba (Koudekerk aan de Rijn), ahol pár hónapja kinéztünk egy klasszikus nyitottmedencés-csúszdás-füves strandot, a Prins Willem Alexander badot. Isteni tömeg volt, bár az autóval nem kellett küzdeni a parkolóért, mint mondjuk a tengerparton kellett volna, és a fagyiért is csak öt-tíz percig álltunk sorba. A víz  szuperjó volt, Hanni iszonyatosan élvezte, a nagycsúszdára ugyan még nem mehett fel, de kiscsusziról is elég nagyot huppant a vízbe, szóval az is élmény volt. Lizivel a babamedencét próbáltuk ki, de ő nem lelkesedett a hideg vízért, úgyhogy inkább a kicsit árnyékos füves parton nézelődtünk, ahol aztán a babakocsiban aludt is egy nagyot, míg Hanni békásat játszott meg lubickolt a vízben.
A tömegre (nagy büszkén jelentették be a hangosbemondón, hogy elértük a hétvégi 1800. belépő eladását) és a kánikulára való tekintettel egy órával meghosszabbították a nyitva tartást, ami azért nagy szó, mert ezt a helyet is, mint a játszóterek többségét, önkéntesek működtetik.

Utánfutó

Elegem lett abból, hogy egy szimpla "elmegyek a gyerekekért a bölcsibe/BSO-ba" vagy az "elhozom Lizivel a zöldségcsomagért" egy egyórás program, és végül hiába mondta Sosó, hogy nekünk ez totál felesleges cucc, a neten megrendeltem egy középkategóriás bicajos utánfutót babaüléssel. Pénteken végre meg is jött, apóssal összeraktuk, beleapplikáltuk a babaülést (na ez macerásabb volt, mint magát a cuccot összerakni), és a lányokkal felavattam egy kis körrel.
Szombaton aztán a kánikulára való tekintettel elbicajoztam velük a Vlietlandig (ez egy szuper kis tó Voorschoten határán), ami kábé 13 km oda-vissza - Sosóék ismét villanyszereléssel töltötték a hétvégét, és náluk volt az autó. Hát, nem mondom, hogy egy sétagalopp volt, nyomtam rendesen a pedált, de asszem a hőség jobban zavart, mint az a hatalmas rakodósúly a bicajra aggatva.
Az utánfutó amúgy Hanninak egy csöppet kicsi, nem tudja kinyújtani benne a lábát, ennek ellenére imádja. Lizinek csak a napsütéssel és a meleggel volt problémája, az út végén még el is aludt a rózsaszín csodában. Így, hogy Lizi aludt, a babakocsi verziót is kipróbáltuk, hogy az árnyékba rakjuk szegény alvó gyereket.
Babakocsiként nagyon könnyű, könnyen irányítható, könnyű fel- meg leapplikálni a kis kereket. Utánfutóként szinte észre sem lehet venni, fordulásnál meg az út szélén nem kell rá odafigyelni, csak egy csöppet nehezebb tekerni a bicajt.
Hihetetlen sok cucc elfér a hátuljában, irtó kényelmes bele pakolni.
Szóval most az elkövetkező pár alkalom kvázi kardio- meg combizom edzés lesz nekem, mire formába jövök, de asszem nagy kedvenc lesz ez a rózsaszín Croozer.

egy nap Leidenben :)

Bali felutazott a két gyerekkel Leidenbe, hogy Peti és Hanni együtt tudjon játszani. Tök szupi egy nap volt, a nagyjátszón piknikeztünk, a nagyok jól eljátszottak együtt. Aztán megijedtünk az esőfelhőktől, és haza akartunk menni, de Sosó elfeledkezett arról, hogy GijsdeKok meg a főbérlő aznap ment volna lefotózni a lakást. Késett vagy egy órát, nem rakott rendet, így a főbérlő meg az ingatlanos pakolászta a száradó ruhákat meg a gyerekjátékokat, az olvasásra váró újságokat, hogy publikálható képeket tudjanak csinálni.
Naszóval még nem tudtunk hazamenni, mert éppen fotóztak, így a kisjátszót vettük célba, de Hanni besértődött, valami levendulás szappant akart volna gyártani a levendulamagjaiból, és leállt az utca közepén. Felküldtem az apjához, mi meg mentünk a kisjátszóra. Na ekkor Sosó ahelyett, hogy utánunk hozta volna őt, elvitte az új házba, ahol is kiderült, hogy valami gebasz van a csatornával, így órákig ott voltak. Aztán bementünk a városba, megvacsiztunk, és Baliék mentek vissza Maastrichtba. Sajnáltam azt a pár óra Hannira-várást, bár azért tényleg jó kis nap volt ez.

Nina

Megszületett Nina, Bépé meg Eszti kislánya, és már voltunk is látogatóban náluk a lányokkal. Sosó persze mostanában a hétvégéit is az új házban tölti, de ez a poszt most nem erről szól.
Szóval Nina nagyon kis helyes baba, eszik, alszik, bőg, ahogy kell. Esztiék jól néznek ki, bár Bépé eléggé ramaty fizikai állapotban volt, a Hannival folytatott fogócska egy öt perc után zihálásba fulladt a részéről, így maradt a bújócska, meg a padlástérben való elbújás.
Ott volt éppen náluk Eszti anyukája, aki nagyon szimpi volt, összehaverkodott Hannival, és mindkét gyerekemet féltette, nehogy megfázzanak mezítláb.

Szemfényvesztés

Szerencsére csak majdnem, de azért egy fél napot a szemklinikán töltöttünk.
Az úgy volt, hogy Imre, a víz- és gázszerelő elkezdte vésni a téglát a radiátor-felrakáshoz, és ebben a házban minden iszonyat kemény, a habarcsot, amit általában olyan óvatosan kell leütögetni a tégláról, hogy nehogy eltörjön a tégla, itt aztán ütheti, nem jön le. A tégla meg nemhogy nem törik, a véső is majdnem kifogott rajta. Aztán lepattant róla egy darab, és egyenesen belerepült Imre szemébe. Másnap szólt csak, hogy be van dagadva a szeme, fáj meg könnyezik, kéne valamit csinálni. Sosó elvitte a háziorvoshoz, ahol le kellett perkálni 26 eurót, hogy aztán elküldje őket a szemklinikára. Merthogy egy darabka tégla még mindig ott volt a szemében, pont a pupilla közepén. Szerencsére csak a szaruhártya felülete sérült, de azt a téglát csak ki kellett szedni, szóval betelefonált a szemklinikára, délre kapott is időpontot. Sosónak halaszthatatlan confcall-ja volt, így bevállalta Lizit egy babakocsis sétára meg hogy leadja Hannit Juliehez, én meg mentem Imrével a szemklinikára. Ott gond nélkül elfogadták az eu-s biztosítási kártyáját, viszont úgy, mint Hannit két éve, őt is orvostanhallgatók vizsgálgatták. Mondjuk alaposak voltak és sokáig nézegették, meg minden, de akkor is elkezdett felmenni bennem a pumpa, mikor a fiatal srác egy jó félóra nézegetés után azt mondta, hogy szól a supervisorának, hogy ő is nézze meg. A supervisor-nak látszó rangidős csajt éppen láttam elmenni ebédelni, míg kinn vártunk, úgyhogy helyette jött a másik orvostanhallgató, egy lány, aki ugyanazt a félórás vizsgálatot eljátszotta, csak most Imre mindkét szemén, és még pupillát is tágított neki. Mindegy, a lényeg, hogy akkor már nem volt semmi cucc a szemében, a háziorvos és a klinika között kimosta a könny a féltéglát, és a sérülés nem súlyos, gyorsan fog gyógyulni. Kapott egy adag antibiotikumos kenőcsöt a szemébe, leragasztották egy fél napra, aztán még pár napig nyomni kellett bele a kencét. Kifele menet odaadtam neki a napszemüvegemet, hogy a pupillatágítás után ne égjen ki a szeme, míg a szerb lány diákszállására nem ér. Így másfél napja kiesett, de legalább a szeme nem.
Utána már hordta a védőszemüveget.

Annyira régen írtam

és a felére nem emlékszem annak, ami azóta történt. De azért megpróbálom lenaplózni. Kicsit összevissza lesz.